 |
| Bródy János zenész, társa, Farkas Anita |
Nyugodt, kiegyensúlyozott, türelmes, megbocsátó, odaadó.
Mondjál rosszat is! biztatja a háttérben Anita, épp a karácsonyfát szedi le, miközben beszélgetünk.
Rossz nincs mosolyog vissza Bródy. Anita a biztos háttér, az otthon nyugalma. Amikor én párt választok, akkor elsősorban leendő gyermekeimnek választok anyát. Ez valamiféle belső késztetés nálam.
És milyen pár kell a gyerekek apjának?
Aki elvisel. Öntörvényű vagyok, megvannak a magam rigolyái, amelyek a korom előre haladtával valószínűleg egyre rosszabbak lesznek. Például nehezen viselem, ha időben és térben korlátozni akarnak.
A szabadság létkérdés számára teszi hozzá Anita , a korlátok láttán már menekül. Ez hamar kiderült. Nem is akarom korlátozni, szabadságot adok
Ezt tudtad előre?
Éreztem. A kapcsolatunk tízéves barátsággal kezdődött, volt időm megismerni Jánost. A nyelviskolában, amelyet a nagynénémmel közösen igazgattunk nálunk külföldiek tanultak magyarul a tananyagban Bródy-dalok is szerepeltek. A hallgatók nagy élvezetére, egyszer meghívtuk a szerzőt hozzánk. Akkor találkoztunk először.
Mi fogott meg benne?
Az agya. A gondolkodása. A stílusa. Intelligens, okos, tapasztalt. Sokat tanultam tőle az életről.
Ki mit gondol, milyen az élet egy művésszel? Milyen egy művészember társának lenni?
Sokféle művész van mondja Bródy. De az biztos, hogy aki kreatív munkát végez, aki a fantáziájával valami újat teremt, annak szüksége van arra, hogy időnként el tudjon válni a környezetétől, és egy új világot teremtsen magában. Persze másféle munka is igényelheti ezt a fajta alkotói módszert, és nyilván van olyan művész, aki jól elvan nélküle.
Én tiszteletben tartom az alkotó magányát folytatja Anita. Ha viszont bepillantást enged nekem abba a bizonyos új világba, megmutat egy részletet egy dalból, egy gondolatból, akkor elmondom a véleményemet. Kritikus vagyok, de János meg maximalista.
A cikk folytatását és a művészfeleségek életéről szóló írásokat a február 23-án megjelenő Nők Lapjában találsz.
