Miből látszik, hogy két művész él együtt?
Vásáry Tamás és Tunyogi Henriett
Nálunk leginkább abból, hogy mindketten rengeteget utazunk, és alig látjuk egymást meséli nevetve az éppen Budapesten állomásozó Henriett, aki táncos-koreográfusként leginkább Londonban dolgozik, ahol szerencsére, zongoraművész-karmester férjére is egyre több felkérés vár. Száguldó tempóban élünk, mégis megpróbáljuk élvezni az életet együtt. Ha a világ két túlsó végén vagyunk, ha egész nap próbálunk, vagy előadásaink vannak, akkor is megküzdünk az időeltolódással, és mindennap minimum egyszer beszélünk telefonon. Nagyon figyelünk arra, hogy azt a szoros szálat, amelyik megismerkedésünk pillanatától összeköt minket, a távolság se téphesse szét. Mert, amikor először találkoztunk, az tényleg sorsdöntő pillanat volt. Ha ez megtörténik: csoda, amely újra és újra átjár. Csak ültünk, és néztük egymást. Húsz perc szavak nélkül. Azonnal tudtuk, hogy össze kell kötnünk az életünket.
Mióta Tamás mellett vagyok, kinyíltam, sokkal kreatívabb lettem. Ő rendkívül szerethető ember, hatalmas szíve van! Miközben rengeteget dolgozik tanul, gyakorol, alig alszik pár órát , mégis van türelme az emberhez. Én megszoktam, hogy ha becsukom a balett-terem ajtaját, számomra befejeződött a munka. Ő viszont partitúrát tanulni bárhol tud, tehát vacsora előtt, után, séta közben előveszi, és tanulmányozza. Furcsa is volt eleinte, hogy állandóan a keze ügyben tart egy csomó papírt. Ezt mára már megszoktam. Tud többfele figyelni. Zeneszeretete pedig engem is megihlet, új távlatokat nyit előttem. Az ő életébe viszont beperdült a tánc. Ha balettre megyek, jön velem, ha tízszer megyek el megnézni egy darabot, akkor tízszer jön el velem, mert érdekli. Izgalmas számára a spicc-cipő, a táncpróba, egy előadás elemzése a táncos szemszögéből.
A témáról bővebben a Nők Lapja február 23-án megjelenő számában olvashatsz!
