Aktuális

Násztánc a színpadon

Eszter vékony, zárkózott, csupa nyitott idegvégzõdés. Péter hedonista – imád enni, inni –, csupa humor. Két különbözõ alkat, ketten mégis egyek.





A három gyereknek Anya és Apa, egymásnak: örök Rómeó és Júlia. A közönségnek két remek színész, aki házaspár is, tizenöt éve. Kora reggel hívom őket, még alszanak. A telefonnál a legkisebb gyerek – te jó Ég, már Szonja is tizenegy éves –, kicsit csodálkozik: ilyesmi ritkán fordul elő a szüleivel. Mármint, hogy szombaton reggel kilenckor még nincsenek talpon. Kicsivel később Péter már az Új Színházban próbál – Szép Ernő darabját rendezi, a Vőlegényt –, este a Buda Stage-ben játsszák közös darabjukat, az És Rómeót és Júliát, amelyet előző nap Sopronban adtak elő. Utána még levetítették Péter emlékezetes filmjét, az Üvegtigrist, későn indultak haza. Nem csoda, hogy elnyomta őket az álom. Rémisztő túlpörgésben élnek, mint a legtöbb magyar házaspár. Péter játszik és rendez, valamint művészeti vezetője az Új Színháznak. Eszter ingázik a soproni színház és Budapest között, igaz már csak ebben az évadban. Jövőre szabadúszó lesz. A Rómeóval is járják az országot, de legalább együtt vannak az autóban. És persze, a színpadon is, ami külön öröm a számukra.

– A színészházasság hátránya – mondja Eszter –, hogy megvan a biztos háttér, és praktikusan még sincs meg. Nekünk élvezet együtt dolgozni, mégis jobb, ha külön játszunk, mert egyikünk otthon maradhat a gyerekekkel. Már az is boldogság, ha nagy néha beülünk valahová vacsorázni. Vagy nyáron leugrunk pár napra, bárhová, kettesben. Minden fontos, a gyerekek, a szakma, ám arról sem mondhatunk le, hogy leüljünk beszélgetni. Ne teljen el egy hónap úgy, hogy erre nem érünk rá. Mert nem mindig tartunk ott, ahol a másik. És ha nem tudunk beszélgetni, elmegyünk egymás mellett, rengeteg feszültséget kiváltva ezzel. Szóval, sok mindent megtanultunk már.





– Nem szoktatok összeveszni?


– Néha. Hülyeségeken. Mint mindenki. Mindig magamat okolom érte. Nyilván nekem van rá szükségem, hogy olykor vitázzunk. Ezek olyan női dolgok, ösztönös, ősi játékok.

– Péternek mivel lehet örömöt szerezni?

– Sok mindennel. Régiséggel, könyvekkel, egy jó szivarral. Ritkán gyűjt rá, ezért érdemes jó szivart venni neki.

– Neked mivel szerezhet örömöt Péter?

– Régebben szerettem az ékszereket, már nem igazán érdekelnek, de még mindig tudok örülni egy különleges darabnak. Péter sok energiát öl abba, hogy kitalálja, mivel szerezhet nekem örömöt és elájulok a figyelmességétől. Nagyon szeretem a rózsát. Soha nem dobom ki, szárítom. Az esküvői rózsacsokromat is őrzöm. Kicsit poros, de megvan.

A teljes interjú a Nők Lapja nyolcadik heti számában olvasható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top