Mûremekek hadifogságban

Talán akkor fejeződik be végleg a harc, amikor nem marad már sérelem az egykori hadviselők között. A hadak értékeket semmisítenek meg, rombolnak, rabolnak – aztán újra életbe lépnek a törvények, és a túlélők megegyeznek abban, mit, hogyan tesznek jóvá. Az elhurcolt javakat például többnyire vissza kell adni. Ez – elvben – vonatkozik az egykori Szovjetunióba hurcolt magyar műkincsekre is.

Az újságíró, mint a foglalkozás elnevezése is mutatja, elsősorban olyan történeteket tár olvasói elé, amelyekről azok többsége még nem hallhatott. Megesik persze, hogy olyan esetekről tudósítunk, amelyekről már sokan és sokszor beszámoltak. A volt Szovjetunióba hurcolt műkincsek sorsa is idetartozik. Miért foglalkozunk ismét a témával?

Mert több tízezer műtárgy azóta is ott rejtőzik, dacára az államközi egyezményeknek, közös bizottságoknak, és a másfél évtizedes kutatómunka során napvilágra került tényeknek. Most talán hazakerül a sárospataki könyvtár elhurcolt kincseinek egy része, ami örvendetes, de közben ne feledkezzünk meg arról, hogy több mint kétezer magyarországi gyűjteményt pakoltak föl a szovjet katonák a tehervonatokra, és ezeket a csodálatos képeket, szobrokat, ötvösremekeket azóta sem láthatjuk itthoni kiállítótermeinkben.

A kutatás kezdetei

Mravik László művészettörténész jóval a rendszerváltás előtt kezdett el foglalkozni a háború előtti magyar műgyűjteményekkel. Hamar szembesülnie kellett azzal, hogy rengeteg, az egész világon számon tartott, kiemelkedő jelentőségű műtárgyat senki sem látott 1945 óta. Gondolta, utánanéz, hol lehetnek. A szocialista Magyarország hivatalos szervei meglehetős gyanakvással figyelték munkáját.

Az első rendszerváltó kormány miniszterelnöke, Antall József – mivel maga is „múzeumi ember” volt – viszont felkarolta az elveszett tárgyak előkerítésére irányuló erőfeszítéseket. Megnyíltak az addig zárt levéltárak is, így négy évig – 1989-től 1993-ig zavartalanul dolgozhatott a Mravik László vezette kutatócsapat. Közben rengeteg dokumentumra bukkantak, amelyek egyértelműen bizonyítják az egykori szovjet hadsereg „kiemelkedő” szerepét a magyarországi műkincsek számának jelentős megcsappanásában, illetve arról is számos információt sikerült szerezniük, hol lehetnek az eltűnt műremekek.

Aztán elmúlt a kezdeti lendület, a szabadon kutatható irattári anyagok köre újra szűkebbé vált. A Magyarországról elrabolt mintegy százezer műtárgy – festmények, szobrok és iparművészeti alkotások – elszállítását dokumentáló feljegyzéseket és adatokat pedig a moszkvai gazdasági, illetve hadügyminisztériumi levéltárak rejtik, amelyek a kutatók számára továbbra is hozzáférhetetlenek.


A teljes cikk a 11. heti, március 16-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.