“Ne feledjük a boldog József Attilát sem!”

Fejtő Ferenc

Fejtő Ferenc, a Párizsban élő költő, irodalmár, újságíró, gondolkodó József Attila legközelebbi barátai, munkatársai közé tartozott. Együtt alapították Szép Szó című folyóiratot, amelynek 1935-38-ban szerkesztője volt. A Nők Lapja olvasóinak szívesen mesélt kapcsolatukról.

“Mesteremnek tekinthetem”
– Az első vers, amelyet tőle megismertem, a Tiszta szívvel volt. Egyetemi hallgató voltam, egy ismerős költőt látogattam meg, aki megkérdezte, hallottam-e József Attiláról. Nem, feleltem, erre elővette a kötetet, és fölolvasta nekem. Azt gondoltam: nem írok több verset, mert ehhez foghatót soha nem tudnék. Az ismerősöm, látva lelkesedésemet, azt mondta: menjünk el hozzá. A Nyugati pályaudvar közelében lakott egy kis, gangos bejáratú szobácskában. Bemutatott, mint diákembert, aki csodálja a verseit. Ott maradtunk estig Attilánál. Felolvasott, beszélgettünk. Én huszonegy éves voltam, ő huszonhat. Akkor kezdődött a barátságunk. Sosem volt köztünk harag. Mindig mindenben egyetértettünk, ami – főleg Magyarországon – nagy szó. Mesteremnek tekintettem, rengeteget tanultam tőle, ami az esztétikát és a filozófiát illeti.

Anya-könyv
Én is nagyon fiatal, mindössze ötéves voltam, amikor elvesztettem édesanyámat. Egy év után mondták meg, hogy nem jön vissza többé, már nem él. Elmeséltem Attilának, és ez még jobban összekötött bennünket, hiszen életének középpontjában a nő állt. Elementárisan vonzódott a női nemhez, elsősorban az anyát kereste, látta bennük. Nem egyszer mondta nekem, hogy nem véletlenül nevezik úgy azt a nyelvet, amint beszélni tanulunk, hogy anyanyelv, a mama nyelve. Számára a nyelv éppolyan fontos volt az életében és költészetében, mint az anya. Mondhatnám, hogy a könyveit úgy írta, mint anya-könyvet.
Apját nem ismerte, hiszen nagyon korán eltűnt a családból, az édesanyja pedig munkásasszony volt, aki rövid életének nagy részét a fiáról és a két lányáról való gondoskodással töltötte. Attila sosem felejtette el, hogy egy proletárasszony gyermeke volt. Ez tette szocialistává, meghatározta egész életét. A nőkkel való viszonyát is ez irányította. Édesanyja mindennap fáradtan jött haza a munkából, a gyereknek egyszerűen hiányzott az anyja jelenléte, szeretete.
Sokszor kötődtem Attilával, azzal ugrattam, hogy mikor ír már egy olyan verset, amelyben nem szerepel az a fordulat, hogy „mint a gyermek, aki…” Keressék meg, hányszor található meg a verseiben ez a fordulat! Sosem tudta elfelejteni, sose tudta megbocsátani, hogy édesanyja elment, meghalt, amikor neki még akkora szüksége lett volna rá.

“Kávéházi szegleten”
Barátnak olyan volt Attila, amilyet mindenki kívánna magának. Hálás a szeretetért, odaadásért. Néhány évig szomszédok voltunk Zuglóban, akkoriban mindennap találkoztunk. Pénzünk nemigen volt villamosra, gyalog sétáltunk otthonról a Japán kávézóba. Ott nyugodtan félrevonulhatott, és egy fekete mellett írhatta a verseit. Nagyon szerette azt a helyet, főleg azért, mert sokkal szebb volt, mint a meglehetősen nyomorúságos zuglói lakása.

József Attiláról bővebben, illetve a Költészet Napját köszöntő összeállítást olvashatsz a Nők Lapja április 6-án megjelenő, 14. számában.