Mária! Most már hazamehet!

Május másodikán császármetszéssel egészséges kislány jött a világra. De édesanyja már nem mehetett vele haza… A kétgyermekes, harmincöt éves tanárnő életveszélyes állapotban a szegedi kórház intenzív osztályán maradt…

Budapestről Szeged felé a vonaton végig egy dolog járt a fejemben. Vajon megragadható-e a perc, elfogható-e a mondat, rögzíthető-e az az egyetlen momentum, ami döntő lehetett. Elgondoltam, a kritikus pillanatban vajon ki emlékezett Budapesten a szívtranszplantációt végző orvoscsoportban arra, hogy éppen az imént szóltak Szegedről, van ott egy kismama, órák kérdése hogy életben marad, ha nem kap új szívet…

Hogyan, milyen úton érkezik az irgalom…
Mert valaki szólt…
Valakinek eszébe jutott…
Valaki fölvette a kagylót és leadta az első telefont…

És itt kezdődik Kónya Mária története, amiről Babik adjunktus úr a szegedi szívközpont aneszteziológusa – egyáltalában nem a mesékben élő ember – halkan csak ennyit mond:
– Ezt írja majd le… Hogy elmondhatatlanul jó ebben a történetben részt venni. Mert az egész olyan… olyan, mint egy csoda…!






Életben akart maradni…

Halványzöld maszk van Kónya Mária arcán, kezén ötujjas cérnakesztyű. Csak csillogó szemét hagyja szabadon az álarc. Ha az ölébe néz, az arcát takaró akadály miatt mélyen le kell hajolnia. Hát mélyen lehajol. Lehajol és látja, a karjában békés nyugalomban ott nézeget nagy szemekkel a kisbabája, Maja. Két hónapja született, de most öleli először. Eddig hol egy folyosón, hol a klinikakertben, alig néhány percre találkozhattak. Mert eddig a pillanatig a kis Maja édesanyja mással volt elfoglalva. Életben próbált maradni.

Július tizennegyedike, csütörtök, délután két óra. A fél folyosóból és az alig néhány kórteremből álló szegedi szívsebészeti központ könyvtártermében rögtönzött sajtótájékoztatót tartanak. Az alkalom: hazatérhet otthonába a hat héttel ezelőtt új szívet kapott kismama. Az övé volt az első szívtranszplantáció az orvostudomány jó hírű szegedi fellegvárában. Vese- és más szervátültetéssel sikerrel foglalkoznak a klinikán, de új szívet, itt Szegeden, Kónya Mária kapott először.

Dr. Bogáts Gábor szívsebész

Dr. Bogáts Gábor szívsebész főorvos és dr. Babik Barna aneszteziológus adjunktus között ott ül a betegük, körben a családja. Meleg van, szűkös a hely, a nyitott ablakon át behallatszik az utca zaja, fúrnak valamit. A nyikorgó padlójú sötét könyvtárszobában mégis van valami megilletődöttség. Valaki behajtja az ablaktáblát, az amúgy toluló fotósok most csöndesen keresik a legjobb szöget, ahonnan képet készíthetnének. Bogáts főorvos úr, ő végezte a szívátültetést, a szűk szakmai történéseket mondja el:

– A szívizom megbetegedése folytán fellépő keringési rendellenességek okozták az első panaszokat. Ekkor kellett császármetszéssel elvenni a szerencsére már érett, fejlett kisbabát. A szülészeti klinikán ezt a műtétet a rossz szívvel, azt kell mondjam, bravúros módon megoldották. Mária innen már a belgyógyászati intenzív osztályra került, ahol gépek tartották életben nemcsak a légzését, de a keringését is. Heteken át. Jöttek a hírek, kicsit jobban van, kicsit rosszabbul… Lényegében romlott az állapota. Ekkor megpróbáltuk – közérthetően szólva – bestoppolni a szívet. Egy ballonpumpát ültettünk be, mely képes növelni a szív teljesítményét. Azonban Mária állapota nem javult…





Kónya Máriát betegségének ebben a szakaszában a Szegeden már híressé vált, úgynevezett körintenzíven kezelték. S a gyógyító ember talán itt kezdett versenyfutásba az idővel… Kezelőorvosa, Dr. Rudas László professzor úr döntött, s bár döntése értelmét minden megkérdőjelezte, hiszen hosszú hetek, hónapok várakozása előz meg egy-egy szívcserét, Kónya Máriát felvetette a szívátültetésre várók országos listájára.

A teljes cikk a 32. heti, augusztus 10-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.