 |
Egyesek azt mondják, egészségtelen, ha sanyargatjuk a testünket például edzéssel , sokkal jobb, ha elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Nem tudom, egyetértesz-e ezzel, én nem, mert azt gondolom, bármely életkorban jó, ha arra törekszünk, hogy a lehetőségeinkhez képest jó formában legyünk, mert akkor tudjuk igazán elfogadni magunkat.
Aki azt mondja, hogy az edzés a saját testének sanyargatása, az valószínűleg örökké elégedetlen saját magával. Szerintem jó, ha törődünk a testünkkel, és a sportolást is törődésnek, és nem áldozatnak fogjuk fel. Tudományosan bizonyított, hogy a mozgás: örömforrás. Sportolás közben olyan anyagok szabadulnak fel az agyban, mint az antidepresszáns tabletták hatására. Tehát a lelkünk is igényli a mozgást!
Annak mégiscsak jobb egy kicsit, aki elfogadja magát, és nem gyötrődik azért, mert még mindig van egy kis zsírpárna a hasán.
Nem szerencsés, ha valaki túlságosan sokat foglalkozik a testével. Az anorexia például sokszor úgy indul, hogy valaki kényszeresen jár edzésre, mert mindig túlsúlyosnak látja magát, de az edzés számára nem élvezet, hanem inkább kényszer sugallta gyötrődés. Az sem jó jel, ha valaki mindig számolgatja az ételek kalóriaértékét, s a komplett kalóriatáblázatot kívülről fújja: ez sokszor figyelmeztető tünet lehet, amelyből később kialakulhat az anorexia.
Ti pszichológusok sokszor használjátok a testképzavar kifejezést. Ez pontosan mit jelent?
Ilyenkor az ember a saját testét torzan ítéli meg (általában teltebbnek látja magát, mint amilyen, például zsírpárnának látja a hasán összecsípett bőrt), míg mások testét pontosan meg tudja ítélni. Azért veszélyes a testképzavar, mert gyakran étkezési zavarral anorexia, bulimia társulhat.
Előfordulhat, hogy a testképzavaros leadja azt a pici zsírpárnát, ami zavarta, és attól kezdve elfogadja, reálisan látja a testét?
Nem, hiszen eleve nincs objektív alapja a testképzavarának, tehát sosem arról van szó, hogy az illető kövér, és kövérnek is látja magát. Inkább sovány vagy átlagos alkatú, és mégis elhízottnak tartja magát. De a testképzavarok körébe tartozik az is, ha valaki például túl kicsinek tartja az egyébként arányos melleit, vagy csúnyának az arcát, holott nem az. Ilyenkor előfordulhat, hogy az illető akkor is megműtteti magát, ha az ismerősei közül mindenki lebeszélné erről.
Sokan elítélik a plasztikai sebészeti beavatkozásokat. Te mit gondolsz ezekről a műtétekről?
Teljesen elfogadhatónak tartom, ha valaki plasztikai sebészhez fordul, ha elégedetlen magával, például ha tudja, hogy a megereszkedett mellein nem segíthet a sport, vagy ha nem képes elfogadni, hogy túl pici a melle, görbe az orra. Az azonban irreális, ha a saját testemtől teljesen idegen változtatásokat szeretnék: például egy vékony lány túl nagy mellet, vagy ha valaki mondjuk Liz Hurleyre szeretne hasonlítani, bár teljesen más az alkata, az arca.
A teljes cikk a 33. heti, augusztus 17-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.
