A hét témája a Nők Lapjában: Amikor itt a pillanat Az összeállítást készítette: További írások: Ez az én gyerekem» |
Túl sok volt a terv, a magammal szemben támasztott elvárás, ahelyett, hogy átadtam volna magamat annak, aminek jönnie kell. Rájöttem, hogy a szülőszobában, különösen a szülés vége felé a vajúdó nő egyedül van, hiába van mellette a társa. És ez nem baj. Ez az én világom, burokként vesz körül, amelyből, ha kinyújtom a kezem, fontos, hogy segítő kezek után nyúlhassam, de ebbe a szentélybe senki sem léphet be. Ezt akkor még nem értettem. A férjem velem volt a szülőszobában, de nem élhette át, amit én, szorongott, hogy szenvedni lát, de képtelen segíteni. Meg kellett értenem, hogy Péter nagyon jó társ és apa, egyszóval férfi, és én ezért szeretem. És ezúttal csodaszép együttszülésünk volt!
Kata mosolyogva figyelte magukat. Egyáltalán nem félt. A legfontosabbra a kislánya születése tanította meg. Arra, hogy van olyan erő, amelyet nem uralni kell, hanem engedni neki. Az alázat adta a biztonságát. Felhívta a választott szülésznőjét, Nyulas Jolánt, akiben már hetek óta barátra és támaszra lelt.
 |
Addig is bántott, hogy az előző orvosom nem vette komolyan, elhessegette a kérdéseimet. Nem arra volt szükségem, hogy arról biztosítson, ő majd mindent megold. De a tanácsa és együttérzése igenis jólesett volna. Amikor Zsolthoz elmentem, megkérdeztem tőle, ő mit tanácsolt volna? Emberséges válasza után döntöttem: Joli és a férjem mellett ő legyen az, aki kíséri a gyerekem születését. Igen, kíséri, és nem levezeti, mert számomra az ő személye lett a biztosíték a háborítatlan szülésre. Amikor beértünk, Pétert mintha kicserélték volna. Már ő sem aggódott, derűs volt. Ha jött egy fájás, összekapaszkodtunk, és kiringatóztuk az összehúzódást, fájások között pedig beszélgettünk, nevetgéltünk. Joli néha meglátogatott, reggelit hozott, kellemes zenét kapcsolt be, időnként megmasszírozta a derekamat.
A témáról bővebbet a Nők Lapja augusztus 24-én megjelenő 34-es számában olvashatsz!
