Halál a születésnapon

Semmi jelzés, odahaza nem veszi fel a telefont. Három kolléga és az ügyelő taxiba vágja magát, rohan a Fürst Sándor utcai lakáshoz. A házfelügyelő nem tud semmit. Felrohannak, csöngetnek, semmi. Egyikük benéz a levélbedobó nyíláson, és rosszul lesz látványtól.

Az ajtóval szemben egy kötélen élettelen test lóg… Néhány perc múlva kiérnek a rendőrök, és betörik az ajtót. A látvány sokkoló: vér mindenütt, elszórva vagy félszáz zsilettpenge. Az asztalon üres gyógyszeres dobozok, szerte véres törölközők és a kötélen hátrakötött kézzel, egész testén összevagdosva Domján Edit… A mentősök már csak az órákkal korábbi halált tudják megállapítani. A korszak egyik legizgalmasabb, legelragadóbb, legtalányosabb színésznője halt meg ilyen döbbenetes, brutális módon. Kétségbeesett menekülés volt a szorongató magányból vagy egy rendkívüli életstratégia következetes megvalósítása? Sötét pillanat szülte elhatározás vagy átgondolt, következetes cselekedet? Megfutamodás a végkövetkeztetés levonása elől vagy maga a legtökéletesebben levont végkövetkeztetés? A megvalósítás kegyetlensége egy mindig nyilvánosság előtt élt primadonna üzenete volt a világnak, vagy egy örökkön magányos lény legszentebb magánügye? Ő maga le akarta ezzel zárni földi létét, vagy éppenséggel örökkévalóvá tenni, elindítva a halála pillanatától osztódással szaporodó legendákat? Kérdések, amelyekre nincs válasz, ahogy a tett hogyanjára, miértjére sincs, valószínűleg nem is lesz magyarázat. Egyetlen öngyilkosságra sem lehet, hiszen élni akaró emberek próbálják megfejteni élni-nem-akarók legbensőbb titkát.





Domján Edit esetében azonban a kérdések még inkább szívszorongatóak, még talányosabbak. Hasonlíthatatlansága, páratlansága, egyszer volt-egyszer lesz csodája be is határolja, és időtlenné teszi létét. Ő volt a nő, generációk számára a szexepil, az érzékiség, a kacérság, a vonzerő, a szenvedélyesség. Ő jelentette a csábítást, a hódítást, a beteljesültséget, ugyanakkor az esendőséget, a sebezhetőséget, a kiszolgáltatottságot, vagyis a bűnös-tiszta, testi-lelki nőt, azzal a teljességgel, tökéletességgel, ahogyan előtte csak Marilyn Monroe tudta – és milyen döbbenetesen rímel egymásra kettejük sorsa, tündöklése, mítosza, tragédiája! –, azóta pedig senki sem. A teremtés csodája, fényessége, és a teremtés legsebezhetőbb, legéletképtelenebb egyede. Mindent, ami szeszély volt benne, örökérvényűvé tett, ami gyarló, azt ragyogóvá, ami mélyen ösztönös, azt magasztosulttá alakításaiban, a színpadon és filmjeiben egyaránt. Léte megoldatlanságából hozta létre a művészi megoldottságot. Pályája töretlen volt és nagy ívű, miközben élete válságokkal, problémákkal teli.
Egy hozzá közel álló, bölcs ember azt mondja, hogy nem volt sorsa, csak egyénisége, a másik azt állítja, hogy nem volt egyénisége, csak sorsa, és ez okozta tragédiáját. Igaz lenne egyik vagy másik, esetleg mindkettő? Akár igen, de van egy alapvető tényező, amely nála eredendően mindent meghatározott, eldöntött, irányított, ami lételeme volt, lényege, élete igazolója, majd eljött egy pillanat, amikor cáfolója lett: a szerelem. Mániákusan vonzotta, kereste, felidézte, előállította, csinálta, átélte, képzelte, hazudta, hatalmában tartotta, rabul ejtette, létét meghatározta a legőrjítőbb, legmámorosabb, legátütőbb szenvedély, amely repítette, éltette, kiteljesítette, boldogította, vagy okozott számára poklot, szenvedést, meghasonulást a hiánya.





Esetenként nem is a partnereibe volt szerelmes, hanem csak maga a szerelem hevülete kellett. Az érzés, a mámor, a káprázat maga. A tökéletesre, teljesre, mámorosra, kisajátítóra, bekebelezőre, önfeláldozóra, viharosra, nyugalmasra törekedett ebben is, sőt, ebben leginkább, és ez csak ideig-óráig valósulhat meg ezzel az állandó lángolással. Megalkudni nem tudott, a hevület csökkenését képtelen volt elfogadni. Ennek az egyébként törvényszerű folyamatnak a legelső jelére is mind görcsösebb kapaszkodással, mind vehemensebb érzelmi túláradással reagált, sorra elrémisztve, ösztönös menekülésre késztetve partnereit. A szerelem úgy vonta bűvkörébe, mint láng a pillangót. Ez is okozta vesztét: belerepülve a tűzcsóva kellős közepébe, el is égett. Az élet hatalmánál erősebb volt az ő tiszta, naiv, védtelen lelkének, a szenvedély hatalma.

A teljes cikk a 34. heti, augusztus 24-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.