“Kell az a fal, csak legyen rajta átjárás”

A hét témája a Nők Lapjában: Becsöngettek Az első nap. Mindig más. Mindig fontos valamiért. Szeptember elsején másfélmillió diák indult egy új tanévbe: ki a legelsőbe, ki a sokadikba. Ki sírva, ki nevetve. Ki tudásvággyal, ki azt sem tudja, miért. Ki csillogó számítógépek közé – jóllakottan, ki kopott termekbe – éhesen. Ki sehogy De aki elindult, annak megint itt egy kezdet. És hogy milyen lesz a folytatás? Kellenek hozzá szülők, tanárok és még sokan mások   Az összeállítást készítették: Kertész Gábor, Mihalicz Csilla, Dobray Sarolta, Kégl Ágnes További írások: • Pillangóból Enikő» • Nemzetek közt» • Ünnepély melegítőben»

Ez utóbbi hivatásra szándékozik föltenni az életét. Csuka Bálint hitoktató- és tanítóképző főiskolát végzett. A szőke, kölyökképű fiatalembernek komoly kihívás lehetett, amikor élete első tanítási órájára fölfelé ballagott a Váci Piarista Gimnázium lépcsőin a második osztályosok tanterme felé.

– Remegő térdekkel nyitottam be – ismeri el. – Annál is inkább, mert mindig is intuitív alkat voltam, nem szoktam különösképpen megtervezni a viselkedésemet. A főiskolán leginkább a drámapedagógiai szemlélet volt rám nagy hatással, különösen az, hogy mindig a gyerekek személyiségéből, viselkedéséből kell kiindulni. Úgyhogy azt gondoltam, bemegyek, és megnézem, milyenek ezek a gyerekek. Bemutatkoztam nekik, kicsit ki is adtam magam: elmondtam őszintén, hogy kezdő vagyok, és ez az első órám. Éppen dogmatika volt – nem az a hőn szeretett tantárgy.

Elmondtam, akit nem érdekel, az ne figyeljen oda, de ami a jegyzetben van, azt tudni kell. Biztosítottam őket arról, hogy nem fogok senkit megbuktatni, sőt, kettest sem adok. De aki hármast kap, az nálam a bukással egyenértékű. Érdekes, ha utólag belegondolok, az lett volna a logikus, hogy ezek után az osztály többsége hármassal zárja az évet, mégsem ez történt. Ezen az első órán írásos szerződést kötöttünk a gyerekekkel az évre. Elmondták, ők mit szeretnének, aztán én is a magam álláspontját, végül megalkudtunk.

Csuka Bálint hitoktató

Azzal kezdtem, nálam az óra negyvenöt perc. Ők közölték, hogy harmincat szeretnének. Végül megállapodtunk, hogy minden órát tízperces beszélgetéssel kezdünk. Ez nagyon bevált. Megismertük és megértettük egymást – már amennyire lehetett. Érdekes tapasztalat volt számomra, hogy bár csak néhány év korkülönbség van köztünk, sokszor mennyire nem értettem őket, mennyire elfelejtettem a saját kamaszkoromat. Számos alkalommal gondoltam arra, milyen dolog, hogy kőfalat építek magunk közé. Aztán rájöttem, kell az a fal, csak hagyni kell rajta átjárást – létrát, kötelet. Ilyen volt ez a tíz perc beszélgetés is. Olykor megpróbálták húzni az időt, de csak mordultam egyet, és vették a lapot. Szerették volna, hogy eltűrjem az óra alatti beszélgetést. Mondtam, az nem megy, de el lehet vonulni a terem sarkába – kéthavonta egyszer, szerelmi bánat, égő ház esetén.

A témához kapcsolódó további írásokat olvashatsz a Nők Lapja szeptember 14-én megjelenő 37-es számában!