“Átléptünk a pokol tornácán”

Drogok által nem is olyan lassú halálra ítélt fiatalok megmentője, pesszimista látnok, vagy tenni akaró elemző? Ki is ez a Csernus Imre, és mit akar már megint a tévében?

Mikor felhívom, először inkább halasztaná az interjút, mert beteg volt nemrég. Aztán mégis rááll. Megérkezik, megkérdem, mi baja, várom, hogy megfázásról panaszkodik. Ehelyett azt feleli, felvágták a hasát. Majdnem későn. Sokat tanult a vakbelétől, mondja.

– Mit?

– Azt, hogy milyen illékony az élet. Hiába vannak az embernek ilyen-olyan tervei, az egy pillanat alatt semmivé válik. Nekem azzal kezdődött a betegségem, hogy az egész hasam fájt. Nem tudtam, mi lehet a bajom. Eleinte az orvosok sem. Aztán az egyik végre rájött, hogy vakbélgyulladás, és azonnal megműtött. Ha ő sem fedezi fel az okot, akkor talán most nem vagyok itt. Miközben a műtétre várva feküdtem, arra gondoltam, mennyire fontos naprakészen élni. Én már egy jó ideje ezt teszem. Aznap, amikor kórházba kerültem, reggel még bementem dolgozni. Furcsa, de eszembe jutott, hogy ha ma meghalnék, tiszta lenne a lelkiismeretem.

– A nyilvánosság előtt zajló munkásságából egyértelmű, mennyire fontosnak tartja a bizonyosságot. Hogy az ember ne verje át saját magát. Sokan vagyunk, akiknek a vakbele egyelőre egészséges, de mit tegyen, akinek az önértékelése beteg?





– Az önértékelés-gyulladás általános magyar kór. Mintha egy vírus szórta volna szét magát Magyarországon.

– Oltás?

– Van. Ha az ember rájön, hogy fertőzött, rendbe kell tennie mindazon dolgokat, amelyekkel becsapja magát. Következetesen, minden területen, a párkapcsolatában, a szüleit, barátait illetően, a munkában, a hobbijában. Ehhez rengeteg erő és bátorság szükséges.

– A beszélgetés apropója a TV2 új, gyerekekkel és ismert emberekkel készült műsora, a Vásott kölykök. Nyilván nem véletlenül választották a sorozatnak ezt a címet, hiszen Jean Cocteau híres könyvének eredeti címében szereplő kifejezés, a „Les enfants terribles” a pszichoanalízisben is fogalommá vált.

– Nyilván, de a mi közreműködésünkkel létrejött műsornak csak nagyon távoli kapcsolata lehet Cocteau művével.





– Kiszel Tünde érdekes elszólással színesítette a műsort. A kamerákkal farkasszemet nézve közölte: „ez nem egy koncepciós tábor”. Biztos, hogy nem az? Ha tizenkét „vásott kölyköt” és öt ismert embert összezárnak, abból két hét alatt várhatóan számos érdekes helyzet születik. A gyerekeket úgy válogatták össze, hogy alkalmasak legyenek arra, hogy konfliktust okozzanak. Ráadásul meg is mondták nekik, két hétig az a dolguk, hogy borsot törjenek a híres emberek orra alá. Ám ahogy elkezdték a bosszantást, kaptak a fejükre. Ez lehet műsorszerkesztési koncepció.

– De nem az, bár tény, hogy fontos a nézettség. Nekem is. Tudja, miért vállaltam el ezt a felkérést? Egyrészt kíváncsi voltam, hogy már a kiskamaszoknál is olyan szörnyű-e a kép, mint ahogy a betegeimnél látom. Másrészt, mert minden eszközt felhasználok arra, hogy az általam fontosnak tartott értékekről beszélhessek.

– Erre használja a televíziót?





– Mindig olyan ember voltam, aki azzal főzött, ami van. Most így hívhatom fel minél több ember figyelmét arra, milyen alapvetően fontos, szó szerint életbevágó fogalmak tűnnek el körülöttünk. Olyanok, mint a következetesség, a felelősségtudat, az őszinteség és még sorolhatnám.

Már beszéltünk arról a lelki fertőzésről, amely nálunk jelentkezik. Búvalbélelt, manipulálható, bizalomhiányos nemzet hírébe kerültünk. Ez a műsor nagyon fontos, így akkor is részt kellett vennem benne, ha tudom, hogy támadásnak mindenképp ki leszek téve.

A teljes cikk a 41. heti, október 12-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.