A hét témája a Nők Lapjában: Szenvedélyek nélkül? Megette a fene! Nem tudunk, nem is érdemes élni nélkülük. Ha manapság a szenvedélyekről hallunk, akkor mindenkinek a betegség, a függőség jut eszébe. Holott, ha kordában tudjuk tartani a bennünk lángoló szenvedélyt, teljesebbé teszi mindennapjainkat. Összeállításunkban csupa pozitív példát mutatunk meg önöknek – lapunk pszichoanalitikus szakértője, dr. Bokor László megjegyzéseivel. Alkohol – másképp: Kovács Ákos » A játékos: Ferenczy Balázs » “A színpadon kicsit mindig meghalok” : Nyári Szilvia » |
Persze bele is hergelem magam. Biztosan van ennek mélyebb lélektani oka, talán keresek valamit, csak még nem találtam rá. Lehet, hogy ezek egyfajta pótcselekvések, mint manapság az extrémsportok. Amikor az ember vágyik a stresszhelyzetre. Csakhogy ez önként vállalt stressz, nem a kényszeres “rutin-izgalom”, amelyet a külvilág történései hoznak el naponta. Engem mégsem az extremitás vonz, a dolog szépsége izgat. Csak az a baj, olyan mániákusan csinálom, hogy akár tönkre is mehet körülöttem minden egyéb, mert elhanyagolom a munkámat és a kapcsolataimat.
Első és legnagyobb szenvedélyem a barlangászat volt. Keszthelyen megismertem Bagyó Antal barlangászt, aki elmesélte: nincs kizárva, hogy találunk egy barlangot. Így kezdődött egy tizenöt évig tartó szenvedély.
Antal talált egy másik barlangot is a hegyoldalban. Partizánszerűen, “önképző” módon, tudományos felkészültség nélkül kezdtünk a feltárásba. Elkezdtünk ásni egy csodabogyóbokor mellett: ezt még Antal ültette oda, hogy tudja, hol a barlang bejárata. Hetekig-hónapokig jártam ki, és hívtam a barátaimat is, hogy jöjjenek ásni, meglátják, milyen jó lesz. Egy év múlva aztán sikerült bejutni: kiderült, a Csodabogyós-barlang négy kilométer hosszú és százhúsz méter mély.
Azóta jött a siklóernyőzés, ám most a szabadtüdős merülés izgat. A világcsúcs száznegyven méter. Én most tíz és félnél tartok. Van benne perspektíva!
 |
“A barlangász csuda dolgokat csinál. Szegényebbek lennénk, ha nem lennének ilyen emberek. Ha nem lennének barlangászaink, barlangjaink, vagy nem lenne felfedezve az Északi-sark és meghódítva a Himalája. Tehát nehéz lenne az ilyen tevékenységekre azt mondani, beteges – bár ők is lehetnek önsorsrontók, például, ha túl sokszor hajszolják magukat életveszélybe. Az is probléma lehet, hogy elhanyagolja a kapcsolatait, de ennek elveszi az élét az, hogy az új társaságokban – akár a barlangászoknál vagy a siklóernyősöknél – számtalan új kapcsolatot épít ki, hiszen ezek társas tevékenységek.”
A témáról bővebben a Nők Lapja január 4-én megjelenő 1-es számában olvashatsz!
