 |
Akkoriban valahogy minden rossz volt. Elégedetlen napok, sikerületlen munkák Aztán, amikor elolvastam a levelet, minden, de minden más értéket kapott Emlékszem, késő délután bontottam a borítékokat állva, kapkodva. Az egyiken már a címzés megállított Drága Tanító néni ! Édes Istenem A századik születésnapjáról kaptam egy értesítést Mikor lehetett? Két éve volt? Három ? Tépem a borítékot, olvasom
Sirató, fiúkért
Én vagyok az az öreg tanító néni Tibi, a kedves férje az én egyik legdrágább kis elsős tanítványom volt valamikor Ezerkilencszázhetvenhétben, amikor itt jártak nálunk, találkoztunk Hogy megmelegítette a szívem az a látogatás
Mennek azóta is az évek az a dolguk. Nem unatkozom. Emlékezem Nagy időket éltem meg, hát sokat emlékezem. Még segítek itt-ott a lányomnak. Ma éppen szilvát kapcsítottam s hirtelen, mint oly sokszor, eszembe villant egy régi kép a szilváról
Gondoltam, megírom. Annyi régi emlék jön fel bennem hátha hasznát tudja venni egyszer. Ez itt, kedvesen kezdődött, de szomorú véget ért. Háború volt
 |
Az én lányom, akkor volt tizenhat éves, csitri Persze víg élet volt az alatt a pár nap alatt. Szólt a zongora, nótáztak, beszélgettek, bolondoztak minden szabadidejükben.
Egyszer csak komolyra fordult az addigi pihenés, parancs jött: másnap hajnalban indulniuk kell tovább nyugat felé, gyalog. Legyen hát egy búcsúvacsora ! Épp érett a szilva
 |
Mit ennétek, gyerekek?!
A szemükben otthoni emlékek villantak ízek
Legyen paprikás csirke És és szilvás gombóc!
Legyen. Teljesítettem a kérésüket, mintha a saját fiaimnak tenném.
Fehérrel terítettük az asztalt. Előkerültek a már elcsomagolt és eldugott tányérok, evőeszközök. Felettünk nagy, körégős, függesztett petróleumlámpa szórta fényét az asztalra s a várakozó arcokra.
És jött a tejfeles paprikás csirke meg az áhított szilvás gombóc. Éppen száz, köztük egy üres. Aki azt megtalálja, szép kívánsága teljesül A hangulat olyan volt, mint valaha régen Remek. S az étvágy még ennél is nagyszerűbb.
Vacsora után felállt a legidősebb hadapródgyerek, s köszönetet mondott mindenért, elköszönt mindnyájuk nevében, bízva a majd egyszer elkövetkezendő viszontlátásban. Csend volt, mindenki elgondolkodott.
Ebben a pillanatban egy hirtelen, megdöbbentő hang Az elpattant lámpaüveg csörömpölve hullott darabokra, az asztalra, a tányérra.
Néma, még némább csend lett mindenki arca falfehér. Gyors búcsúzkodás, ment mindenki a hálóhelyére. Még hajnal sem volt, elvonult a kis csapat Szerencs felé.
Másnap délben jött hír a faluba Szerencs táján borzalmas bombázás rengeteg a halott erről beszéltek az emberek szörnyülködve.
Nem írom tovább úgy mondták a kis hadapródok mind !!? Talán kettő ment tovább
 |
Egy röpke emlék hány közül, Istenem! hogy mi a háború
Csak ezt akartam leírni, talán nem zavartam vele
A levelet felolvastam a tanító néni valahai elsős kisdiákjának Férfiember, unokái vannak Ültünk az ablak előtt, este volt Hallgattunk. Fogta a kezemet, zsebkendőt keresett
Aztán se beszéltünk sokat De tudtam, a hét végén elutazunk Sátoraljaújhelybe, Kerekes tanító nénihez
A teljes cikk a 2. heti, január 11-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.
