 |
Kényszeresen vigyázok, hogy pontos legyek. Persze elakadok. Szerda van, és tudom, szerdán nehezen szakít időt bármire. Kint van a galéria eladóterében, valakivel tárgyal. Nem látok az arcán se neheztelést, se megnyugtatást. Tudtam, hogy fiatal, de meglep, mennyire. Az is, hogy magas, sportos, nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy mondjuk kosárlabdázik.
Egy belső szobába invitál. Pár percre szerencsére magamra hagy. Képek a földön, képek a mennyezetig érő könyvespolcnak támasztva. Egry, Czóbel, Farkas István, Bálint Endre, Rippl-Rónai Csak amiket felismerek. És fotók, ritka könyvek garmada.
Ülök, és arra gondolok, miért jöttem ide. Miért szeretnék találkozni Kieselbach Tamással, napjaink egyik legrangosabb magyar műkereskedőjével? Miért vagyok kíváncsi erre az emberre, akiről nem tudok sokat. Annyit, hogy a semmiből teremtett egy vagyont érő gyűjteményt, egy birodalmat. Hogy egészen fiatal korától ugyanabban a patinás bécsi szalonban csináltatja az öltönyeit Hogy egy kiállításmegnyitó miatt képes felkutatni egy fotelt, amelyben valamikor a gyerek Szőnyi Zsuzsa ült, amikor az édesapja megfestette. És a megnyitón felsikolt az idős Szőnyi Zsuzsa, és belekucorodik gyerekkora kedves foteljébe. És tudom a Kieselbach-könyveket Sajátos válogatásban öt évig készített elő két hatalmas könyvet, ami átírta a magyar művészettörténetet Tudod, mi a truváj? kérdezte egy, a galériák világát jól ismerő, szigorú ítéletű barátom , hogy tisztességesen csinálja És hozzátette: Pedig nagy játékos
Amikor visszajön, leül. Nem mond semmit. Az iratkupacok tetejére szervírozott süteményekre mutat.
Azt hiszem, finom
 |
Akivel beszéltem?
Nem pesti
Amerikai műkereskedő. Megvette egy képemet, amelyet két évig árultam, nem vitte el senki, mert drágán vettem. Fantasztikus kép, muzeális Most is nézeget valamit, ez jó. Mert egy teljesen más világból érkezett, más szemmel, más vásárlási szándékokkal
Mit nézeget?
Így nyíltan nem mondanám meg. Olyan képet, amelynek nagyon magas az ára Hétszámjegyű A világ nagy műkereskedői ebből élnek. Valamit drágán vesznek, de nagyon drágán tudják eladni.
Ez nekem olyan, mintha filmen látnám
Igen Ezek a képek nagyon kis közönségnek játszanak
 |
Budapestre. De ha a származásomra gondol, jó keverék vagyok. Mint errefelé mindannyian Az őseim szépen, szórtan jöttek. Nagypapám, aki mellett felnőttem, Kassáról, az ő szülei Németországból. A nagymamám, aki nevelt engem és hál istennek jó egészségnek örvend, kilencvennégy éves, az ő édesanyja Galgócról egy Rosenzweig, édesapja Holicsról, egy szlovák. Aki katolikus, de református lett, erre a galgóci zsidó nagymama is fogta magát, és református lett. Végül az édesanyám, ő alföldi, kecskeméti. Hét testvér, gazdálkodók, az édesapja becsületes vidéki rendőr a háború előtt Árván nőttek fel, édesanyjukat korán elveszítették. Sok dráma és fájdalom színezte a család történetét, de erről valahogy nem beszéltek A legtöbbre a távoli szlovák nagypapa vitte, ő bankigazgató lett. Ez nekem nagyon imponált. Gyerekként kerestem az erőt adó szálakat, és a szocializmusban büszke voltam, hogy igen, volt nekünk egy régi világ, igen, a nagypapa
Milyen gyerek volt?
Későn érő. Kamaszkorban szorongó. Izzadt a kezem. És még sokáig A többiek mondták, mennek mulatni. Mi az, hogy mulatni… Nem tudtam elképzelni, hogy társaságban az ember jól érezheti magát Szomorú vagy?, kérdezték. Nem szomorú, én mindig ilyen vagyok Valami megfagyott állapot. Amikor nincs nagy öröm és nincs nagy bánat József Attilán nőttünk fel Én is vártam a szerelmet Azt hittem, az fog engem megváltani. Az is váltott meg, csak nem úgy, ahogy gondoltam
A teljes cikk a 7. heti, február 15-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.
