 |
Az emberek hétvégén későn kelnek Brüsszelben.
Az utcákat azonban már felsöpörték, és a szemétszállítók is végeztek. Aznap az újrafelhasználható csomagokat is elvitték. Ahogy beszálltunk a liftbe, eszembe jutott, hogy mi persze megint elfelejtettük kitenni a kék és sárga zacskókat. Vagyis újabb egy hetet kell várnunk arra, hogy elvigyék a szemetet. Merthogy Brüsszelben jól működik a környezettudatos szemétgyűjtés. Legalábbis akkor, ha van hol tárolnod az újrafelhasználható hulladékot tartalmazó zacskókat. Azokat ugyanis hetente csak egyszer viszik el. Ha idő előtt kiteszed az utcára, a szomszédod minimum fölcsönget, és lehord a sárga földig, de az is lehet, hogy följelent
Éppen ez járt a fejemben, amikor a lift hirtelen megállt az ötödik emeleten, ahol nem mindennapi látvány fogadott minket. Ha nem lettem volna kilenc hónapos terhes, biztosan a földre ülök, az ixelles-i kórház szülészetén ugyanis igazi nagyüzem volt.
Az éjjel hat fokot hűlt a levegő, és gyülekezni kezdtek a hófelhők. Megérkezett a hidegfront, a babák pedig elindultak kifelé, a nagyvilágba. Szülésznők szaladgáltak kétségbeesetten egyik szobából a másikba, vajúdó kismamák küldtek riadt pillantásokat borostás párjaiknak a folyosón, közben túlterhelt orvosok próbálták a kismama-fölösleget átcsoportosítani a környékbeli kórházakba. És közben ki-ki a maga anyanyelvén flamandul, franciául, németül, angolul panaszkodott. Nekem szerencsém (?) volt. Már éppen mentőt akartak hívni hozzám, hogy átvigyen egy szomszédos klinikára, amikor megérkezett az orvosom. Kiderült, hogy mire beértünk, a felén már túl voltam. Ha nem akarják, hogy a mentőautóban szüljön meg ez a nő, akkor azonnal szabadítsanak föl egy szülőszobát!, adta ki az ukázt. A jámbor belgák nem nagyon vannak hozzászokva a kemény hangnemhez, így aztán nem is volt ellentmondás.
Tíz percen belül elfoglalhattuk a csillogó-villogó, egyszemélyes szülőszobánkat. Az események innentől kezdve fölgyorsultak. Németh doktor (magyar származású, belga orvos, több mint tízévnyi angliai tapasztalattal hosszú történet) két szülést vezetett szimultán, így volt alkalmam megismerkedni az osztály más dolgozóival is. Találkoztam a morcos flamand szülésznővel, aki minden nyögésnél tanító nénis pillantásokat küldött felém. Volt szerencsém a fiatal vallon nővérkéhez, aki huszonöt perc és hat sikertelen próbálkozás után már be is kötötte az infúziót. És megismerkedtem a vicces német gyakorló orvossal, aki, miután ellenőrizte a baba fekvését, a következőképpen mutatkozott be: Jó napot, Doktor Hasselt vagyok, német nőgyógyász, a válaszomat (Jó napot, D. Tóth Krisztina vagyok, magyar újságíró és éppen szülök) pedig kifejezetten humorosnak találta, amiért a mai napig hálás vagyok neki. Anélkül, hogy a szülés technikai részleteivel fárasztanám a kedves Olvasót, a helyzet intenzitását körülírandó egyvalamit hadd áruljak el! A szülőszoba birtokba vétele után a pocakomra tették a magzatmonitort és a fájásmérő övet. Ez utóbbi kütyü a méh-összehúzódások erősségét hivatott mérni, elvileg 1-től 100-ig. Na már most esetemben 117-es átlagot sikerült regisztrálnia a masinának, amelyet én önkívületben, párom pedig tátott szájjal vett tudomásul. Viszont a baba két óra alatt kint volt. Ahogy apósom fogalmazott, akár egy csőposta-küldemény.
Azóta is azon gondolkozom: ha lehetőségem lett volna, akkor a hosszú, fokozatos avagy a gyors, intenzív vajúdást választottam volna-e. Persze választásról szó sem volt, esetemben maradt a gyorsposta, aminek következményeképpen én az egészből szinte csak arra emlékszem, hogy egyszer csak ott volt a mellkasomon egy pihegő, nyögdécselő, háromkilós madárka: a kislányunk. Jó fél órát tölthettünk együtt, mielőtt lemosták és megmérték volna. A nap besütött az ablakon, a párom zokogott, én pedig nem hittem a szememnek: ez a kíváncsian pislogó, gombszemű kisbaba nekünk köszönheti az életét. Pici volt, ráncos, maszatos, de a miénk. Láthatóan meglepődött a Világ láttán. Talán nem ennyire fényesnek, hangosnak és soknyelvűnek képzelte, de úgy láttam rajta, ő is annyira örül a találkozásnak, mint én. Lolának neveztük el, ami erős nőt jelent. Néztük egymást, és közben szépen lassan megérett bennem a felismerés: innen tényleg nincs visszaút. Ennek az erős nőnek, vagyis most még csak erős kislánykának mostantól minden lélegzetvételéért felelősek vagyunk.
D. Tóth Kriszta sorozatának legfrissebb darabját elolvashatod a szerdán megjelenő Nők Lapjában!
