“Három éve töprengtünk azon, hogy máshová kellene vinnünk, de se ő nem akart jönni, szerette az osztályt, ott voltak a barátnői, barátai, se mi nem voltunk elég határozottak. Végül hatodikban olyasmi történt (ezt itt most nem részletezem), hogy egy percig se hagytuk ott tovább, hanem vittük. És láss csodát: minden fenyegetés ellenére, hogy ugyanis nagyon nehéz új gyerekként beilleszkedni, három hónap alatt kivirult, és boldog lett a négy éve szorongó, sokat síró kislány (én úgyis hülye vagyok), és hozta az egyik sikert a másik után. A két iskola alapelveiben, módszereiben nem különbözik. Csak tanáraiban. Lehetséges ez? A tanári személyiségen személyiségeken ilyen sok múlik?
 |
Legszívesebben azt felelném: minden.
A hatvanas években amerikai kutatók különös vizsgálatokat végeztek. A történteket talán úgy tudnám összefoglalni, hogy felmérték egy-egy iskola tanulóinak képességeit, és anélkül, hogy a mérési eredményeket kiszámították volna, úgyszólván kalapból kihúzták néhány gyerek nevét, és azt jósolták, hogy ezek a gyerekek jelentős fejlődés előtt állnak a következő időszakban. Aztán hosszabb idő után újra mértek. Csak ezután végezték el a számításokat mind az előző, mind az új mérésekre vonatkozóan. Az eredmény szerint a találomra bejósolt gyerekek jobban, többet fejlődtek ebben az időszakban! Egyszerűen azért, mert a tanárok úgy néztek rájuk, hogy aha, ez a gyerek az, akiről mondták, hogy jelentős fejlődés előtt áll. A jelenséget a kutatók Pügmalión-effektusnak nevezték el, és nagy feltűnést keltő tanulmányuknak is ezt a címet adták: Pügmalión az osztályteremben. (R. Rosenthal és L. Jacobson voltak a szerzők. A megjelenés éve: 1968.)
Pügmalión Küprosz (a mai Ciprus) szigetének legendás királya volt. Társtalanul, magányosan élt, pedig Küprosz a szerelem szigete volt; Aphroditének, a szerelem istennőjének szentelt hely. Pügmaliónt azonban nem érdekelték a hús-vér lányok, asszonyok, ő elefántcsontból faragott egy álmaiból testet öltő nőalakot magának, és menthetetlenül gyötrelmesen beleszeretett. Kínszenvedésében Aphroditéhez fordult fohászával, hogy leheljen életet a szoborba. E szerelem sodra magával ragadta az istennőt, és életre keltette a szobrot. Pügmalión a Galateia nevet adta szerelmesének, feleségül vette, és leánygyermekük született… Pügmalión szerelme tehát megelevenítette a gyönyörű szobrot. S ugyanígy: a rokonszenv, az érzelmi elfogadás, a tárgyhoz pontosan nem kötött pozitív várakozás serkenti a fejlődést, életet lehel a szunnyadó képességekbe; ez a Pügmalión-effektus. A tanár ítéletei és előítéletei döntően befolyásolják a gyerekek fejlődését. A gyerek bizonyos határok között olyanná lesz, amilyennek a tanár látja, látni szeretné, és olyan teljesítményt nyújt, amilyenre a tanár jó (vagy rossz-) akarattal és várakozó figyelemmel képesnek tartja.
Ez persze régi tapasztalati tudás lehet. Hiszen már Goethe arra figyelmeztet, hogy ha aszerint ítélünk meg valakit, ha csak azt látjuk benne, amit pillanatnyilag mutat, produkál, akkor visszafogjuk őt fejlődésében, ha azonban azt is meglátjuk benne, akivé lehetne, akkor előre segítjük őt az útján.
Az idevonatkozó vizsgálatokat különböző területekre kiterjesztve, és megújítva közel huszonöt évig folytatták. Újra meg újra megerősítést nyert, hogy akiket a tanár bármilyen okból kedvezően ítél meg, azok sokkal jobban többet fejlődnek. A véletlenszerű kiválasztás alapján elhangzó jóslatok önbeteljesítő próféciáknak bizonyultak. Az is kiderült, hogy hiába van jelentős eltérés a tanári megítélés és a valódi mérhető képességek között, a gyerekek nem tudják áttörni ennek a megítélésnek a határait! Ellenkezőleg: egy idő után a tanári megítélésnek pozitív vagy negatív elvárásnak megfelelően kezdenek viselkedni a gyerekek; és ez nem belőlük, hanem a tanári megítélésből következik!
Mi befolyásolja ezt a tanári ítélet előítélet alkotást? Meglepően sokféle tényező. Csak néhányat ezek közül. Például: a testalkat, a nem, az etnikum, a név hangzása (!), a gyerek orgánuma-kiejtése, a családi háttér ismerete… És mindez úgy befolyásolja erőteljesen a pedagógus gyerekre irányított várakozását, hogy nem tud róla, hogy azt hiszi, objektív szempontok alapján ítél!
Ha a pedagógus jóban van önmagával, ha ennek következtében a világot és a gyerekeket is inkább pozitív szempontok szerint veszi szemügyre, akkor jelenléte, kisugárzása jótékony erőként hozzásegíti a gyerekben csíraként meglevő képességeket a kibontakozáshoz. A pozitív érzelmek életre keltenek, megelevenítenek mondja a Pügmalión-példa. (De sajnos, persze az ellenkezője is igaz.) Így lehet a szorongó, sokat síró kislányból, aki egy idő után elhiszi, hogy ő úgyis hülye, néhány hónap alatt kiviruló, boldog, sikeres gyerek. És ebben valóban nem az a fontos, hogy másik iskolába, hanem az, hogy másfajta tanári közegbe került. (Bár: tapasztalatom szerint egy-egy iskolát nagyon is jellemez az, hogy ott milyen vezetés alatt milyen tanári személyiségek gyűlnek össze…)
