Ellenségbõl barátok

A hét témája a Nők Lapjában:  Másnak indult   de minden jó, ha a vége jó Megtörtént már önökkel is? Tudják, amikor egy varázsütésre hirtelen mindent másképp láttak. Azzal a munkatársukkal, akivel eddig kizárólag vitatkozni tudtak, most éjszakába nyúlóan beszélgetnek a fénymásoló mellett. Amikor már azt hitték, itt a világ vége, jött egy új ötlet, amin keresztül kimászhattak a gödörből. Vagy az a fiú, akire eddig csak barátként néztek, új tüzet gyújtott a szívükben. A világ fordult egyet, és végre helyre állt.  További cikkek: • Barátságból szerelem » • Szerelemből barátság » • Pszichológusból üzletasszony » Az összeállítást készítették: Szigeti Hajni, Dobray Sarolta és Kertész Gábor

– Egy taekwondo edzésen ismerkedtünk meg, ahova Anita kezdőként érkezett, én pedig akkor már több éve, versenyzőként jártam. Mindannyian tudjuk, hogy ha egy összeszokott közösségbe (főleg oda, ahol kevés a nő!) új lány érkezik, akkor őt eleinte mindenki csak méregeti, próbálja megsaccolni, mennyire zavarja majd a köreit. Nálam ez a kezdeti méregetés fokozott mértékben „jött ki”, mert akkoriban az egyik sporttársam barátnője voltam, és talán az egészségesnél érzékenyebben reagáltam a vetélytársakra.
– És bár küzdősportról volt szó – veszi át a szót Anita –, Eszter szerencsére nem használta ki több éves előnyét a közös gyakorlások során, ehelyett egyszerűen csak tüskés volt, vagy ha kettesben maradtunk, nem szólt hozzám. Egyszer például ez a bizonyos fiú elhívott egy akciós farmer-vásárba, ahova természetesen a barátnőjét is hozta – na, ha akkor pillantással ölni lehetett volna, ott végem is van.
– Naná, hiszen ez nekem csak olaj volt a tűzre. Az ex-pasim láthatóan nem zavartatta magát, kedvesen jópofizott mindkettőnkkel, én meg majdnem felrobbantam.

– Pedig engem egyáltalán nem érdekelt az ő barátja, épp a válásom után voltam, az edzőterembe is azért mentem le, hogy eltereljem a figyelmem a bennem dúló érzelmi válságról. Láttam, hogy Eszter nem igazán bír, de tulajdonképpen nem izgatott, hogy miért, inkább elkerültem őt. Aztán egy nyári edzőtáborban észrevettem, hogy mennyire szomorú, magányos, és kezdtem rájönni, hogy nincs is olyan irigyelésre méltó helyzetben, mint ahogy az kívülről tűnt. Este, amikor már minden elcsendesedett, elég volt egy jó szót szólni hozzá, és csak úgy ömlött belőle a fájdalom. Akkor kezdtünk igazán ismerkedni…

– De barátnők csak fél évvel később lettünk, amikor véget ért ez a kapcsolatom. Bár hét év korkülönbség van köztünk, nagyon összekovácsolt minket az, hogy azonos élethelyzetben voltunk: mindketten egy komoly szakítással próbáltunk megbirkózni. Minden edzés után órákig beszélgettünk Anita autójában, és hamar rájöttünk, hogy nemcsak a közös hobbi tart minket össze, de arra is, hogy ezt leszámítva rengeteg dologban különbözünk. Anita nekem egy tükör, amibe ha belenézek, a valóságot látom. Ő az a barátnőm, aki sosem szépíti a helyzetet, mindig egyből kimondja, amit gondol, még akkor is, ha tudja, hogy nekem az nem fog tetszeni.

– Tényleg szerencsés találkozás a mienk, mert kevés olyan ember adatik az életben, aki érzelmileg és szellemileg egyaránt partner, aki azon túl, hogy meghallgat, segíteni is tud, értelmes tanácsot ad. Mi valóban nagyon mások vagyunk, de van egy közös nyelvünkön, amelyen félszavakból is megértjük egymást.

A témáról bővebben a Nők Lapja április 19-én megjelenő 16-os számában olvashatsz!