Miért jó nõnek lenni?

Szia Soma Mamagésa!

A női szerepekkel van problémám, pontosabban a saját nőiességemmel a világban (meg persze magamban). Kicsit elvesztem a nemi szerepek között. Nem nagyon látok magam körül boldog, nőiességükben kiteljesedett nőket (vagy csak nem veszem észre őket). Azt látom, hogy nőnek lenni plusz feladatot jelent manapság, és kevés nő van, aki mindezt felszabadultan tudja beteljesíteni.

Egyik mamám még abban él, hogy ember van és asszony, és a női dolog nem munka, és ez így is van rendjén. Másik mamám végigmártírkodta az életét. Apukám egy domináns, hatalomelvű ember, aki időnként lecsapolja anya energiáit, akinek erre teljes megoldást kiépíteni eddig nem sikerült.

Most, harminc felé keresem, miért jó nőnek lenni. Mi adja a női oldal erejét? Elméletben tudom, hogy életet adni jó, egy kisember fejlődését figyelni jó, harmóniát, melegséges otthont teremteni jó, gondoskodni a szeretteinkről jó. De azt is látom, hogy egy nőnek mennyi mindenről le kell mondania, és hogy nekünk bizonyos dolgokért sokkal jobban meg kell dolgoznunk. Nem látom, hogy azoknak az értékeknek, amiket női erényeknek gondolok (szépség, báj, kedvesség, finomság) nagy becsülete lenne.
Értem én, hogy a gyerek érkezése csodálatos dolog, de én olyan nővel nem beszélgettem (pedig kifaggattam néhány ismerősömet), aki pozitívan mesélt volna a szüléséről. Sokan mondták, hogy ahol kisgyerek van, ott mindig fél szemmel őrá kell figyelni. Lehet, hogy mindez a valóságban tök jó, de ez rettenetesnek tűnik számomra.

Nincs gyermekem, szerető férjem van, de óriási feladatként élem meg női szerepemet. Nem vagyok képes rá, hogy a munkából hazamenvén nő legyek, sem mint anya, sem mint szerető. Jó volna, ha meghitt, barátságos, mézespuszedli-illatú otthonunk lenne, és az is, ha vadmacskaként hozzá tudnék bújni a férjemhez, de csak igen ritkán megy. Nem akarok még egy műszakot lehúzni otthon, és nincs erőm élvezni azt, hogy nőnek születtem. 
Mintha két életet kellene belesűríteni egybe: nagymamáinkét, akik kiválóan vezették a háztartást, felejthetetlen a főztjük, és a férfiakét, akik nap mint nap becsatlakoznak a mátrixba, és elejtik az éhes szájak örömére a mamutot. 

Én nem akarok extrákat. Nem akarok topmenedzser lenni (de igenis, legyen meg erre is a lehetőség) és karriert építeni. Nem akarok traktort vezetni, műszaki zseni lenni és vezető beosztást szerezni. Azt szeretném, hogy elégedetten mehessek be nap mint nap a munkahelyemre dolgozni, szeretném, ha otthon a családommal jól érezhetném magam. Tény, hogy nem én választottam azt, hogy egyenrangú nő akarok lenni, de most már természetesen nekem is kevés lenne a fakanál.

Vagy ez az egész annak a folyamatnak a része, amit te ébredésnek szoktál nevezni, és a mi generációnknak kell kiépítenie az új utakat? Kinőttünk a konyhalány szerepéből, de még nem alakult ki az új rend?
Mit gondolsz te minderről? Neked is az alapoktól kellett felépítened a nőiességedet? Mit tegyek, hogy ne úgy érezzem időnként, hogy egy nehéz terhet kaptam a nyakamba? Miért jó nőnek lenni? Köszi, hogy időt szenteltél levelem elolvasására. Azt kívánom, hogy legyél igazán boldog!

Hóvirág

Kedves Hóvirág!

Köszönöm a jókívánságodat, boldog vagyok. Teljes életet teremtettem magamnak, és élvezem a jelent. Élvezem az életemet, a hétköznapjaimat, a nőiségemet, anyaságomat. Pedig nem kaptam hozzá mintát. A nagyanyáim kemény, örömtelen életet éltek. Az anyám állandóan panaszkodott, egyik házassága sem hozott neki harmóniát, boldogságot. Sorolhatnám még a női rokonokat, de nem kívánom ennél jobban kiadni a családom életét.
Nekem minta nélkül, magamnak kellett megtanulnom a boldognak levést. Ezt csak azért mondtam el, hogy tudd, ez igenis választható út!

És hogy miért jó nőnek lenni? Nézzük csak… Ma például elmentem biciklizni a
lányommal. Ő vezetett el egy virágzó barackosba. Úgy éreztem, hogy semmi másra nem vágytam jobban, mint erre! Minden érzékszervem csordultig telt a gyönyörűséggel! A lányom látta, hogy mennyire örülök, és büszkén kérdezte: “na, anya, és ezt kinek köszönheted?” És láttam, hogy milyen boldog volt, hogy ő is adhatott! Aztán beszaladtam a virágzó fasorba, ő meg utánam kiáltott: “anya, anya, várj meg, én is megyek!” Nem tudom szavakkal kifejezni – nyilván csak a kötészet szintjén lenne lehetséges – mi volt ebben a tökéletességben az a plusz öröm, amit az okozott, ahogy mondta: “anya”.

Aztán mit élvezek még a nőiségemben? Én egy ősanya-típus vagyok (ami azt jelenti, hogy egyszerre van jelen bennem a gondoskodási igény és a dominancia), így imádom, amikor a főztömmel örömöt okozhatok másoknak. Élvezem, amikor “kicsípem” magam, és érzem, hogy szexis, hódító, avagy éppen fenséges nő vagyok. Élvezem azt a millió kis praktikát, ami nekünk adatott. Tudni bánni az illóolajokkal, az illatokkal, füstölőkkel, varázsolni a fényekkel, zenékkel, puha anyagokkal, ízekkel, finomságokkal. Élvezem, hogy tudok adni, hatni, örömöt okozni. Nyilván ebben az élvezetben nem csupán az önzetlen adás öröme van jelen, hanem a saját hatalmam, tudásom fölötti öröm is, a sikerélmény öröme. Na de ki az, aki nem örül a sikernek?

Élvezem a testemet – ami egyébként a jelenlegi beteg, manipulált divatirányzatok szerint nem felel meg a trendi csinosnak – én viszont tudom, hogy a frankó nő “3 F” kritériumának igen. Vagyis: Fényes (élettel teli, bársonyos, nem pedig vízhiányos, smirgli bőr), Feszes (nem löttyedt, puhány, elfolyt), és Formás (nem tömb vaj, hanem sok szép ív, és forma.) Lehet valaki 150 centi, és 40 kiló, vagy akár 180 centi, és 90 kiló, ha e három kritériumnak eleget tesz, akkor az az ágyban guszta tud lenni.

Szexuális szempontból pedig határozottan az a véleményem, hogy jobb nőnek lenni, mint férfinak. Nekünk nem kell rettegnünk sem az impotenciától, sem a korai magömléstől, ráadásul 4 különböző orgazmus-minőségünk van: klitorális, vaginális, anális, és pszeudó. (Pszeudó orgazmusnak azt nevezem,amikor a vagina mindenféle fizikai érintése nélkül, már magától az éroszra való ráhangoltságtól átéljük a vaginális orgazmust. Ennek kiváltója lehet egy csók, érintés, a másik látványa, vagy pusztán a fantáziálás. Szokták hasonlítani a kamaszok éjjeli magömléséhez, csakhogy itt éber, tudatosan átélt állapotról van szó.)

Élvezem a női szellemiségemet, hogy merem működtetni az intuíciómat, amit a legmagasabb szintű tudásnak tartok. Élvezem a női agy sajátosságait, pl. hogy
egyszerre több dologra vagyok képes fókuszálni, és hogy annyira szabadon és asszociatíve tudok gondolkodni. És még sorolhatnám sokáig, hogy mi mindent élvezek abban, hogy nő vagyok.

Igen, jól látod, bizonyos szempontból jelenleg egy teljes életet élő, maximalista nőre több nehezedik, mint egy férfira. Ha anyagilag nem szeretnél kiszolgáltatott lenni, akkor be kell állni a taposómalomba, és emellett persze légy ápolt, kívánatos, vonzó, spontán, laza, szexi, és odaadó, gondoskodó, fortélyokat tudó, és szellemes, kellemes, individuális, spirituális, adni tudó, önképző, megértő, anya, nő és istennő egyben. Ez nem semmi feladat!… De tudod mit? Nekem ez tetszik! Mert úgy érzem, hogy képes vagyok rá. Ezt simán meg lehet csinálni! Csak felismerés, döntés és organizálás kérdése.

Először is, fel kell ismerni, hogy ez kell-e neked? Ez a fajta teljes élet van-e rád
szabva, vagy sem? Én tudom magamról, hogy nekem épp annyira kell, hogy a gyerekeim “gondos mucija” legyek (ők neveztek el így, amire rá is szolgáltam), mint amennyire  szükségem van arra is, hogy estére egy hangképzés és relaxálás után felvegyem a díva ruhám, és kiengedhessem a hangom és szívem. Emellett ahhoz, hogy egyensúlyban legyek, kell, hogy használjam az agyam is, olvassak, tanuljak, továbbképezzem magam, úgyhogy egyetemre is járok. Nyilván mindennek van ára, de kinek mi a fontos, ki mitől érzi jól magát. Ahhoz, hogy mindenre jusson idő, heti bontásban kiszámoltam, mire hány óra jut. Két-három hétre előre beírom a naptáromba, ha a barátaimmal, testvéreimmel találkozni akarok. És mindenre jut idő, csupán állandó tudatossággal kell balanszíroznom.

Mindaddig, amíg azt érzed, hogy munka után “még egy műszakot lehúzol otthon”, valami hibádzik. Akkor nincs elég öröm- és energiaforrásod! Élvezed a munkádat? Elég kihívást és teret ad a személyiséged kibontásához? Na és munka után milyen örömforrásokat rendezel be magadnak? Találkozol rendszeresen a barátaiddal? Vagy mit szeretsz? Moziba, színházba, uszodába vagy táncórákra járni? Vagy egyedül lenni, olvasgatni, rajzolni, kivenni klassz filmeket a videotékából? Miért kéne ezt egy újabb műszaknak felfogni? 

Igen, most vagyunk a spirituális ébredés küszöbén. Ránk már nem lehet ránk húzni nagyanyáink kinőtt, szűkre szabott szerepkörét. Nem lehet visszamenni a múltba, a siránkozásnak pedig semmi értelme! Új idők vannak! És ahogy te írtad nagyon okosan: “… a mi generációnknak kell kiépítenie az új utakat? Kinőttünk a konyhalány szerepéből, de még nem alakult ki az új rend…”
Igen, pontosan. Mi rakjuk le az új utakat. A régin már nem lehet haladni, az újat pedig most építjük. De nyugi, nem kell parázni! Visszafordulni pedig már amúgy sem lehet!

Hogyne kellett volna az egyenjogúság?! A léleknek nincs neme! A lelkek egyenrangúak, valamennyien az isteni egész egyenrangú, parányi alkotórészei vagyunk! Az egész részeként ugyanolyan fontos az a lélek, amelyik egy hajléktalan csöves lesz, a másik pedig miniszter. Csak egyetlen dologban van különbség: a lélek fényességében. A nemiség szerinti hierarchia vagy hatalmi dráma nem valós értéket takar. A nő és a férfi egyenrangúan egymás kiegészítői az egészben, mint jin és jang. Az évezredek folyamán többféle
szerep-felosztásban működtek a nemek (matriarchátus, patriarchátus), de az
individualizálódás (vagy ahogy én nevezem, spirituális felébredés) hajnalán, avagy küszöbén álló embernek ezek a felosztások már nem képesek
megfelelni.

Igen, drága, sokkal nehezebb kapaszkodó nélkül elindulni, és megtalálni,  megteremteni magadnak azt, ami a te egyedi lelked teljességéhez és boldogságához kell! Naná, hogy bizonyos szempontból könnyebb volt nagyiéknak, ahol kerek-perec meg volt mondva, mit tehetnek és mit nem .”Könnyű” volt, kapaszkodhattak a szokásokba, hagyományokba. Most meg itt állunk árván, csupaszon a nagy káoszban… És magunkban kell megtalálnunk a tartóoszlopot, a valódi, önmagunkba vetett ősbizalmat! Olyanok vagyunk, mint a gyerekek, akiknél eljött az idő, hogy apu, és anyu elengedje a kezüket…  Valójában mi vagyunk az első generáció, akiknek “el van engedve a keze”.

És nem tudok mást mondani – még ha közhelyesnek is hat -, mint hogy semmi más nem adhat belső tartóerőt, mint a bennünk növekvő szeretet. A szeretet pedig feltétel nélküli elfogadás. És akkor majd könnyebben fogod tudni elfogadni, kívülről látni, és “kezelni” a szorongásait hatalmaskodás mögé rejtő apádat, szenvedésfüggő anyádat, az alvó, szétfoszló fogantyúkba kapaszkodó “trendi” fiúkat és lányokat, a totális belső bizonytalanságukat elfedő buzgó vallásosakat, vagy a teljességre képtelen, avagy nem is vágyó nőket és férfiakat, és akkor majd elkezded jobban élvezni ezt a hihetetlen izgalmas kalandot, amiben mi most együtt résztvehetünk!

Én nagyon-nagyon hosszú életet szeretnék élni, egyrészt, mert még nagyon sok mindent meg szeretnék valósítani, másrészt mert szeretném testben is látni és megélni azt a változást, ami már elindult. Látni még két generációt, amint felnő, hogy vajon hogyan leszünk képesek élni a lehetőségeinkkel? Vajon mit leszünk képesek választani?…
Számodra persze most a legfontosabb az, hogy felismerd, és eldöntsd, hogy te
mit vagy képes választani!

Ölellek: Soma Mamagésa

 

Tipp: Somának a következő címre írhattok: soma@nlcafe.hu

Ti írtátok – fórumajánló:
Miért jó nőnek lenni? »