Már az ókorban is a legkülönfélébb betegségek gyógyítására használták Vénusz istennő növényét, a szív virágát, azaz a rózsát. A 17. századra pedig az orvosságos receptek többségében ott szerepelt hozzávalóként az adott elixírhez. Sok mindent készítettek belőle később is: rózsavizet, rózsamézet, rózsaolajat, rózsaszirupot, rózsatinktúrát. Évszázadok óta kozmetikai és gyógyászati céllal is termesztik.
A 18. századig csupán öt rózsafajta létezett: a rosa canina (ebrózsa), az olajrózsa (rosa damascena), a patikai rózsa (rosa gallica), a százlevelű rózsa (rosa centifolia) és a fehér rózsa (rosa alba). Goethe nagy szenvedélye volt kedvenc virágai, a rózsák tudományos tanulmányozása. Még az ő idejében nagy lendülettel láttak hozzá az emberek a különféle fajták kitenyésztéséhez. Így történt, hogy a múlt század elejére már több mint tizenegyezer rózsafajta létezett. Ez a szám ma nagyjából ötezer. A legillatosabb közülük a damaszkuszi és a százszirmú rózsa, ezekből nyerik desztillációval többek között aromaterápiás célokra az illóolajat. A növény majdnem minden része hasznosítható a gyógyításban: a levelek, a szirmok, a gyökér kérge, a csipkebokor bogyói, magjai.
A rózsaecet nyugtató és csillapító hatású. A gyümölcsecetből és rózsavirágból kevert rózsaecet alhasi panaszokra is hatásos, de fürdővízbe is csepegtethetünk belőle vagy fürdés utáni bedörzsölésre is használhatjuk.
Megtermékenyítő rózsaolaj
Mint a legtöbb illóolajat, a rózsaolajat is préseléssel, lepárlással nyerik a növényből. A rózsaolaj egyetlen cseppjében harminc kinyílott virág illata van bezárva, ezért fontos, hogy csak nagyon kis mennyiséget használjunk belőle! A rózsaolajat minden olyan helyzetben használhatjuk, ahol a nőiségre szeretnénk helyezni a hangsúlyt. Ha aromalámpában párologtatunk rózsaolajat, az elkergeti a rosszkedvet, és nyugalmat hoz.
A rózsaolaj fertőtlenítő hatású, megnyugtatja igénybevett bőrünket, egyben szabályozza vízháztartását. Illata segít kiegyenlíteni az érzelmi ingadozásokat, kizökkent a borongóas hangulatból. Rendkívül értékes illóolaj. Egy kilogramm előállításához öt tonna friss sziromra van szükség! Az illóolajok között a legkevésbé mérgező hatású. Segít harmonizálni a test energiáit, oldani a stresszt. A bőrápolásban a leghatásosabb olajfajta: hámosító hatása például kitűnő sebgyógyítóvá teszi.
Segít szabályozni a női szervezet hormonháztartását, csökkenti a menstruációs fájdalmakat, sőt, egyes vizsgálatok szerint megkönnyíti a teherbeesést, és enyhíti a szülés utáni depresszió tüneteit. Állítólag segít a frigiditás, és az impotencia pszichés okainak leküzdésében is
Üdítő rózsaelixír
A cukrot alig tartalmazó elixír vörös rózsából készül, érdemes például iskolás gyerekeknek adni: finom ízű, erősítő, és stresszcsökkentő hatású.
A teljes cikk a 27. héten, július 5-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.
Romantikázzunk Onyutha Judittal! » Szervét Tibor: “A fiam tette helyre az életemet” » Lángoló vörös a szenvedélyt… » Óvodát renovált két anyuka » Aki rózsát küldött Sophia Lorennek » |