Ablak a világra: új élet – vakvezetõ kutyával

– Tudja, hol van most Süti?

– Persze. Ott hever a szemközti ágy előtt. Hallom, ahogy szuszog, már a rezdüléseit is érzem.

Kanizsai Mária mellett ülök a Vakvezető Kutyakiképző Iskolában, egy kis szobában, amelyet két hétig birtokol, addig, amíg levizsgáznak Sütivel, a kiképzett vakvezető kutyával, s elkezdhetik közös életüket. Mária nem is álmodott arról, hogy valaha vakvezető kutyát kap. És hogy pont Sütit…! Akit születése után – a Vakvezető Kutyaképző Iskolában – örökbe fogadott, valahogy úgy, ahogyan az önzetlen támogatók fogadnak örökbe névleg egy-egy állatkerti állatot.

– Amikor Süti megszületett, meg kellett műteni a szemét, mert befelé fordult a szemhéja. Amikor meghallottam, örökbe fogadtam, hiszen sorstársam… – mélázik el. Mária szürkehályoggal született, huszonkét éves volt, amikor megműtötték, utána tízes lencsével kilenc évig valamelyest látott. Ekkor azonban mindkét szemén zöldhályog keletkezett, s négy hónap alatt teljesen megvakult. – Folyton Sütiről beszéltem a munkahelyemen, ahol sok vak dolgozik, és sokan járnak be vakvezető kutyával. Hetente látogattam a kutyát, de nem is reménykedtem, hogy megkapom, hiszen már nem vagyok fiatal, sosem volt vakvezető kutyám, ezért nem is jelentkeztem. Én döbbentem meg leginkább, amikor felhívtak az iskolából, és kérdezték: mi a tervem Sütivel, miért nem jelentkeztem érte? Másnap már itt voltam, és azóta boldog várakozásban teltek a napjaim. Második napja gyakorolunk együtt, hibázunk néha mindketten, de összeszokunk hamar, érzem, és két hét múlva elkezdhetjük a közös életünket! – ragyog Mária arca.

Készült a kutyás életre: lakóhelyet változtatott, hogy az eb sokat tudjon szaladgálni, megtudakolta, kedvenc színházaiba, nyaralóhelyére elviheti-e – ahol nemleges választ kapott, oda többé nem megy. Sőt, fogyókúrába is kezdett, hogy jobban bírja a mozgást, a közös játékokat. Azt mondja, már most érzi, hogy a kétéves Süti új színt hozott az életébe, és vele még aktívabb lehet, mint korábban volt.

Átadás, vagyis gazdaváltás

– Máriával együtt éppen hárman laknak bent, akik kutyát vesznek át – mondja Vasteleky-Einbeck Péter iskolavezető. – Évente húsz-huszonöt kutyát tudunk átadni, bár nyolcvanötre lenne szükség – magyarázza, miközben megmutatja a tiszta, ám nem túl nagy kenneleket és barátságos lakóikat, „akik” éppen a hat hónapos kiképzés idejét töltik az iskolában. Egy kutya kiképzése egymillió forintba kerül. Hozzáteszi: a kormányzat tavaly ígéretet tett az iskola támogatására, s ha ez az ígéret teljesül, akkor az évente átadott kutyák száma megduplázódik, s lerövidül a várakozási idő. Az iskolavezető egyébként már sokat harcolt a támogatásért, hiszen 1977 óta dolgozik itt. Megélte, hogy a szocializmusban egy időre bezárták az iskolát, de a társadalmi felháborodásra Kádár János újra kinyittatta azt. Vasteleky-Einbeck Péter némi kerülő után – néhány évig rendőrségi nyomozókutyákkal dolgozott –, 1985-ben került vissza az iskolába, s 1990 óra vezeti azt. Akkoriban az iskola Közép-Európa legmodernebb vakvezetőkutya-kiképző intézete volt, ma már, mint mondja, ez megváltozott: Nyugat-Európában belső terekben, világos, fűtött helyiségekben helyezik el az ebeket, Budapesten viszont télen is a fűtetlen kennelekben laknak a kutyák.

– Négy fő programunk van, az első a tenyésztés. Labrador és golden retrievereket, németjuhászokat tenyésztünk, mert ezek alkalmasak leginkább a feladatra. Az állatokat nyolchetes korukban válogatjuk ki: a túl élénk és a túl nyugodt kölyköket többnyire nem tartjuk alkalmasnak vakvezetőnek. Bátorság- és rátermettségpróbát tartunk, például, a kölyköt az asztalra tesszük, és nézzük, mit csinál. Ha félve nyüszít, vagy ha le akar ugrani, az nem jó, de ha keresi az utat, nem találja, és leül, hogy majdcsak lesz valahogyan, az már megfontolt állatra vall. A kiválasztott kölykök átkerülnek a második programba, nevelő családokhoz, akiknél körülbelül egyéves korukig találnak otthonra. Ezután jön a harmadik program: újabb tesztelés után az alkalmasakat kiképezzük, körülbelül fél év alatt.

A vezető azt mondja, legfontosabb, hogy a kutya mindenképpen visszajöjjön a hívó szóra, és hogy tudja irányítani a gazdáját. Amikor egy kutyát felkészítettek, kezdődik az átadótanfolyam: két hétig a leendő gazda meg a kutya bent lakik az iskolában, és „tanulják” egymást, természetesen a kiképzők jelenlétében.

– Ilyenkor a kiképző dolga a legnehezebb, hiszen „át kell játszania” a gazda-státuszt. Ez lelkileg is nehéz, de a kutyának sem könnyű. A kiképzőim szíve már egészen pici, hiszen minden egyes kutyával elmegy egy-egy darab belőle…

Az ikedomester első kutyája

A vezető azt mondja: a kéthetes tanfolyamot vizsga követi, s ez az életre szól. Ezután a kiképző hazakíséri a gazdát a lakóhelyére, és igyekszik bevezetni a kutyát az új környezetbe, bejárják a gazda számára legfontosabb közlekedési útvonalakat. Később sem veszítik el a kapcsolatot: a negyedik program, hogy évente legalább egyszer eljussanak minden kutyás vakhoz, hogy ellenőrizzék a kutya mentális és lelki kondícióját.





– A gazdik általában elkényeztetik a kutyájukat – mosolyog elnézően. – Az a baj, hogy gyakran el is hizlalják őket, s ezért sokat harcolunk velük. Hiszen nem az etetés a szeretet jele, a simogatás többet ér! A rendszeres és kiadós mozgás, például látó családtag jelenlétében, nagyon fontos a kutyának.
Közben odaérünk egy újabb „tanulópároshoz”. Németh Vilmos nyugodtan üldögél fiatal kutyájával, Dzsesszivel a hűvösben, és amikor bemutatkozom neki, büszkén mondja: szerepelt már a Nők Lapjában, mint a világ első vak ikedomestere. Vakon kezdett el ezzel a küzdősporttal foglalkozni, miután egyszer megtámadták az utcán, és nem tudta magát megvédeni.

– Ő az első vakvezető kutyám, és biztos, hogy sportosan él majd mellettem – neveti el magát. – Ma már együtt voltunk az utcán. Ő sokat tud, én keveset, de már most érzem, hogy sokkal jobb vele közlekedni, mint korábban, bottal. Megkönnyíti a napi életvitelemet. Jól elleszünk együtt, mindig jön majd velem. Tudom, hogy érző lény, nem csupán munkaeszköz: lehet rossz napja neki is. Én ezt elfogadom. Remélem, jól érzi majd magát nálunk, a lakásban jól tájékozódom, ezért, ha nyáron a kertben akar lakni, megteheti. Télen persze nem hagyom majd, hogy kint maradjon, mert megfázhat. Márpedig az ő egészsége nagyon fontos számomra.

A teljes cikk a 28. héten, július 12-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.