Hogy miként is került a görögdinnye az asztalra?
Szóval néhány napja, amikor felhívtam telefonon Alexander Brodyt, és elmondtam, hogy szeretnék vele egy interjút, viszonylag hosszabban elbeszélgettünk lényegesebb és kevésbé lényeges dolgokról, például, hogy hozzá Krúdy áll közelebb, hozzám Móricz; hogy ő szeret utazni, én a kerületből alig teszem ki a lábam. Aztán beszéltünk Greta Garbóról, Lengyel Menyhértről, ételekről, és ennek kapcsán én megemlítettem, hogy imádom a görögdinnyét.
Talán csak azért mondtam, mert akartam mondani valami viccesfélét, talán kíváncsi voltam, hogy egy ilyen tekintélyes úriember hogyan reagál egy ilyen banalitásra, talán kicsit csúnya dolog teszteltem is, hogy vajon mennyire figyel oda a szavaimra. Hogy hangjából áradó lenyűgöző kedvessége, nyitottsága, közvetlensége vajon mennyire formális gesztus, udvariasság, és mennyire személyes, belülről jövő érdeklődés? Tehát el találtam sütni félmondatban ezt az idétlen görögdinnye-dolgot mit mondjak? , különösebb hatás nélkül, aztán még beszélgettünk erről-arról, majd közölte, hogy következő kedden, délelőtt szívesen vár a gellérthegyi lakásán.
Amikor beléptem, éppen a számítógépe előtt ült a dolgozószobájában, és valamit írt. Egy pillanat! szólt, csak befejezi a mondatot. Hatalmas, zsúfolt íróasztal, egyszerű, kényelmes bútorok, zsúfolt könyvszekrény, oldalt egy hatalmas utazóbőrönd, a falakon körben pompás lovas képek, és mindent áthat valami nagyon finom szivarillat. Bródy Sándort is, Hunyadyt is csaknem minden képen szivarral láttam, szinte természetesnek érzem, hogy nála is csak szivarillat lehet. Bródy tekintetében mindig zabolátlan tüzek lobogtak, Hunyadynak méltóság, kihívó büszkeség volt a nézésében amikor ő hirtelen megfordul, bölcs, meleg, vizsgálódó szempár néz rám. Ő nem az izzó szenvedély embere, mint a nagypapa, nem a diadalmas hódításé, mint a nagybácsi, hanem sokkal inkább a megértésé, az elfogadásé. Nem a múlt boldogságát álmodja vissza, nem a jövő sikereit hajszolja, hanem a jelen örömeit éli.
A lányom! mondja, és büszke mosoly suhan át arcán. Csupa élet, csupa vidámság, csupa temperamentum. Németország junior rock and roll bajnoka! Fantasztikus egy lány! A mamája, az én harmadik feleségem dél-amerikai, valószínűleg az ő habitusát örökölte.
Hány feleséged volt?
Négyszer házasodtam. Az első feleségem német volt. Tizenhét évet éltünk együtt, a mai napig a legjobb barátom. A második japán. Tőle van a fiam. Belőle művész lesz. Roppant okos, érzékeny, ugyanakkor nagyon zárt. Most végezte a filmakadémiát. A harmadik, mint mondtam, dél-amerikai, a negyedik pedig, a jelenlegi, amerikai
Tudom, csúnya kérdés, de te álltál rendre tovább, vagy téged hagytak ott a feleségeid?
Velem nagyon nehéz volt élni. Munkámból adódóan állandóan úton voltam, reptereken, hotelekben töltöttem életem nagy részét, egy asszony pedig nyilván társra vágyik, akivel beszélgethet, odabújhat hozzá, esetleg veszekedhet. Én mindegyikkel jóban vagyok a mai napig mondhatom, hogy változatlanul szeretem őket.
Nem tudom. Talán még ifjúkoromban egy híres primadonnába vagy talán inkább a hangjába. De házasságot nem okvetlenül szerelem alapján köt az ember. Fontosabb a megértés, az együvé tartozás, a bizalom, a szeretet.
Gondolkodtál már azon, hogy neked megérte-e? Szakmai, üzleti karrier, siker, nimbusz, pénz, a rendre zátonyra futó magánéletért?
Nem gondolkodtam soha ezen. Csináltam a dolgomat mindig Talán nagyon korán lettem első embere a világ akkori legnagyobb reklámcégének, és úgy éreztem, személyes felelősséggel tartozom minden egyes beosztottamért.
A teljes cikk a 32. héten, augusztus 9-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.