Kata, mit gondolsz, miért ennyire gyakori napjainkban, hogy a férfiak nem szívesen hoznak döntést az elköteleződést vagy a gyermekvállalást illetően?
Nagyon sok harmincas vagy akár negyvenes férfi lebeg ilyen állapotban. Gyakran a szüleiknél laknak, és nem is nagyon akarnak önállóvá válni. Persze fontos, hogy egy fiatalember egy ideig kereső utat járjon, tehát önmagát, a partnerét, az élethivatását keresse. Nemrég mesélte egy harmincas férfi, hogy ő már tizennyolc évesen megházasodott, gyerekei születtek, de tizenkét év után elvált, és azóta sem találja önmagát. Már rájött, hogy túl korán elköteleződött, és kihagyta az elköteleződést megelőző fázist, ami pedig fontos: ez a keresés időszaka, amely manapság nemigen zárul le a harmincas évek előtt. Ám előbb-utóbb mégiscsak véget ér ez az időszak, legalábbis várható, hogy lezáruljon, s megtalálja azt a partnert, aki mellett elköteleződne, s persze az élethivatását is meglelje, kialakítsa az egzisztenciáját. Azonban sok nő panaszolja, hogy a harmincöt-negyven fölötti barátjuk még mindig a szülők által vásárolt vagy bérelt lakásban lakik, esetleg a rezsit is a szülei fizetik, és nem nagyon akar a saját lábára állni ugyanakkor már nincs is az útkeresés fázisában, hanem csak úgy elvan.
Sok művészember agglegény még a negyvenes éveiben is
Ez náluk választott életforma, ne keverjük össze azzal, amikor a férfi csak úgy lebeg, és nem tudja, mit akar kezdeni az életével, a kapcsolatával! Mondok egy jellemző példát: a barátnő megkérdi: Mikor lehetne már gyerekünk?, és erre a férfi úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna a kérdést, vagy csak annyit mond, hogy majd később megbeszéljük, de valójában a később számára azt jelenti: soha.
Miért nem akar beszélni róla?
Például azért, mert előfordulhat, hogy csak a jelenben él, és nincsenek rövid-, illetve hosszú távú tervei. Erre többek közt akkor gondolhatunk, ha az egész élete így működik: például a fizetését elkölti az első napokban arra, ami éppen eszébe jut, és nem érdekli, miből fog élni a hónap hátralévő részében. Egyáltalán nem működik nála a tervezés. Ha egyébként tervez, csak az elköteleződésről, gyermekvállalásról nem akar beszélni, akkor érdemes megfigyelni, hogy a saját jövőjéről gondolkodik-e, vagy kettesben, a barátnővel tervezi az életét. Ha csak a saját jövője érdekli, akkor az jelzi, hogy nem veszi igazán figyelembe a társa érdekeit és érzelmeit.
Az is előfordulhat, hogy közös jövőt tervez a barátnőjével, ám mégis kihátrál az elköteleződés elől? Például meg tudnák teremteni a közös otthonukat, de a férfi azt mondja, ráér ez még és marad a bérelt lakásban?
Hogyne, gyakori helyzet, hogy nem akarja átalakítani az életét, mert jó úgy neki, ahogy van. Mindenáron ki akarja kerülni, hogy ő döntsön valamiben. Az ilyen férfi, ha váratlan-véletlen helyzettel szembesül, azt jobban el tudja fogadni, mintha élete fontos helyzetéről neki kellene felelősségteljes döntést hoznia. Ezt elkerülő magatartásnak nevezzük.
Csak nem azt mondod, hogy van, aki jobban elfogadja, ha a barátnője kész tényként közli, hogy teherbe esett, mintha tervezett volna a terhesség?
Van olyan férfi, aki ezt inkább el tudja fogadni, mintha övé lenne a döntés felelőssége. Amikor azzal keres meg egy páciens, hogy nem tud dönteni élete fontos kérdésében, akkor visszakérdezek: melyiknek mi a következménye? Az ilyen ember ugyanis sok esetben nem mer belegondolni, milyen következményekkel járhat a választása, illetve az, ha egyáltalán nem hoz döntést. Tegyük fel, három éve együtt él egy nővel, és semmilyen módon nem jelzi a lány felé azt, hogy egyszer talán legalizálná vele a kapcsolatát, vagy családot alapítana vele. Vajon ennek mi lehet a következménye? Azt javaslom ilyenkor, hogy gondolja ezt végig a partnere fejével és a sajátjával is. Akarja-e, hogy egyszer majd a nő szembesítse ezzel? Akar-e ilyen szembesítést, amikor úgy érzi, hogy kényszerítő helyzetbe került (amit, tegyük hozzá: a nő sem akart igazán)? Sokszor gondolják az emberek, hogy a döntéseiknek korrigálhatatlan következményei lesznek, például: Ha azt mondom, éljünk együtt, akkor már soha többé nem lehetek egyedül. Tehát sok férfi végletesen gondolkodik, és nem látja, hogy egy új helyzethez rugalmasan lehetne alkalmazkodni. Pedig van átmenet, és nem csupán fekete-fehérben lehet gondolkodni.
Attól is tarthat ilyenkor a férfi, hogy mi lesz, ha rossz döntést hoz.
És akkor mi van? Miért elfogadhatatlan valakinek, hogy lehet rossz döntést is hozni? Amikor a partner ennyire nem tud választani, a nő nyugodtan megkérdezheti: Mitől félsz? Miért olyan nehéz neked elmozdulni ebből a helyzetből? Hagyjuk, hogy érezze: várunk tőle valamit, és igenis rajta múlik most már, hogyan tovább! Ha pedig nem dönt, akkor rajtunk a sor: elfogadjuk, hogy minden ugyanilyen marad, vagy mi lépünk tovább.
A Nők Lapja a 41. héten, október 11-én jelenik meg!
