Aktuális

Hogyan meditáljunk?

Új sorozatot indítunk: Tanuljatok velünk meditálni! Mielõtt belevágnánk a három részes "tanfolyamba", egy buddhista pappal, egy jezsuita tanítóval és egy pszichológus-íróval beszélgettünk a témáról.

Azt hiszem, mindig is szerettem volna megismerni a spirituális világot, bár konkrét lépéseket csak tizenévesen tettem – ekkortájt gyötörtek először „az élet nagy kérdéseinek” is nevezett kamaszkori önmarcangolások. Mit mondjak, elég fanatikusan kutattam a „nagy válaszokat”, remélve, hogy azok meghozzák a lelki békémet is. Az évek során elmentem Agykontrollozni, kipróbáltam a jógát (2 alkalom), a tai-chi-t (3 alkalom), de még a sámán tanfolyamot is (1 alkalom)… Hogy sikerrel jártam-e? Nem igazán, sőt, egy idő után fel is adtam a dolgot.




Egészen a múlt héten, amikor is találkoztam néhány meditációs mesterrel, akik azt mondták, még van remény. Egyikük, Popper Péter szerint ott hibáztam, hogy mindenbe csak belekaptam, semmit sem vittem végig. A hegy tetejére több út vezet, a kulcs az, hogy végig kell őket járni. Hmmm, rendben, elfogadom… de akkor most melyiken is induljak el?

A meditáció szent. Hosszú, nehéz, fáradságos út, de ha végigmegy rajta az ember, meglelheti a Nyugalmat, az élet egyik legnagyobb ajándékát… Olyan emberekkel beszélgettünk, akik tudnak meditálni. Elmélyülni. Imádkozni. Felszabadulni. Hogyan csinálják?

Megtudhatjátok a 42. héten, október 18-án megjelenő Nők Lapjából!





Szólj hozzá a fórumunkhoz!
• Meditáció » 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top