Engedjük a férfit dolgozni!

Tessék elhinni, van olyan asszony, akinek a férje minden hétvégén ágyba viszi a reggeli kávét, szülői értekezletekre jár, válságos időkben főz! Sajnos, nem tudjuk bemutatni a férjeknek e ritka példányát, mivel a férfinem ilyen mértékű megcsúfolására csakis általunk nem bolygatandó okból vetemedhet bárki. Keressünk inkább „normális” családokat, gondoltuk, amelyekben – ahogy kell – az asszonynak sistereg a keze alatt a munka, a férfi pedig teljes odaadással sört iszik, és tévét néz. Meglepő módon ilyet sem találtunk. (Pedig állítólag van.) A jól működő családokban ugyanis a jelek szerint megoszlanak a terhek a házastársak között. Azt nem mondanánk, hogy egyenlően – valamelyest a képeinken bemutatott „grillsütés” mintájára.
Az ifjú gyermektelen házasoknak még könnyű: a szerelem hevében azt se tudják, hogyan tegyenek egymás kedvére. Amint kolléganőnk történetéből láthatják, az együttélésnek ebben az – ordító csecsemővel még nem súlyosbított – stádiumában komolyan fölmerülnek olyan szempontok, mint hogy valamit ki tud jobban csinálni. Később rendre ki szokott derülni, hogy a háztartásban mindennek a nők a nagymesterei. A „szinte mindegy mit csinálunk, csak együtt lehessünk” állapotából földindulásszerűen billent ki a gyermek születése. Éjszakai alvás, nappali nyugalom, semmittevés hosszú időre elfeledve – helyette nonstop szolgálat, eleinte együtt, majd egyre inkább őrségváltásszerűen. Ez az az életszakasz, amikor a legfontosabbá válik a terhek megosztása, mert ilyenkor tud megalapozódni a kismamák „gyesbetegsége”. Találtunk jó példát, vannak remek érdekérvényesítők, és ösztönösen kiváló tehermegosztók. Tanuljanak a kismamától – aki valójában kispapa: Újlaki-Vátz László, a Kosár című fogyasztóvédelmi magazin főszerkesztője, aki most fél évig főállású apuka.

Kettesben a csecsemővel
László körül a kilenc hónapos Viola élvezi a mászás örömeit, és fennhangon sérelmezi, hogy a számítógépet még nem kapcsolhatja be egyedül.

– Nem vagyunk sokan gyesen – mosolyog az apa. – A többség még mindig elítéli azokat a nőket, akik nincsenek otthon három évet a gyerekükkel. Én világéletemben apa akartam lenni, meggyőződésem, hogy gyerek nélkül nem teljes az élet. Az első házasságomból van két nagylányom, velük még az édesanyjuk maradt otthon. Viola az ötvenedik születésnapom után egy héttel született. Zsuzsával nagyon sokáig készültünk babára, de hamar kiderült, hogy sajátunk sajnos, nem lehet, így örökbe fogadtuk Violát, akiről közvetlenül születése után lemondtak. A feleségemmel elhatároztuk, hogy fél év után ő visszamegy dolgozni, én pedig vállalom a „kispapaságot”. Szerettem volna tudni, milyen kettesben egy csecsemővel. Viola jelentőségteljes, hatórai zümmögésére még Zsuzsa kel, és a reggeli-esti etetés is az övé maradt. Miután elmegy, mi még játszunk kicsit, aztán a hangos tiltakozás ellenére (ez elvi kérdés nála) leteszem aludni. Amíg alszik, kicsit besegítek a házimunkába. Ez régebben sem okozott gondot nálunk. Szívesen felporszívózom, bár a portörlést feleslegesnek tekintem, úgyhogy azt Zsuzsa csinálja. Vásárolni, piacra mindig is én jártam. Vasalni utálok, és a konyhában sem mennek a rántottánál bonyolultabb dolgok, de a mosógéppel én mosok. Pelenkát cserélek, ha kell, megetetem. Ez már az első két lányomnál is természetes volt. Kicsit hagyom önállóan is játszani, és délután jöhet a séta. A sok anyuka között biztos feltűnőek vagyunk, de még sosem kaptam megjegyzéseket. Inkább Violának van nagy sikere, mert szép baba! Persze akadnak nyűgös napjai. Ilyenkor igyekszem lekötni a figyelmét, ellenőrzöm a pelusát, ha jön a foga, bekenem az ínyét. Ha mindez nem segít, leteszem az ágyába. Aki nyafog, jobb, ha alszik egyet! Beteg szerencsére még nem volt, és kicsit izgulok is ez ügyben. Ha baj van, tudom, hol a lázmérő, hűtőfürdőt is tudok készíteni – megpróbálok majd nem pánikolni –, de eddig csak az orrszívót kellett használnunk. Igyekszem kiélvezni vele minden percet, mert sajnos, fél év után muszáj visszamennem dolgozni, ő pedig bölcsibe jár majd. Már voltam szülői értekezleten, kaptam üzenőfüzetet, és a jele is megvan: kiscsibe lesz.

Enyém, tied, kié?
Íme, egy hagyományosabb modell: egy újdonsült házaspár, Rozmán András és Csobánki Judit, a kicsi Lillával. Judit van otthon, neveli a kicsit, és a kettejük közötti munkamegosztás ennek megfelelően változott.
András: Régebben sokkal többet segítettem otthon, mint most. De ez talán természetes is, hiszen Jutka most ráér rendben tartani a háztartást.
Jutka: Azért néhány hónappal ezelőtt még András számított hősnek. Amikor Lilla még nagyon pici volt, nem mertem egyedül hagyni, így mindig ő vásárolt be. Sőt, még a pici születése előtt is, hiszen akkor meg nem cipelhettem.
A: Most viszont már Jutka viszi otthon a prímet. Lilla előtt például, felerészben osztottuk meg a mosogatást és a mosást. Most már gyakorlatilag csak Jutka mos, és legtöbbször ő is mosogat.
J: Nem, mosogatni inkább felváltva mosogatunk. Ha már nagyon sok a mosatlan edény, akkor András a soros… A takarítást is megosztjuk: András porszívózik, én pedig port törölgetek.




A: Viszont ragaszkodom ahhoz, hogy én pakoljam el a saját ruháimat! Jutka ugyanis képtelen őket úgy rakni, ahogy én szeretném. Tudod, vannak a használható pólóim, meg a kevésbé használható pólóim… Csak én tudom, melyik póló melyik kupacra kerül…
J: Ugyanígy vagyok a zoknikkal és a pulóverekkel. Azokat is keverem… András ugyan hozzányúlhatna az én ruháimhoz, de nem teszi, mert túl bonyolult összehajtogatni a topjaimat.
A: Egy topot lehetetlen összehajtogatni!
J: Lillával én vagyok napközben, de esténként András sokat segít. Mivel már nem szoptatom, ő is meg tudja etetni. Persze, ha valamilyen programom van estére, abban a néhány órában ellátja a gyereket. Még pelenkázza is, bár korábban azt mondta, arra nem lesz hajlandó.
A: Hát, szerintem azt nem is mondtam komolyan… Ráadásul még nem is annyira durva a helyzet… Büdös ugyan a pelenka, de mivel Lilla még csak hét hónapos, kibírható… A fürdetés viszont nagyszerű, mindig kettesben végezzük.
J: Egészen a törülközésig. Akkor én lelépek.
A: Kezdődik a kedvenc szappanoperája…. A nagybevásárlás is közös – autóval megyünk. A főzés viszont inkább az enyém. Mert szeretek főzni.
J: Szerencsére. Én inkább házimunkának tekintem a főzést… A főzési szokásainkon egyébként – sajnos – változtatnunk kell. András ugyanis nem szeretné, ha a gyerek úgy nőne fel, hogy ő főz… Kell a szigorú apakép.
A: Viszont az meg nem jó, hogy amíg nem volt gyerek, addig mindent megosztottunk ötven százalékban, míg most gyakorlatilag Jutka csinál mindent.
J: Most mit mondjak? Nekem csak jó, hogy András így gondolja…

Nálatok hogyan működik ez? • Szólj hozzá a fórumhoz! »

A teljes cikk a Nők Lapja 43. számában, október 25-én jelenik meg!