Ha ebben (remélhetőleg) egyetértünk, akkor valószínűleg De vajon tudjuk-e, hogyan kell viselkedni a megpróbáltatások idején?
A női mellnek kultusza van minálunk. Pontosítok: nemcsak nálunk, de egész Európában, Amerikában, Ausztráliában, azaz a világ legnagyobb részén. Ha nem lenne, akkor a filmvászonról ránk ragyogó bálványok nem hordanának hatalmas valódi rosszabb esetben műanyaggal bélelt melleket, akkor nem hallanék olyan őrült híreket, hogy egy szép, gimnazista lány azt kéri a születésnapjára, hogy fizessék be a szülei mellnagyobbító műtétre.
Empátia
Soha nem felejtem el egy sok évvel ezelőtti élményemet (amelyben őszintén szólva: egyesre vizsgáztam
). Egy idős barátnőm, szeretnivaló pótanyám ma már közelebb a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez röviden-tárgyszerűen közölte velem, hogy emlőrákja van, és a jövő héten műtik. Ültem a nappalijában, megkövülve. Nem azt feleltem, hogy te erős vagy, túl fogod élni, hanem sírni kezdtem. És előállt az a nevetséges helyzet, hogy a barátnőm bölcsen elmagyarázta, van esélye a túlélésre orvos! , azaz megvigasztalt. Ő. Engem. Ma sem értem, miért hagyott el az empátiás készségem (tán azért, mert nagyon szeretem)?
 |
Látom, hogy sok anyós-kritizáló levelet kapsz. De kérlek, ne általánosíts! Én például a férjem édesanyjának köszönhetem, hogy lelkileg épen vészeltem át a betegséget. Anyám csak zokogott, de ő akit megcsapott az emlőrák szele, azaz fiatal korában találtak a mellében egy jóindulatú csomót azt mondta, hogy te szép és egészséges vagy, normálisan élsz, igenis meg fogsz gyógyulni! Ő tartotta a lelket a kétségbeesetten tébláboló férjemben és bennem is. Neki köszönhetem, hogy a fia olyan férfiakra nemigen jellemző empátiával kísért végig a műtéthez vezető úton, és maradt mellettem a kemoterápia kopaszságában is, hogy én a legkeservesebb pillanataimban is biztos lehettem abban: szeretnek. Mert amikor az ember szédeleg, hányingere van, undorodik sok étel szagától (meg önmagától) már haja is alig van , akkor egy simogatás, egy mosoly, egy váratlan ölelés többet ér, mint egy ötös a lottón. Ha hiszed, ha nem, nekünk még a szexuális életünk sem dőlt romba! És én biztos vagyok abban, hogy mindezt az anyósomnak köszönhetem, akiért ma is eltolnám a Gellért-hegyet
Próbatétel
Harminchét éves voltam, amikor megtudtam, hogy a jobb mellemben daganat van meséli az ötvenhét éves, vezető beosztásban dolgozó közgazdász. Az orvosom okosnak tartott, tehát elmagyarázta, hogy mi vár rám a legrosszabb és a legjobb esetben. Nem voltam okos, nem úsztam meg a kétségbeesést, a könnyeket és azt a pánikot sem, amelyet az akkor tizenhárom éves lányom miatt éreztem. Ki neveli fel, ha meghalok? Közben a házasságom érzelmileg és szexuálisan mélyponton volt. Tizennégy éve éltem a férjemmel ő élt jól belőlem , aki el nem ismert zseniként hol dolgozott, hol nem, hol józan volt, hol nem. Mégis őt hívtam fel, amikor megtudtam, hogy nem kerülhetem el a műtétet. Hiba volt. Tán templomba kellett volna mennem, vagy anyuval beszélnem Mellrákom van, rövidesen műtenek mondtam a férjemnek , mire csend támadt, aztán jött egy mondat. Nem jó hír Ennyi. Nem rohant értem, nem kérdezte, hogy állok-e a lábamon, és ehhez méltóan viselkedett a műtét meg a kemoterápia idején is. Bár a színház remek volt: ő jelentette be a családnak drámai arccal a betegségemet, a kórházba is bejött. Ám egyszer sem kísért el orvoshoz vagy kemoterápiára, szeretetet sem kaptam, pedig még soha nem voltam így kiéhezve az együttérzésére. Nos, számomra a mellrák hozta meg azt az erőt, amely ahhoz kellett, hogy kilépjek egy megalázó kapcsolatból. A férjem jelzéseit akkor fogtam fel végleg, amikor egyszer alaposan megnézte a frissen mosott, ám szörnyen ritkuló hajamat. A tekintetében nem szánalom, hanem ridegség és irtózás volt: fúj, kopaszodsz! Megértettem: semmi köze hozzám. Szóval beadtam a válópert.
Nyugodtan mesélsz minderről.
Hogyne! Azóta húsz év telt el. Átestem egy plasztikai műtéten már nem rossz magamra nézni , dolgozom, normálisan élek. Júliusban az unokámmal nyaraltam Görögországban, és van egy társam is. Nem olyan jóképű, mint a volt férjem, de annyi szeretetet ad, amennyiről álmodni sem mertem. Tehát én csak azt üzenem általad a sorstársaimnak: rendszeresen menjenek szűrésre, mert az időben felfedezett emlőrák igenis gyógyítható. No és azt, hogy e betegség valódi próbatétel! Ha ilyenkor egy férfi melletted marad, akkor egy életen át a társad lesz, ha magadra hagy, akkor menekülj!
 |
Először üvölts! írta harminc évvel ezelőtt Betty Rollin. Könyvének címe ma is pontosan tükrözi a beteg kezdeti lelkiállapotát. Ám ahhoz, hogy az üvöltés, a kétségbeesés gyógyulni vágyássá alakuljon, segítség kell. Például az, hogy a férj (élettárs) lehetőleg kísérje el a párját a vizsgálatokra, és ne hagyja némán szenvedni, inkább beszéltesse a félelmeiről. Az is óriási segítség, ha mellette van akkor, amikor az ismerősöknek vagy a tágabb családnak elmondják, mi vár az asszonyra. A lehető legnagyobb segítség pedig az, ha együtt beszélnek a gyerekeikkel. Sajnos, nem lehet megkímélni őket az igazságtól. Hiszen azt képtelenség titkolni, magyarázat nélkül hagyni, hogy az édesanya mindig rosszul van A gyerekek végtelenül érzékenyek jóval többet értenek-éreznek, mint gondolnánk , tehát ha késve avatjuk be őket, sokkal többet szoronganak. Persze másképp kell beszámolni a betegségről egy kicsinek, és másképp egy tizenhat évesnek. A kérdések rohamát is nehéz állni! Ki vigyáz ránk, amíg anyu kórházban lesz?, Ki nézi át a matekleckét? A lehetőségekhez mérten meg kell őket nyugtatni apu helyettesíti anyut, és mondjuk, besegít a nagymama
Okosan szeretni
Míg a pár a betegséggel küzd, a külvilág éppolyan marad, mint az előző életükben. Helyt kell állni valahogy a munkahelyen, jönnek a számlák, az ismerősök, a rokonok hol tapintatosan, hol elviselhetetlenül érdeklődnek, és beleszólnak a hétköznapokba. Hallottam olyan idős édesapáról, aki megszállottam kereste az okokat. Miért pont az ő gyerekével történik? Majd rendszeresen elmagyarázta a lányának, hogy azért gyűrte le a betegség, mert túl sokat dolgozott (mivel a veje tehetségtelen, és nem keres eleget). Eközben a tehetségtelen vő erejét megfeszítve próbálta a lelket tartani a feleségében az apjával folytatott beszélgetések után . Egy másik férfi körbetelefonálta a barátokat, hogy dicsérjék meg a felesége összevissza kunkorodó, frissen kinövő haját, mert az asszonyának jót tenne, ha végre letenné az utált parókáját. Egy harmincéves informatikus pedig azt mesélte, hogy a nővére sokat veszekedett vele, mert a mellműtétre készülő édesanyjuknak rendszeresen vásárolt szakirodalmat, és gyakran vitte kirándulni, ebédelni.
A testvérem is szereti anyut mondta , ennek szellemében a gyászlobogót tűzött volna a házunkra, és ágyba dugta volna őt, mint egy náthás gyereket. Én viszont azt akartam, hogy ne szakadjon el az élettől, és legyen biztos a túlélésben! Túlélte, én győztem, pontosabban mi győztünk. Az egész család a mellrákkal szemben
