Jó napot kívánok! Akiket ismerek: Sziasztok!
Szóltak, hogy ajánljam a karácsonyi számból a beszélgetésemet, Gyurkovics Tiborral. Beszélgetésemet? Magam alig szólok benne valamit. Mert Gyurkovics Tibor mellett nem beszélni akar az ember. És leginkább nem nagyon akar elmenni mellőle. Legszívesebben most is ott ülnék a narancssárgára festett konyhájában, vagy a zsúfolt, élettől roskadó szobájában és hallgatnám. Sírnék, meg nevetnék, de úgy, hogy belefájdul a rekeszizmom. A nőkről beszél. A nőkről, akikről mindent tud. Na, jó. Majdnem mindent tud. És sokat tud a férfiakról is. Majdnem annyit, mint amennyit mi, nők tudunk róluk.
Érdemes elolvasni mit mond egy most, december tizennyolcadikán hetvenöt éves ember erről a legfontosabb dologról az életben, két ember kapcsolatáról
Csak idézek a beszélgetésből. Hátha kedvet kap valaki hozzá
– Tegnap kerestem, Györgyi mondta, hogy sétál. Receptre vagy kedvtelésből?
– Ha tudok, akkor egy órácskát mindig rászánok, hogy cammogjak. Egyrészt, mert muszáj, másrészt talán akkor kevésbé gondolkodom, mint vízszintes állapotban
Ez a cél. Egy nagy cél van: nem gondolkodni.
– Komolyan mondja? És akkor mit csinál az ember
– Verset ír. Néha.
– Ahhoz nem kell gondolkodni?
– Épp ellenkezőleg. Ha gondolkozol, nem tudsz verset írni. A vers az egy ihlet. Kirobban valahonnan a mélytudatból, altudatból, szoktam mondani, ebből a tengerből fölveti magát egy hal, s azon megcsillan a Nap hát az a vers. Az az ezredmásodperc. Megfogan és akkor az nem gondolkodás
Én nem úgy írok verset, hogy megfogalmazom. Mint Illyés vagy Márai, szegények, ezek megfogalmazzák, amit gondolnak, versben. Hát az nem vers. Én úgy írok verset, ahogy József Attila, Pilinszky, Villon. Az a valami irányít, ami őket is, a duende
Amit Lorca szegénykém megpróbált megérteni, hogy mi az a
Fhuuuuujphüüüüuuuuu
ezt így próbáld leírni, hogy fütyül a duende
Fjüüüuuu
Kegyelem? Múzsa? Mi a duende
 |
– Éppen hogy ne hagyjuk…
Az egész modern világ megváltozásának a lényege az, hogy a társadalomból elveszett ez a duende. A természetesség. Ami a nőben leledzik elsősorban. Némely kiváló alkotó is kap egy adagot, néhány férfi is, a szerencsétlenek. De a nő ebben a természetességben, ebben a duendéban úgy élt a maga mivoltában, hogy elnyomták, megpofozták, paraszti sorsba ment, kapált, ha kellett, odatette a csecsemőt a földre, megszoptatta, ment tovább, ápolta az öreget a háznál
És ezt mind tudta. Ezt hozta ötvenezer évtől. Még az ősembertől. Nagyon nehezen ment ez tönkre, mert a társadalom tönkre akarta tenni minden módon. Hát nézd meg, hogy öltöztették a kínai nőket! A lábukat facsarták! Vagy ott voltak a mű-nők Egyiptomban, vagy az álszent görög nők, a rómaiakról nem is beszélve. A középkorban meg jött a kereszténység bűntudata
A paráznaság! Vigyázz, elkárhozol
Aztán a fölvilágosodás és ott kezdődött a baj. Tudniillik a nő addig ezt az állapotot valamilyen módon meg tudta oldani. Belepusztult, elnyomták, kitört egy-egy az volt a tehetség. De mára ezt a természetes állapotot elveszítette. Irodákban ül, és megvalósítja önmagát
Én a nőknek köszönhettem, hogy idáig húztam. Hogy aztán az Isten segedelmével vagy annak ellenében, nem tudom. De hogy én a legtöbbet nekik köszönhetek, az, holtbiztos.
Mit csináltak
Olyan társas röpülésre inspiráltak, kényszerítettek, vittek, hogy sassá tudtam válni éjfélkor
A gravitációt legyőzni, erre szövetkezünk
Még mindig csak sejtem, mi a duende
Egy igazi nőnek tudnia kell, úgyhogy te ne kérdezősködj
Játék, szolgálat, vágy
Ez a titokzat. Akikben a duende megvan, azok tudnak segíteni. Arról szinte nem is tehetnek. Amikor pszichológiát tanultam húszéves koromban, azt hittem, én találtam föl a spanyolviaszt. Majd én megfejtem. Nekem nem kell Freud, nem kell Jung, nem kell Adler! Már akkor volt egy ilyen kifejezés, amit én véltem feltalálni: a testi intelligencia. Ez a testi intelligencia nem intellektuális képesség, ez magából a vegetatívumból származik. Ahogy az igazi költő is. Az egész vegetatív háttér, amiben él a nő a maga menstruációjával, a maga ovulációjával, a maga álmodozásával, fenségességével és tűrőképességével
Ez válik felhajtó erővé. Én ezekbe kapaszkodtam világéletemben. Az ilyen nőnek egy kicsit szerencsétlennek kell lenni, egy kicsit hősnek kell lenni, teljes értékű nőnek kell lenni, ezt a testi intelligenciát a kis ujjuktól a körmüktől kezdve, a szemöldökükig, a hajuk állásáig, a köldökük csigájáig kell birtokolni
Aztán, aztán majd lehet fölröpülni
! Hát ezek a nők tettek engem ilyen hosszú életűvé.
Nemrég mondta egy nő a partneréről akit pedig a maga szavával élve röptet, hogy: Az a baj, hogy használ engem
Aki ezt mondja, édesem, azt rögtön látod, hogy bajban van. Annak nincs önálló karaktere. Ez az új nő-rendszerváltás legnagyobb tragédiája. Elveszti a természetességét és azzal áll elő, amivel a feministák
Hogy igen, de mi ám, megvalósítjuk magunkat. Hát mit valósít meg? Amikor nincs is! Azt valósítja meg. A legtöbb. Lesz ez az álszingli. Amit most ranggá emeltek, mintha ez lenne egy
egy
katonatiszt. Közben egy boldogtalan, nyomorult.
Menj végig a buszon. Már megírtam ezt a verset pár évvel ezelőtt. Hogy áll a fiú bambán, löttyedten, lazán, és lóg a nyakában egy lány, rátapad, szinte szívja. Várjál, itt néznek így a fiú. Gyere, gyere liheg a lány. Hát ha idáig jut szerencsétlen, hogy ő ennyire kezdeményez, hogy nem valami zugban, zöld rejtekben akar csókolózni, ott már baj van. Nem tehet róla, sodorja a kor. Amelyben ott a rajongás hiánya. Mert nem marad a férfiban hely, hogy belelássa azt is, ami nincsen. Ez a dolog lényege! Hogy ő is röptessen
!
A férfiről eddig nem beszéltünk
Hát könyörgöm. A férfi röpteti a nőt
Hát a nő nem magában röpköd. A férfi csinálja a csodát, az örömöt, a kéjt, a verset belőle, a férfi rajong a nőért, ez a rajongás emeli. A legszebb verseim egyike erről szól:
Fényből s árnyékból álló test vagy
halálos repülő
indokolatlan benned ami ember
indokolatlan ami nő
örökös tűzkarokba fognak
az égig érő kínjaid
de a földön, az agyonégett földön
örökké emel valakid
röpülj vagy sírj a könnyeidnek
arcomra hullik harmata
röpülj röpülj én tartalak
mint ha az isten tartana.
Hát ezt kapja a nő! Ez a gravitáció legyőzése! A halál legyőzése. A halhatatlanság. Ez a szerelem, ezt kapja. Ha ez összejön
December tizennyolcadikán gondolok Magára. Akkor van a születésnapja
Tibor, mennyi ez a hetvenöt
?
 |
Sok. Támad az Úr, nagyon támad. És ha nem volna a nő, már nem bírnám Látod, ez a vitamin, ezzel etet, egy marokkal reggel, egy marokkal este Közben én meg szeretném elkapdoválni az Isten kisujját. Olyan fegyelmezetlen, indulatos, fékezhetetlen vagyok, de azért szeretnék Isten örökébe és örömébe jutni. Szeretném, ha jelt adna, csak egy kis jelet, hogy rendben a dolog, vagy kacsintana egyet, de nem. Gyerekkorom óta vágyakozom erre. Egyszer az első feleségemmel beszélgettünk, kérdeztem, hogy lehet, hogy az Isten, ha mindenható, hogy lehet, hogy ezt hagyományozta ránk, a bűnt magát Bölcs választ adott: Istennek is megvan a maga titka. Hát most ezzel áltatom magam Na, menjen, menjen már A ridikült meg, a marsallbottal, el ne veszítsék !
Hát így Elszaladt velem a ló Majdnem idéztem az egész beszélgetést Mert még így, olvasva se szabadulok Tőle
Küldöm, szeretettel.
Áldott, békés, ölelős, meleg Karácsonyt kíván:
Schäffer Erzsébet
A teljes cikk a karácsonyi-szilveszteri összevont Nők Lapja-számban olvasható, amely december 20-án jelenik meg!
