Miért van erre szükség? Hol látsz Magyarországon olyan fórumot, ahol érzékeny, intelligens emberek vállalják, hogy saját magánéleti problémáikat kitálalják ország-világ előtt? Pedig hatalmas energiatömeghez jut az, aki elvállalja, hogy megmutatja magát. Kiáll, és azt mondja: ez vagyok, gyerekek, ez és ez a gondom, elmondom, mert szeretnék megszabadulni tőle, meg szeretném oldani az életem, szeretnék kilépni abból az ördögi körből, amelybe zártam magam. A Nők Lapja Caféban ezerszám kaptam a leveleket, meg is válaszoltam őket, ám a műfajból adódóan sokszor úgy éreztem, rengeteg információt kapok, de nem tudom elérni a valódi mélységeket, nem tudok visszakérdezni. Hiányzott a személyes találkozás. Itt erre lehetőségem lesz, hiszen leülünk a levélíróval, és beszélgetünk. Ha kell, órákon át. Föltehetem a kérdéseim, ő megkeresheti a válaszokat, szembesül saját magával is, nem csak velem. Megfoghatóvá válik az egész, látom az embert, hallom a hangját, érzem az illatát, a színeit.
Mi kell ahhoz, hogy valaki vállaljon egy ilyen beszélgetést veled?
Hatalmas változtatni akarás. Hogy olyan külső lökést adjon magának, amely visszafordíthatatlanná teszi a változás folyamatát. Üzenet a világnak: vigyázz, most én jövök! És, ami legalább ugyanilyen fontos, üzenet másoknak, hogy van remény, nem vagy egyedül a bajoddal. Nincs olyan állapot, amelynél ne lenne még rosszabb, mint ahogy olyan sincs, amelyet ne lehetne jobbá tenni.
Neked miért fontos, hogy részt vegyél mindebben?
Más és más szükségletekkel érkezünk a világra. Akinél létszükséglet, hogy emberek között mozogjon, ne válasszon olyan hivatást, amelyet magányosan űznek. Ha taszítja a tömeg, létszükséglete a magány, ne menjen metróellenőrnek és így tovább. Nekem gondoskodás-szükségletem van. Ez komolyabb dolog, mint első hallásra tűnik, ugyanis azt tanítja a pszichológia, hogy szélsőséges esetben az, aki nem élheti ki ezt a gondoskodás-szükségletét, esetleg gondoskodik arról, hogy a környezete gondoskodásra szoruljon. Egyébként szerintem ez nincs pontosan így, de ez nem szakvélemény, csak az enyém. Ami a saját gondoskodás-szükségletemet illeti, valóban vannak aggasztó jelei. Nálam három-négy-ötféle étel várja mindennap a hűtőben a gyerekeket, úgy kell magam csitítani, hogy a tizenhat éves nagy melák, szőrős lábú fiamnak ne vágjam föl a rántott húst kockára, mert már ártok neki. Kavarom a teájukat, vajazom a kenyerüket. Még életükben nem csináltak maguknak reggelit. Nem vagyok normális. De dolgozom rajta. Szóval nagyon erős bennem ez a gondoskodás-szükséglet.
Hogy kívánsz gondoskodni azokról az emberekről, akik segítségért, tanácsért fordulnak hozzád?
Nyilván egész lényemmel azon leszek, hogy az összes idegszálammal, porcikámmal rájuk figyeljek, megértsem minden kimondott és ki nem mondott üzenetüket. Az a csodálatos ebben a helyzetben, hogy ilyenkor gyakorlatilag megszűnök létezni saját magam számára. Lehet, hogy ezt az állapotot keresem ebben a munkában. Amikor az Én eltűnik, mikor egész lényemmel egy másik emberre figyelhetek, minden tudásommal, élettapasztalatommal, szeretetemmel a közös célt szolgálva.
 |
Ez az állapot egy átlagos ember számára hosszú távon meglehetősen fárasztónak tűnik.
Én rengeteg energiát kaptam. Ahogy negyvenéves nagymamajelöltként nézegetem a körülöttem futkározó embereket, minden nagyképűség nélkül kijelenthetem, hogy kaptam szuflát rendesen. A kapott energiát pedig fel kell használni, különben ellened fordul, téged fal fel. Mexikóban azt mondta nekem egy numerológus sámán
Micsoda?
Numerológus. A nevedet kell elmondanod neki nomen est omen , és abból vérfagyasztóan pontos dolgokat állapít meg rólad. Szóval az én esetemben nézegetett egy darabig, aztán megkérdezte: nem volt magának másik neve? De, mondom, huszonöt éves koromig Somogyi Gyöngyi voltam, utána változtattam meg Spitzer Gyöngyire. Ahá, rikkantott boldogan. Maga két ember életét éli egy inkarnáció során. Hasonlót már itthon is mondott rólam asztrológus. Tehát szerinte az előző életemben rengeteg jót tettem, és ez a mostaniban többlet forrásenergiát jelent.
Forrásenergia?
Igen, az egy születéskor kapott energiamennyiség, amely semmilyen módon nem növelhető. Annyi van, amennyi, és ha elfogy, vége. Van természetesen egy csomó másfajta energia is, amelyet az embereknek adott örömből, szeretetből, jó érzésből kapunk. Ezek hihetetlenül jó dolgok, fontosak, nélkülözhetetlenek. De a forrásenergia nem ilyen megújuló energia, az véges.
Mint a Gazdálkodj okosan!-ban a startpénz. Ha kitart, kitart, ha nem, nem. Tehát ebből kaptál sokat.
Igen. Többet, mint az átlag. Azért kaptam többet, hogy ezzel kezdjek valamit. Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy azoknak az embereknek, akiknek adhattam, tehát lehetőségem nyílt arra, hogy rájuk vetítsem az energiáimat, megváltozott az életük. Ezt naplóban rögzítem is, tehát tudományos tény.
Kikre sugárzol?
Kifejezetten vonzódom azokhoz a férfiakhoz és nőkhöz, akik még nincsenek kész, de ott van bennük a lehetőség.
Van olyan ember, aki teljesen kész van?
Ezt tényleg nem igazán lehet kimondani bárkiről. Pontosítsunk. Tehát arra, aki képes a képességeit, adottságait úgy megélni, hogy maga és a környezete számára is örömet adjon, mondhatjuk, hogy kész. Legalábbis a kész felé hajaz. De szép mondat!
Neked ki segít?
A Mennyei Anya, ott a drága, látod, azon a képen, továbbá Taniudas Tadeo, a munka és művészetek szentje. Mexikóban találkoztunk. La Villában a Mennyei Anya ünnepe az egyik legnagyobb esemény. Keresztény ünnep, de teljesen átszövi az indián szellemiség, kultúra. Ott a Mennyei Anya egyszersmind Anyaisten. A kép története is csodálatos, legalább olyan érdekes, mint a torinói lepel. Hatszáz évvel ezelőtt jelent meg egy indián agávé rostruháján, azóta tökéletes állapotban van, több tűzvészt átélt. Amikor megálltam előtte, éreztem, hogy hihetetlen intenzitással dől, árad belőle az energia.
A teljes címlapinterjút a február 21-én megjelenő Nők Lapjában olvashatjátok!
