Tipp:
Tudj meg többet a Nők Lapja munkatársának könyvéről, amelyet 40 év úti emlékeiből állított össze!
Bemutatjuk Vadas Zsuzsa könyvét! Katt ide! »
Késni. Ha mégis előfordul, tegyük már meg, hogy elnézést kérünk a többiektől.
Egymás között hangosan fecsegni, miközben az idegenvezető kibeszéli a lelkét. Lehet, hogy uncsi, amit mond, de viseljük el, vagy ne vegyünk részt az amúgy sem kötelező városnézésen, illetve múzeumlátogatáson.
Reggelinél kivált svédasztalosnál útravalót is pakolni.
Illik
Borravalót adni a londinernek, pincérnek, esetenként a szobaasszonynak is.
Megköszönni az udvarias kiszolgálást. Jól jönne, ha ezt az adott ország nyelvén tennénk. Ennek már mutatkoznak a jelei, de az is előfordul, hogy nem adnak rá okot a felszolgálók. A bántó figyelmetlenséget természetesen nem kell megköszönni.
Előre engedni, és lesegíteni a buszról az idősebb útitársakat, a nőket és a gyerekeket. Örök érvényű alapszabály, mégis gyakran megfeledkezünk róla.
Tartózkodni az egyéni akcióktól. Ne csináljunk cirkuszt, ha nekünk nem tetszik az, amivel a többség elégedett! Ne kritizáljuk fennhangon a helyi szokásokat, a felszolgálókat, ez akkor is sértő, ha nem értik. Mindannyian, az idegenvezetőket is beleértve, írjuk fel mottónak: Keep smiling! Mindig mosolyogj, ha beledöglesz is!
Mire ügyeljünk?
 |
A tartózkodásra. Az asztalszomszédoknak illik bemutatkozni, ám ez még nem jogosít fel semmire. Például arra, hogy bizalmas kérdéseket tegyünk fel: hány éves a hölgy, mivel foglalkozik a férje, aki talán a barátja, és ezt szeretné titokban tartani. Annak se örül mindenki, ha étkezés közben megállás nélkül beszélnek hozzá, vagy végig kell hallgatnia az útitársak szokásos családi vitáit.
A megszólításra. Kényes pontja a társasutazásoknak. Idősebb hölgyeket például érzékenyen érint, ha ők a bemutatkozás után rögtön javasolják a tegezést annak rendje és módja szerint , ám az ifjú lány továbbra is magázódik, mi több, nénizik. A másik véglet, amibe szintén a fiatalok esnek bele, hogy felszólítás nélkül tegeződnek. Munkahelyen ez természetes, utazásokon nem mindig válik be.
Fortélyok
Nagy túra, könnyű bőrönd. Sajnos, még nem találták fel azt a koffert, amelyik kicsi, könnyű, és az égvilágon minden belefér. Mióta divat a hátizsák, ez lényegesen leegyszerűsíti a dolgot, de inkább a túrázó fiatalok műfaja, mintsem a családosoké vagy a hódításra induló hölgyeké. Magamról tudom, a csomagolás pokolian nehéz. Még nekem, az immár rutinosnak számító utazónak sem mindig sikerül eltalálni a helyes arányokat. Vagy többet viszek valamiből, vagy kevesebbet. Már az is nagy vívmány, ha nem tíz pulóvert utaztatok végig Európán teljesen feleslegesen, csak egyet, és az sem hiányzik nagyon, amit kifelejtettem.
Ezt is meg kellett tanulni. Régen, amit értem, beledobáltam a bőröndbe, azt elnyelte a Wartburg csomagtartója, nekem nem volt vele gondom. A társasutak szoktattak rá a tervszerű csomagolásra. Először egy kupacba rakom mindazt, amiről úgy gondolom, hogy kellhet. Utána válogatok. Félreteszem a nagyon alkalmi ruhákat, a súlyosabb holmikat, és kizárólag a praktikus cuccokra szűkítem a kört. Lehetőleg úgy, hogy variálható legyen az alap nadrágkosztüm néhány sportos és alkalmi felsőrésszel.
 |
Azt is el kell dönteni, hány bőrönddel utazzunk. Rövid útra, városnéző vagy trappoló túrákra ne vigyünk egynél többet. Óvatosságból inkább tegyünk be egy picire összehajtható, nagyméretű kézitáskát, az mindig jól jön. Tapasztalatból tudom, hogy az élére rakott ruhák minden ki- és berámolás után egyre nagyobbra dagadnak, és több helyet foglalnak el. Még mindig jobb hazafelé szaporítani a táskákat, mint felmálházottan útnak eredni.
Ha két bőrönddel utazunk, az egyikbe rakjuk a cipőket és a fürdőcuccot, a másikba a ruhákat és a fehérneműt. Egy bőrönd esetén, legalulra tegyük a páranként különtasakolt lábbeliket, a fürdő- és napozófelszerelést. A gondosan összehajtogatott trikókat, blúzokat vagy pulóvereket rakjuk a bőrönd egyik felébe, a másikba a fehérneműt. Így nem kell széttúrni az egész koffert, ha keresünk valamit. Legfelülre helyezzük el hosszában fektetve a szoknyákat, nadrágokat, kabátokat.
Kézitáska, hátizsák
Minek szorítsunk még helyet és hol? Szúnyog- és rovarirtóknak, fertőtlenítőszereknek a bőröndben. Fejfájáscsillapítónak, rendszeresen szedett gyógyszereknek a kézitáskában. Mivel ez állandóan velünk van, körültekintően válasszuk ki. Ne legyen se túl kicsi, se túl nagy! Viszont legyen rajta minél több rekesz és zseb, kívül-belül. Ezzel elkerülhető, hogy egymásra halmozódjanak a különféle rendeltetésű dolgok: útiokmány, pénztárca, útikönyv, térkép, fésű, dezodor, mobil, cigaretta, öngyújtó, vagyis minden, ami egy nő táskájában előfordul. Ha már mindennek megtaláltuk a külön helyét, süllyesszünk a kézitáskánkba szélkabátot vagy csuklyás mellényt, továbbá ernyőt vagy esőkabátot mert az időjárást illetően manapság minden lehetséges. (Indultam már napsütésben, és megérkeztem a mediterrán tengerpartra, zuhogó esőben.) Kézitáska helyett ajánlom a városi hátizsákot, abban elfér egy kisebb társa az okmányoknak, melyeknek mindig kéznél kell lenni a reptéri becsekkolásnál.
Sok ruhát vagy keveset?
 |
Cipőkérdés
A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, ha rosszul mérjük fel, milyen cipőt vigyünk magunkkal és hányat. Annyit vigyünk kizárólag bejártat, kényelmeset , hogy bármikor tudjunk váltani, Nem árt, ha egy láblazító papucsot is bekészítünk a kézitáskába. Dagadt, fájós lábunkon egyébként masszázzsal is segíthetünk. Mindkét kezünkkel fogjuk meg a lábfejünket, és jól gyúrjuk, nyomkodjuk meg a lábujjhegyektől kezdve a bokánkig. Nemcsak a járástól, hanem a sok üléstől is megdagadhat a lábfej. Ezt úgy kerülhetjük el, hogy sűrűn és erőteljesen mozgatjuk.
