Aktuális

Kuszkusz

Tarhonyaszerû durva dara, a szó jelentése: jól megsodort. Eddig idegenkedtél ettõl az afrikai specialitástól? Séfünk, Tamás egyszerû receptjei segítségével könnyedén kipróbálhatod!




– A kuszkusz házi készítése során – meséli séfünk – egyenlő mennyiségű búzadarát és lisztet gyúrnak össze kevés sós vízzel. A lisztes víz vékony „filmmel” vonja be a parányi labdacsokat, amelyeket azután különböző méretű sziták segítségével szétválogatnak, majd szétterítik a napon, és kiszárítják. A technika lényege az, hogy egy pergős valamit állítsanak elő, így később a gőzölés vagy az áztatás során nem lesz olyan az állaga, mint a tejbegríznek, illetve a puliszkának. Afrikában nem is olyan régen még óriási mennyiségeket készítettek házaknál, hogy legyen tartalék a nagyobb családi események megünnepléséhez. Sőt, maga a daramorzsolás is ünnep volt, hiszen sok asszony gyűlt össze, vidám pletykálkodással, énekléssel töltötték a napot. Kuszkusz egyébként készülhet más gabonákból is: például árpából, kölesből, kukoricából, árpacsírából, de akár kenyérmorzsából is.

– Mi – leginkább készen – hol juthatunk hozzá?

– A nagyobb áruházakban, a lisztek, tészták mellett kell keresnünk. Mellesleg tartozik hozzá egy speciális főzőedény is: ez két részből áll, az alsó egy nagy fazék, amelybe a lé kerül a hússal és bizonyos zöldségekkel, erre ültetik rá a felső részt, amelynek a feneke lyukacsos, ide kerül a kuszkusz és azok az összetevők, amelyeket csak gőzölni kell. Az egészet lefedik, és miközben alul főnek a hozzávalók, felül a gőzben megpuhul a dara. Ezt itthon nemigen lehet megvásárolni, de tökéletes lesz egy nagyobb fazék is. A gyári kuszkusz három minőségben kapható: finom, közepes és durva. Elterjedt az előfőzött változat is.

– Mikor jó a kuszkusz?

– Ha a készítés során a többszörösére duzzad, de nem válik ragacsossá vagy csomóssá.

– Hagyományosan mivel ízesítik?

– Ez vidékenként változó: Marokkóban sáfránnyal, Algériában paradicsommal, Tunéziában pedig jó csípősen, harissa szósszal (csili, fokhagyma, kömény, koriander, olívaolajjal) szeretik. Tálaláskor egy nagy tál közepére halmozzák a darát, arra a húsokat, zöldségeket, és kézzel vagy kenyérhéjjal mártogatva eszik.

Kuszkusz salátával, aszalt gyümölcsökkel és naranccsal

Hozzávalók: 10 dkg kuszkusz, 1 kk. olaj, só, 1,5 dl víz, 5 dkg aszalt sárgabarack, 5 dkg nagy szemű iráni mazsola, 5 dkg szárított paradicsom, 1 narancs, 1 mandarin, 30 dkg friss zsenge saláta, fél dl fehérborecet, fél dl méz, fél dl extra szűz olívaolaj.

A vizet az olajjal és a sóval felforraljuk, beleöntjük a kuszkuszt, lefedjük, és félrehúzzuk. 15 perc alatt a gőzben megpuhul. Levesszük a fedőt, és megvárjuk, míg kihűl. Közben az aszalt barackot és paradicsomot kockára, a mazsolát félbe vágjuk, és fél órára langyos vízbe áztatjuk. A gyümölcsöket meghámozzuk, kockára vágjuk. A salátákat alaposan megmossuk, és lecsepegtetjük. A mézből, ecetből, olívaolajból és egy csipet sóból salátaöntetet készítünk. Nincs más hátra, mint az alapanyagokat összekeverni és meglocsolni a salátaöntettel.







További két remek receptet találtok a Nők Lapja április 18-án megjelenő számában!





 



Még több az e heti Nők Lapjából:

• “Otthon egy idő után nincs lejjebb” »
• Mennyit ér a szerelem ereje?  »
• Korda György és Balázs Klári kiteríti kártyáit »
• Mi van a lányommal? » 
• Halálos szövetség – a fogyásért »
• Táncra perdülő kerekes szék »
• Gyerekmunka 2007-ben »
• Ki volt hasfelmetsző Jack és miért ölt? »  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top