Két hétre?! kérdezi hitetlenkedve a főnök, mint aki biztos benne, hogy rosszul hallotta, amit hallott. Itt ez az ember (asszony), és képes azzal előállni, hogy két hétre szeretne szabadságra menni. Ilyenkor, nyáridőben, amikor
de mindegy is, hogy mikor, mert ilyen igényeknek semmilyen szezonban nincs létjogosultságuk.
 |
| Szirmay Ágnes pszichológus |
Biológiai tény, hogy az embernek körülbelül harmincöt éves kor után egyre több pihenésre van szüksége magyarázza Szirmay Ágnes pszichológus. A fiatalok terhelhetősége meglehetősen nagy, sokat bírnak, nem sínylik meg, ha kevesebbet pihennek. De harmincöt éves kor után már különbözik az emberek biológiai állapota, aszerint, hogy ki mennyit törődik az egészségével. Mielőtt a nyári szabadságról beszélnénk, érdemes szót ejteni a szorosan a témához tartozó napi pihenésről és a hétvégékről is. Egyértelmű tény, hogy az egészségmegőrzés szempontjából legalább délután öt-hat körül be kellene fejezni a munkát, mert az nagyon rossz, ha a munka és az alvás szakaszai összeérnek. Kell a levezető, kikapcsoló, feltöltődő szakasz. Ha ez kimarad, vagy a napi feszültség nem tud elsimulni az emberben, ha nem képes feldolgozni, az alvás sem lesz pihentető. Vagyis mindenki annyit dolgozzon, amennyi ki tud pihenni.
Aludni, aludni!
Tudjuk, hogy nálunk az alvászavar népbetegségnek számít, a depresszió és a stressz egyik legfontosabb tünete. Márpedig aki hajnalban felriad, nem tud szabadulni a rossz gondolatoktól, elmaradt tennivalók, rossz megjegyzések zakatolnak a fejében, az nem ébredhet kipihenten.
Saját idő jelenti ki határozottan a pszichológus, mármint, hogy erre mindenkinek szüksége volna. Idő, amikor nem másra, hanem magunkra figyelünk. A pihenésnek ugyanis biológiai és pszichés tényezője is van. És éppen ezt a saját időt áldozzuk fel a leggyakrabban a házimunka, a gyerekek, a hazavitt munka miatt. Fontos volna a saját biológiai ritmusunk követése, a fáradási időszakoké is. Napi, heti és éves szinten. Ha valaki erre tartósan nem figyel, az beteg lesz. Azt is tudni kell, hogy a sport bármilyen fontos, nem pótolja a belső pszichés probléma-feldolgozó mechanizmusokat. Gyakran hallok olyanokról, akik hetente ötször járnak edzőterembe, de ilyenkor majdnem mindig arról van szó, hogy az illetőben hatalmas az alapfeszültség, azt vezeti le csupán.
Egy hónap (például) falun
A hétvége sokaknak azt jelenti, hogy utolérhetik magukat, végre kivasalhatnak, megírhatják azt a jelentést, megejthetik a nagybevásárlást, vagyis az elvégzetlenül maradt teendők benyomulása történik a pihenőnapokon. No de térjünk vissza a szabadsághoz: milyen legyen az a bizonyos két hét? Vagy tíz nap, uram bocsá egy hét ?
Először is azt mondanám, hogy ideális esetben három, de inkább négy hét. Ennyi kell, hogy igazán el tudjunk szakadni a napi zakatolástól. Olyan országokban, ahol egész cégek állnak le a nyár egy hónapjában, ez adott, de nálunk már két hétnél is görbe szemmel néznek. Sajnos, mifelénk ennek sincs meg a kultúrája, a létjogosultsága. Itt csak hajtani szabad, teljesíteni, és aki lassítani kívánja a tempót, arra gyorsan azt mondják: gyenge. Elfedő kultúra a miénk, ahelyett, hogy megértő és szembenéző lenne. Azok például, akik egyedül nem képesek erre a feldolgozó munkára, ritkán fordulnak szakemberhez, mintha az szégyen lenne. Pedig aki nem képes szóba állni magával, aki nem figyel a saját belső hangjára és veszi azt komolyan, azzal más sem fog szóba állni. Ezekről a kérdésekről sokkal többet kellene beszélnünk, mert nagyon fontosak, a hatásuk nagyon jelentős. Hiába vannak például kutatások arról is, hogy a nap közepén, délután felé, akár fél óra pihenés vagy alvás is milyen óriási jelentőséggel bír, hol engedhető ez meg? Pedig lehetne. Humánkultúrával rendelkező cégeknél, ott, ahol hosszú távra terveznek, tudják, milyen fontos a pihenés, mint ahogy a munkahelyi légkör, a közösség is. Ritka, hogy erről nyíltan lehetne beszélni a munkahelyi vezetőkkel. Az emberek örülnek, hogy van munkájuk, amiből megélnek.
Adalék a szabadság témájához, hogy bizonyos európai országokban néhány szakma esetében hétévenként egy egész év szabadságot kapnak az alkalmazottak. Például a francia tanárok. Az az egy év pedig annyi mindenre jó: pihenésre, világlátásra, továbbképzésre, új ismeretek szerzésére, problémák rendezésére, önmegfigyelésre.
 |
Tedd le az órád!
Visszatérve a rögvalósághoz, tisztázzuk, hogy mit tehetünk mi azért, hogy a lehető legregenerálóbb legyen az a bizonyos két hét, tíz nap, egy hét!
Mindenekelőtt arra kell törekednünk, hogy felvegyük a saját ritmusunkat tanácsolja Szirmay Ágnes. Éljük át, hogy most én irányítok, és azt teszem, ami nekem jó, nem azt, amit kell. Barátokkal találkozunk például, és annyi időt töltünk velük, amennyit akarunk. Sietség és időkorlátok nélkül. Ehhez persze az kell, hogy tudjam, miből van elegem. Hangos helyről csendre vágyom, sok utazás helyett helyben töltött napokat szeretnék, le akarom tenni az órámat, bezártság helyett szabadon kószálnék, elutaznék. Ez legyen a szempont, ne pedig az, hogy ha mások elutaznak a tengerhez, akkor nekem is azt kell tennem.
Hol voltál? kérdezik a szabadságról visszatérőtől, mert ha szabadság, akkor valahová feltétlenül menni kell. Fel sem tételezik, hogy valaki a saját otthonában, városában, falujában is képes pihenni. Hogy ott is jól érzi magát. Esetleg sokkal jobban, mint a tengerparti napernyők nyolcadik sorának harminckettes helyén Görögbe vagy Törökbe
Az a bizonyos feldolgozó funkció, amelyről már beszéltem, az a lényeg! Ha ezt tudjuk, ha megtanultuk, ha annyira egészségesek vagyunk, hogy működtetni tudjuk, akkor nem lehet nagy baj. Mert egyébként bárhová mehetünk, a pálmafától nem leszünk boldogabbak, a férjünket sem fogjuk jobban szeretni. A tengerparti nyaralás tulajdonképpen szimbólum. A boldogságé Azt szoktuk mondani, hogy az ember akkor van jól, ha a jelenben létezik. Ha arra figyel, ami éppen van. Ha arra tud figyelni. Nem halogat, nem siettet, nem tologatja a dolgokat, hogy majd akkor lesz jó, ha És van még valami. Az emberek szerintem túlságosan a körülmények foglyainak érzik magukat. Igen, sok múlik nyaralás esetében is a pénzen, meg a férjünk, a gyerekünk igényein, de azt tapasztalom, hogy sokkal szélesebb az a sáv, amelyen belül mozoghatnak, mint a legtöbben gondolják. Sokkal több múlik rajtunk. Rugalmasabbnak kellene lennünk, észrevenni, hogy a nagy döntéseken belül milyen sok apró van még. Ismerjük fel, mi minden múlik rajtunk, mi minden a mi felelősségünk. Nem mindegy, hogy nyaralunk, vagy menekülünk
| Miből van elegem? Ne gondoljuk, hogy minden évben ugyanolyan nyaralásra van szükségünk. Tavaly lehet, hogy élveztük a kempingezést a barátokkal, de idén olyan év van mögöttünk, hogy leginkább egy kis hegyi házban töltenénk az időt. Ha másokkal együtt kelünk útra, nagyon kipróbált barátokkal, családtagokkal menjünk, és még indulás előtt állapodjunk meg az alapelvekben. Különösen azzal legyünk tisztában, hogy a mostoha körülmények több feszültséget termelnek, alacsonyabb lesz az ingerküszöb. Ne akarjuk bepótolni az év közben kimaradt dolgokat! Engedjük meg magunknak a semmittevést, nem kell minden pillanatban valami hasznosat csinálni. Ha az ember órákig ül a tengerparton vagy a folyóparton, és nem beszél, nem olvas, az is nagyon fontos tud lenni. Ne csak azon gondolkozzunk, hogy mit szeretnénk a nyaralás alatt, de fogalmazzuk meg magunknak azt is, mi az, amiből éppen elegünk van, amit ki szeretnénk pihenni a nyaralás alatt! |
Tökös kis falatok » Az egykori állami gondozott ma sorstársain segít » Gaál Noémi legszívesebben kánikulát jósol » Várakozó állásponton » 4 utazási betegség 4 természetes gyógymódja » Mennyi az ideális nyaralás? » Találkozás egy indiánnal » Álruhás riporter a közértben » A nyár “igent” ígér » |
