nlc.hu
Aktuális
Kóstoljunk bele Kínába!

Kóstoljunk bele Kínába!

Kínai konyháról általánosságban beszélni gyakorlatilag lehetetlen, hiszen képzeljük csak magunk elé ezt a hatalmas országot minden domborzati és éghajlati változatosságával. Íme, egy kis ízelítõ a valódi Kínából Tamás módra.

Mielőtt belemerülnének a receptek böngészésébe, szaladjunk végig öt érdekességen a kínai konyhával kapcsolatban!





1. A kínai háziasszonyok kedvence a wok – a rizs főzéséhez használt speciális edényen kívül, szinte minden zöldséget és húst ebbe „söpörnek” bele. Ez a – ma már nálunk is bárhol beszerezhető – öntöttvas edény azért praktikus, mert felépítésénél fogva egyenletesen oszlik el benne a hő, így kevés zsiradékkal, gyorsan főzhetünk, süthetünk nagy mennyiséget. Ha elég méretes wokot veszünk és született konyhatündérek vagyunk, akkor akár egyszerre többféle ételt is készíthetünk benne – például az egyik szélén süthetünk rákot, a közepén tojást, majd mehet hozzá a főtt rizs, és máris keverhetjük össze az egészet. Tamás szerint a wokot az első használat előtt ki kell égetni, hogy igazán jól üzemeljen, és soha sem szabad erős tisztítószerekkel nekiesni. Sütés után próbáljunk inkább minden maradékot vízzel eltávolítani belőle, majd tisztára törölni.

2. A kantoni konyha volt az első, amely a dél-kínai emigránsok révén a világ más tájain is megjelent, és olyan ételekkel ismertetett meg minket, mint az édes-savanyú csirke vagy a tavaszi tekercs. Pár „specialitást” persze, kifejezetten az amerikai vagy európai vásárlók számára találtak ki a bevándorlók.

3. A kínaiak számára tényleg szinte minden ehető – és ez főleg a nélkülözésekre, a szegénységre vezethető vissza. A piacokon a számunkra evidens csirkék, kacsák mellett vásárolhatunk nyúzott, feldolgozott macskát, kutyát, teknőst, kígyót… Amennyiben olyan helyzetbe kerülünk, hogy meg is kínálnak ezekkel a bizarr fogásokkal, fogadjuk el, tegyük a tányérunkra, és inkább ne nyúljunk hozzá – ez kevésbé udvariatlan megoldás, mint a nyílt elutasítás.

4. Ha számos fogást egyszerre kirendelő kínai társaságot látunk egy étteremben, megfigyelhetjük, hogy az étkezést mindig a húsokkal és a zöldségekkel kezdik, csupán később, ha még éhesek, akkor térnek csak rá a rizsre. Például minél gazdagabb egy család, asztalukon annál kevesebb rizs tűnik fel, és fordítva. Érdekes, hogy a levest „hivatalosan” az étkezés zárásaként fogyasztják.

5. A kínai ételek sikere talán a hozzávalók páratlan párosításában rejlik. Gondoljunk csak az édes-savanyú ízekre, a teával füstölt kacsára vagy az üvegtészta és a bambusz kombinációjára: talán nekünk, európaiaknak soha nem jutna eszünkben együtt alkalmazni ezeket az alapanyagokat, ők mégis különös-finom falatokat hoznak ki belőlük.

Laskagombaleves üvegtésztával és bambusszal

Hozzávalók:
3 l csirkehúsleves (leveskockából), 2 ek. édes szójaszósz, 3 ek. halszósz, csilipaprika, 40 dkg laskagomba, 10 dkg bambuszkonzerv, 3 ek. kukoricakeményítő, 5 dkg üvegtészta, korianderlevelek.

A húslevest a szójával, a halszósszal és a felkarikázott chilivel felforraljuk. Beletesszük az egészben hagyott laskagombákat – előtte levágtuk a szárát – és a felszeletelt bambuszt. 10 percig főzzük, és besűrítjük hideg vízben elkevert keményítővel. Lehúzzuk a tűzről, beletesszük az üvegtésztát. Lefedjük, és 20 percig állni hagyjuk. Tálalás előtt frissen vágott koriandert szórunk rá.







További két kínai recepttel vár benneteket a Nők Lapja június 13-án megjelenő száma!





Még több az e heti Nők Lapjából:





• Bombera Krisztina: Irány New York! »
• Sisi hasonmás kerestetik »
• Titkok a hátsó traktusban? »
• A kínai tenyérjóslás művészete »
• Balatoni boldogság »
• Környezettudatos fészekrakás »
• Johnny Deep harmadszor is kalóz »
• Nekünk ez kínai! »    

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top