De most már igazán kíváncsiak vagyunk rá, milyen kincseket rejt még a Völgység fővárosa, ha a szülöttei ennyi szeretettel emlékeznek meg róla. Elkísértük hát Évit haza
Sajnos, az időjárás nem egyeztetett velünk. Lóg az eső lába, mi mégis nekivágunk a hatos útnak. Szerencsére Évinek olyan szikrázó a mosolya, hogy attól még a nap is kisüt. Ide nézzek, aztán oda mutogat ki a kocsi ablakán , mennyi gyönyörűség! Látom a szalmakazlakat? És az őzeket a búzatáblában? Mintha a felhőkig szökellnének! Aztán a jókedvét mintha a szél fújná el, hirtelen elszomorodik.
Mi baj?
Eszembe jutott anyu. A halála előtt néhány nappal a kórházi ablak alatt megjelent egy őz
Tökéletes pillanat volt
Mintha őt hívta volna magához a természet.
Nehéz lehet most visszajönnöd Bonyhádra, hiszen még csak néhány hét telt el.
Igen, nem vár sütemény. Anyu nagyon finomakat tudott sütni. A palacsintát egyszerre négy serpenyőben, hogy az udvar összes gyerekének jusson. Túrósat, diós-lekvárosat
Egy közös udvarban sok család, rengeteg gyerek, gondolhatod. Suli után megkezdődött az élet. A garázsban színházasdit játszottunk. Én voltam a mesemondó, a húgom meg a többiek a szereplők. Amikor úgy gondoltuk, kész a darab, bemutattuk a szülőknek. Az egyik szomszéd pilótakekszet hozott, a másik zserbót, a harmadik gyümölcsöt
De jó volt!
Az udvar. Olyan, ahogy Évi leírta. Alacsony kis házak egybeépítve, mindegyik előtt veranda. Évi édesapja türelmetlenül vár ránk, egy gyufaszálat rágcsál. Üljünk le a konyhában, mondja. Kicsit zavarban van, nincs olyan rend, mint amikor a felesége még élt. Erről nem beszéltünk soha, szűri a foga közül, mi lesz, ha valamelyikünk elmegy
Évi pillanatok alatt rendbe szedi a lakást, aztán indulhatunk a városba. A papát is elvisszük magunkkal.
Erős Jani éttermébe megyünk vezényel Évi. Ők is itt laktak az udvarban, lehettek vagy heten-nyolcan testvérek. Jani meg az öccse jól bokszoltak, apu csak úgy hívta őket: bajnokok. Volt egy húguk, Piri. Nagyon rossz olvasó volt, én meg rossz evő. Anyu mindig áthívta, és amíg a diafilmeket néztük, én is elmajszoltam egy-két lekváros kenyeret. A Torkos mackó pórul jár volt a kedvencünk. A másik szomszédban lakott Klári. Idősebb volt nálam, ő ismertetett meg a Delfin-könyvekkel.
Könyvtárba nem jártál?
Dehogynem! Az állatos regények voltak a kedvenceim. A Vadon szava, a Fekete fülű fehér Bim, a Vuk
Moha néninél, a magyartanárnőmnél kisötöst lehetett szerezni, ha valaki elmesélte az osztálynak egy olvasmányélményét. Úgy kellett előadni, hogy kedvet ébresszen, és tilos volt elárulni a végét. Nekem ez nagyon ment.
Közben odaérünk az iskolához. Pontosabban a hátuljához. Itt a tornapálya, ott a salakos, ahol futottak, mutogatja Évi, itt meg a rés, amin minden reggel bemászott.
 |
| A diáknapok legendás helyszíne |
Nem volt Évivel semmi baj mentegeti az édesapja. Csak nem akart hegymászó lenni. Emlékszem, egyszer a hidasi őserdőben kirándultunk, én a nyakamban cipeltem, és alig bírtam felmászni vele a hegyre. Már nagyon fújtattam, meg rajta is mászkáltak a hangyák, amikor rákezdte, hogy nem akarok hegymászó lennííí!.
Máskülönben ügyesen sportoltam replikázik Évi. Nyolcéves koromtól fogva úsztam. Sajnos, nem tudom megmutatni a strandot, mert azóta betemették, pedig ott telt a gyerekkorom. Imádtuk. Maki, az unokatestvérem vajas kifliket hozott, nekem meg apu szalámis szendvicseket csomagolt. Azonnal kicseréltük. Zsíros deszkát is lehetett kapni, egy forintért. Makit senki sem tudta megverni kártyában, így hamar összegyűlt a pénzünk. Csak az fájt, hogy fél hatkor kizavartak bennünket a medencéből. Szaladtam haza felháborodva, hogy miért, amikor a nagyobbak még csak akkor mentek be. Apu kézen fogott, hogy majd ő beszél az úszómesterrel, és visszakísért a strandra. János, ez a lányom. Miért ordibálsz vele? Ez az öcsi?! nézett nagyot az úszómester. Akkor már levágták a copfomat. Állandóan benn van a vízben, mi meg kezdenénk az úszóedzést. Ő nem járhatna edzésre? próbálkozott apu. Éppenséggel járhatna, de tud úszni egy hosszat? Tudtam. Mi több, nyár végén már versenyeket nyertem a korosztályomban
Ez itt a Kedves Cukrászda. Vasárnap, verseny után mindig kaptunk ingyen süteményt. Ma is a számban érzem a linzerkarika vaníliás ízét.
Már látszik a vendéglő, ahova tartunk. A teraszon négy idős úr élvezettel kártyázik.
Az ott Feri bácsi súgja Évi , aki gyönyörű Bonyhád-akvarelleket fest. A másik a tornatanár, a többiek pedig ha jól sejtem, ők is nyugdíjas pedagógusok. Ha már itt vagyunk, meg kell kóstolnunk a helyi halászlevet. Vékony, hasáb alakú tésztával eszik, jó csípős. Ami nem fogy el, azt meg szokták szórni mákkal meg porcukorral.
A halászlé isteni, de a mákos tészta elmarad. Csak jégkrémre van kilátás, de az legalább sportszelet formájú. Múltat idézni jöttünk éljen a nosztalgia!
A teljes cikket a Nők Lapja 29-es, július 18-án megjelenő számában olvashatjátok!
