A Thaiföldre érkező idegen gyorsan megszokja az utcán gazdáikkal sétálgató (és élelmet kolduló) elefántok látványát, még Bangkokban sem ritka, hogy a járdán egy kiselefánt kotor bele valakinek a táskájába. Az ormányos állat az ország legrégebbi jelképe: négyezer évvel ezelőtt domesztikálták (háziasították, megszelídítették a szerk.) őket, és szervesen kapcsolódnak a thai kultúrához. Még ma is tisztelet övezi őket, hiszen hozzájárultak Thaiföld felépítéséhez, mégpedig fizikai erejükkel: erejük folytán szállítmányozáshoz, építkezésekhez használták az elefántokat, és sok családnál igazi családtagokká váltak. Azonban az elmúlt évszázadban, az őserdők kiirtásával egyrészt a vadelefántok élőhelye korlátozottá vált ráadásul a háziasított elefántok tartása nagyon megdrágult. A mai thai elefántokat már többnyire szegény családok tartják, és az állatoknak sokat kell dolgozniuk gazdáik megélhetéséért (meg a sajátjukért is). Nehéz sors várhat rájuk, ha elérik azt a kort, amikor már nem termelnek, hanem csak pihenni vágynak
Dok Mak már hisz magában
Tizenegy évvel ezelőtt egy tehetős thai üzletember, Lythonglian Meepan vásárolt a kislányának egy bébielefántot, Namchokot és ez a vásárlás nem csupán a Meepan család életét határozta meg, hanem a háziasított, kiöregedőben lévő elefántokét is. Meepanék annyira megkedvelték a kis állatot, hogy a férfi eldöntötte: könnyíteni fog a thai elefántok sorsán, ezért létrehozott egy telepet, és sorra vásárolta fel azokat a példányokat, amelyek nem kellettek senkinek, vagy amelyek szenvedésben, nélkülözésben éltek nemre és korra való tekintet nélkül. A család különös gondot fordított arra, hogy ne csak a munkaképes egyedeket vásárolja meg, hanem a kiöregedett, nyugdíjas, ám jobb sorsra érdemes elefántokat is. A munkaképeseket befogták elefántfuttatásra, turistaszórakoztatásra, az idősebbeknek pedig igyekeztek jó körülményeket biztosítani.
Ayutthaya egyórányi autóútra található Thaiföldtől, ez az ősi főváros, amelyet sokan a templommaradványok miatt látogatnak meg. Itt található a Meepanék Royal Kraal elnevezésű elefánttábora is, amely jelenleg kilencven elefántnak ad otthont. A telep különösen azóta örvend a külföldiek körében is nagy hírnévnek, amióta két nő, a lengyel származású Ewa Narkiewicz és az ausztrál Michelle Reedy ide érkezett. A két elefántmegszállott nő ugyanis fenekestől felforgatta itt az életet
Ő Dok Mak vezet be a telepre Ewa, és azonnal bemutatja kedvenc elefántját, a békésen álldogáló, hatvanöt év körüli, nyugdíjas nőstényt. Az egész életét végigdolgozta, itt már csak pihen
A tulajdonos megvásárolta, hogy békés öregkort biztosítson számára. Dok Mak, amikor ide került, önbizalomhiányos, félénk állat volt mostanra viszont helyreállt az önbizalma, végre elhiszi magáról, hogy szép mosolyog Ewa, és gyengéden cirógatja Dok Mak fülét. Az elefánt hörren egyet, Ewa szerint így fejezi ki a szeretetét.
Gondolom, kíváncsiak, hogyan jut el egy elefánt addig, hogy elhiggye magáról: szép
Ez engem is nagyon érdekelt, de Ewa csak azt bizonygatta, hogy a korábban félénk elefánt végre magabiztos lett, és bátran oda mer állni a többi nőstény mellé. Hát, legyen elég ennyi magyarázatnak
 |
Turistáskodni jöttünk és itt ragadtunk
Megismerkedem egy másik szelíd, nyugdíjas nősténnyel, a hatvanöt év körüli Roong Sappal is, majd elvonulunk Ewával és az időközben csatlakozó Michelle-lel egy pálmafa árnyékába. Mindkét nő erős felkarján elefánt-tetoválás, gyűrűsujjukon egyforma, jegygyűrűnek látszó ékszer, egyik szemük folyton az anyjuk mellett tébláboló, néhány hetes elefántkölykökön, miközben mesélnek.
Az elefántok szeretete hozta össze őket: Michelle hét évvel ezelőtt került a testes állatok közelébe, amikor elhelyezkedett a melbourne-i állatkertben elefántgondozóként. Ewa nem sokkal korábban találkozott vele. A két nő között az első közös kapocs az elefántok iránti megszállottság volt. Ez azóta még inkább összekovácsolta őket.
Az állatkertben, mint ahogyan az állatkertek többségében, nem engedélyezték az elefántokkal a gondozóknak a közvetlen kapcsolatot, csak korlát fedezékében foglalkozhattunk velük meséli Michelle. Ezt túlbiztosításnak gondolom, és tudtam, hogy én szeretnék minél közelebb kerülni ezekhez a csodálatos, értelmes állatokhoz.
2001-ben turistaútra látogattunk Thaiföldre Michelle-lel, és rájöttünk, hogy ez a mi helyünk teszi hozzá Ewa. Itt megérinthettük a háziasított elefántokat, felülhettünk rájuk, etethettük őket aztán eljutottunk ide, erre a telepre, és fél évig önkéntesként segítettünk az állatok körül. Beletanultunk a munkába, rájöttünk, ha betartják az előírásokat, nem jelent fokozott veszélyt az elefántok testközelsége sem. Nagyon tetszett, hogy a telep tulajdonosának egyetlen célja, hogy minél jobb jövőt biztosítson ezeknek az állatoknak, nem szeretne az utcán kolduló elefántokat látni Csodálatos, amit tesz! Amikor először itt jártunk, egyszerűen nem hittük el, hogy ilyen is létezik. Újra és újra idejöttünk szabadságra, és a végén itt ragadtunk
 |
Saját elefánt minden önkéntesnek
Ewa és Michelle ma már teljes munkaidőben dolgozik a telepen. Ők szervezik a nyugdíjas elefántok ápolásához kapcsolódó önkéntesprogramot.
Ezeknek az állatoknak a tartása már rengeteg pénzbe kerülne a gazdáiknak, hiszen ők már nem termelnek magyarázza Michelle. Egy elefánt napi élelemadagja száz kilogrammot tesz ki (banánt, ananászt, kókuszdiót, görögdinnyét, nádat és elefánttápot esznek), és egyetlen példány százhúsz liter vizet iszik naponta. Ezt az adagot nem könnyű előteremteni, nem beszélve az esetleges orvosi költségekről, főleg, ha az állat már nem termel pénzt. Az idős állatok általában több törődést igényelnek, mint a fiatalok, nem kevés köztük a lelki sérült sem, amelyeknek tehát a lelkét is ápolni kell, s nem csupán a testét. A tulajdonos megvásárolja őket (nem olcsón: darabját akár négyszázezer bahtért, vagyis körülbelül kétmillió-háromszázezer forintért), és békés, kiegyensúlyozott öregkort próbál biztosítani nekik. Néha dolgozgatnak a nyugdíjas példányok is: például festegetnek vagy turistákat lovagoltatnak a hátukon, hiszen az elefántok munka nélkül unatkoznak
A két nő nemzetközi programot dolgozott ki az idős elefántok ápolására: bárki jelentkezhet a telepen, aki úgy érzi, szeretne kiszakadni a mindennapjaiból, és eltöltene egy kis időt az elefántok között munkával. A jelentkezők összkomfortos, légkondicionált bungalót és teljes ellátást kapnak a pénzükért (amit az elefántok javára fizetnek be) és sosem felejthető élményt. Méghozzá azt, hogy testközelbe kerülhetnek a hatalmas, szépséges állatokkal. Ewáék betanítják az önkénteseket, esetenként egy-egy teljes családot is, hogyan kell bánni az elefántokkal, azután minden jelentkező (vagy család) megkapja a saját természetesen teljesen szelíd és emberekhez szokott állatát, amelyről gondoskodnia kell, kezdve a reggel hét órakor kezdődő etetés-itatástól a fürdetésen, a sétán, a lovagláson át az esti etetésig. Mindezt persze Michelle-ék és a mahout-ok (elefántgondozók) felügyelete mellett teszi.
Nagyon nagy élményt jelent az önkénteseknek az itt töltött idő meséli Ewa. Aki egyszer kipróbálja, rájön, mennyire kiszakadhat a normál életéből az itt töltött néhány nap, néhány hét vagy néhány hónap alatt. Nagyon sokan vissza-visszatérnek hozzánk, és olyanok is akadnak, akik a telepen, önkéntesként töltik az összes szabadságukat.
 |
Segítettek a cunami idején a mentésben is
Ewáék még elmesélik: tavaly, a nagy esőzések idején fel kellett számolniuk az egész telepet, hogy az özönvíz elől száraz területre meneküljenek, és idén újra felépítették a tábort az elefántok hathatós segítségével. A nagy testű, értelmes állatok a cunami idején is sokat segítettek. Az ayutthayai telepről a tulajdonos egy tucatnyit elvitt Ko Phangan szigetére (ahol a szökőár a legtöbb áldozatot szedte), és az állatok segítettek az áldozatok maradványainak felkutatásában.
Értelmes állatok bólint Michelle. Elmeséli, hogy a nemrég egy vemhes elefántnőstény, emlékezve korábbi ellésére, automatikusan elindult a szülés előtt a kórházba, vagyis egy olyan karámba, ahol először ellett, mert tudta, hogy ott a gondozók segíteni fognak neki, de a többi felnőtt állat nem veszélyezteti majd a kölykét. Aztán játszunk még egy kicsit a néhány hetes elefántbébikkel (kilenc év alatt huszonkilenc kölyök született a telepen), a legkisebben sokat nevetünk, mert mindenáron meg akar szabadítani a szoknyámtól, majd azzal szórakozik, hogy vékonyka ormányát a lábam köré tekeri Úgy érzem, itt tényleg kikapcsolódhat és feltöltődhet az ember, már ha megengedheti magának ezt a luxust, hogy beálljon egy időre önkéntes elefántgondozónak.
Néha megkérdezik a külföldiek, meddig maradunk mondja Ewa. Meddig? Ameddig jól érezzük magunkat, amíg gyönyörködtet és változatos számunkra ez az életforma márpedig itt nincs két egyforma nap. Nincs okunk továbbállni, itt, az elefántok közvetlen közelségében találtuk meg azt, amit mindketten sok-sok éven át kerestünk
Még több az e heti Nők Lapjából:
Tenyér, ha viszket…» Anyu, meleg vagyok! » Goda Krisztina új filmre készül » Gombócból nem árt meg a sok! » Boldog öregkor a nyugdíjasok állatoknak » Miért kell mindig pisilnem? » Szántó Dávid megvalósította álmát – Soma írása » |
