Ösztönösen kezdtél női témákat festeni?
Egyáltalán nem tervezem meg a képeimet előre, szeretem, ha a téma a vásznon jön elő. Csak az alapkoncepció van meg, mondjuk, hogy önmagamat fogom lefesteni, hiszen gyakran vagyok saját magam a téma.
Húgod, Verebics Ágnes is festőművész lett. Úgy tűnik, rajztanár édesanyátok hatékony eszközt adott a kezetekbe a belső feszültségeitek levezetésére.
Akkoriban, amikor elkezdtem rajzolni, rengeteg szürreális gondolat kavargott az agyamban, amelyeket el kellett valahogy mondanom. Eredetileg grafikusnak készültem, harmadévben jelentkeztem át festő szakra. Festeni sokkal felszabadultabb érzés számomra, mint az erősen technikához kötött grafikát művelni, közelebb érzem magam a képhez, közvetlenebb a kapcsolat.
Szerinted véletlen, hogy a női és a férfimagazinok címlapján is nőket látunk? Mintha mindkét nem a nőkre koncentrálna
Arra gondolsz, nő létemre miért női testeket festek, miért nem férfiakat? Egészen a közelmúltig valóban igaz volt rám, hogy alig fordultak elő a festményeimen férfi alakok. A legutóbbi sorozatomon azonban a barátom, Gazda Bence hegedűművész gesztusai láthatók, hegedülés közben.
Ezekről az utolsó képekről eksztatikus életöröm sugárzik, ami a korábbi munkáidról nem mondható el.
Amióta Bencével együtt élünk, drasztikus változáson ment keresztül az életem. Alaptermészetem szerint inkább melankolikus vagyok, hajlamom van rá, hogy könnyen depresszióba essek. A Bencével való megismerkedésem előtt elég zűrös volt az életem.
Ha egy negatív érzést vászonra viszel, azzal fel is oldódik benned a feszültség?
Így van, teljesen ki tudom festeni magamból ezeket az érzéseket. Vannak persze ugyanakkor olyan emlékek, amelyek sosem tűnnek el belőlem. Hiába örökítettem meg például képben az abortuszomat, elfelejteni soha nem fogom.
Nem tartasz attól, hogy éppen emiatt soha nem fogsz rajta túljutni?
Muszáj szembenézni a tényekkel, hogy ne tudjak úgy tenni, mintha mindez soha meg sem történt volna. Fontos emlékeznem rá, hogy ne tegyek máskor ekkora hülyeséget. Egyébként, szerették volna ezt a képemet megvenni, de nagyon örülök, hogy nemet tudtam mondani. Lehet, hogy van ebben kis mazochizmus is, de emlékezni akarok.
Erős a kontraszt aközött, amilyennek látszol, és amilyen belső világot a képeiden megmutatsz.
A képek által próbálom elmondani, hogy mindig is szerettem volna jobban megnyílni, extrovertáltabb lenni annál, mint vagyok. A képeimnek sikerül, ami nekem nem mindig, sőt, szinte soha. Talán a húgommal, néha előfordul
A lánytestvérek kapcsolata nem mindig felhőtlen, ráadásul ti azonos pályán indultatok. Van bennetek féltékenység egymás iránt?
Nézeteltéréseink akadnak, főként most, hogy egy műteremben is kell majd dolgoznunk. De meg lehet érezni a festményeink alapján, hogy testvérek vagyunk.
Miért a női testen keresztül tudod megmutatni a világból azt, amit szeretnél?
Talán, mert először saját magamon tapasztaltam olyan íveket, vonalakat, hajlatokat, amelyeket jólesett felvinni a vászonra. A női test esztétikája fogott meg, s gondolom, valahol a saját nőiességemet kutatom folyamatosan.
Mit gondolsz, másként fest a vásznon egy női test, ha férfi a festő?
Szerintem más lesz a rezgése a képnek. Beugrott egy kép, egyik férfi kollégám munkája: női aktrészlet. Hidegnek, élettelennek, tárgyszerűnek éreztem, nem volt kívánatos az a test. Sokat elmondott a kép az alkotóról, mert az ember saját magából is sokat beletesz a festménybe.
A képeiden helyenként nagyon súlyos témák is előfordulnak. Ezek az ötleteid honnan táplálkoztak?
Középiskolás koromtól a főiskola végéig volt egy nagyon nehéz időszakom, amikor eléggé megzuhantam. A szado-mazo dolgokat az agyamban éltem meg, például egy fel nem vállalt kapcsolat miatt.
Az az agresszió jelent meg a képeiden, amelyet kifelé nem mertél vagy akartál kimutatni?
Ezek az érzések az évek során felhalmozódtak bennem, hihetetlen intenzitással. Már az utolsó grafikáim is durván szexuális jellegűek voltak, a japán erotikus metszetekből táplálkoztak, az anatómiáért pedig mindig is nagyon lelkesedtem, a festményeimbe gyakran csempészek anatómiai részleteket. Így maradt meg számomra a festményekben a grafika, a részleteket kedvelő hajlam, az apró és bonyolult tekervényekben, üregekben, erekben. Úgy érzem, ha ez matéria is, de a bőr által rejtve marad, és mindez valamiféle lelki tartalmakat szimbolizál nekem. Akadnak azért lírai képeim is, egyik ezek közül a barátom szüleinek falán lóg.
A szüleid házában vannak kint festményeid?
Csak grafikáim vannak. Azok még a szürreális korszakomban készültek, ott még semmi nem konkrét, vagy olyan sok minden van a képen, hogy csak két nap múlva lehet felismerni, mi az.
Miért vonzódtál a szürrealizmushoz?
A szürreálisban az a jó, hogy nem a valóság. Kreált világba menekülsz. Ami azt illeti, most is azt tervezem, hogy szeretnék több időt eltölteni valahol máshol. Talán menekülés ez is, de meg kell tapasztalnom ahhoz, hogy tudjam, miért fontos. Szicíliába, Taorminába vágyom vissza, ahol a szabadságunkat töltöttük Bencével. Úgy éreztem, ott tudnék úgy alkotni, ahogy itthon nem mindig sikerül. Én vidéken nőttem fel, s a mai napig bennem él az elvágyódás, hogy nekem ez itt szürke, nincsenek fények, színek. Taorminában fantasztikus, terrakottából készült fejeket láttam a kapubejárók oszlopain, ami nagyon megfogott.
A Gundel Művészeti Díj képzőművész kategóriájának idei nyertesével készült teljes interjút a Nők Lapja október 10-én megjelenő, 41-es számában olvashatjátok! Gerevics Kati: Saját magamból indultam ki, mert szerintem a vonásaim, a vonalaim, a testhajlataim a húszas éveket idézik. Amikor ezeket a képeket nézem vagy rajzolom, mindig olyan érzésem van, mintha hazaérnék. |
