Kedves Soma!
Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy írjak-e neked, de úgy gondoltam, biztos tudsz valami okos tanácsot adni. Jelenleg nagyon boldog házasságban élek 1,5 éve, és hamarosan megszületik a kisfiunk. Párommal már 9 éve vagyunk együtt, és nagyon-nagyon szeretjük egymást. Meg tudnék halni érte, annyira szeretem, és ő is engem. El sem tudnám képzelni az életem nélküle.
Viszont csináltam egy bazi nagy őrültséget, amit a mai napig nem értek, hogy tudtam megtenni, mert soha nem voltam az a fajta, aki ilyenre vágyik. Sőt, azt mondtam, hogy nem fogom megtenni soha. De házasságunk után pár hónappal megkörnyékezett egy pasi, és belementem a játékba
Egyszerűen nem tudom megbocsátani magamnak, hogy ezt tettem azzal a pasival, akit szeretek, mert nem érdemelte meg.
Akkor, abban az időben eléggé padlón voltunk mind a ketten, építkeztünk, anyukám beteg lett stb. De ez akkor sem mentség. Szóval egyszerűen nem tudom megbocsátani magamnak, és feldolgozni azt, amit tettem. Szerencsére a lényegig nem jutottunk el a pasival, mert csődöt mondott
inkább csak előjáték volt az egész. A férjem valamit észrevett belőle, de tagadtam, mert nem vagyok annyira hülye, hogy ártsak magamnak. Szóval nem téma köztünk, de néha mégis pedzegeti a dolgot, és akkor kiborulok, hogy hazudnom kell. Azt még el kell mondanom, hogy a férjem a második pasi az életemben, és nem is hiányzik más. Segíts abban, kérlek, hogy ezt könnyebb legyen feldolgoznom. Ez már egy éve történt.
Köszi: Enci
Soma koncertre hív téged is! |
 |
Sohase mondd, hogy soha Közhely, úgyhogy igaz. Már az utolsó előtti mondatodban benne van, hogy előbb-utóbb fel fogod dolgozni a történteket. És abban is igazad van, hogy jobb, ha ez a folyamat felgyorsul, hiszen a rágódás csak szívja az ember energiáját. Ráadásul te várandós asszonyként pluszfelelősséggel tartozol a saját érzéseiddel szemben is, hiszen mára már bizonyított tény, hogy a magzat az anya minden gondolatát, érzését veszi, és ezek mind befolyással vannak fejlődő személyiségére.
Azt gondolom, hogy alapvetően nincs recept arra, hogy csak az igazság megmondása, avagy az elhallgatása lenne jó megoldás. Ez mindig helyzet- és személyfüggő, teljesen egyéni. Függ a kapcsolattól, a felek érettségétől, szokásaitól, látott mintáitól. Ugyanez a történet, ha elmondaná a nő a kedvesének, hogy mit tett, az egyik esetben pozitívan is elsülhet (ismerek ilyet, a házaspár azzal vitt adrenalint a kapcsolatukba, hogy elmesélték egymásnak a kalandjaikat), a másik esetben viszont a férfi akár szó szerint ki is tekerheti a nő nyakát. Úgyhogy alapvetően nem az igazság számít, hanem az, hogy használunk vagy ártunk-e vele a másiknak és önmagunknak. Semmire nem megyünk az igazsággal, ha az olyan sebet ejt a másikban, amitől több a szenvedés, mint a fejlődés. Ehhez fel kell mérni, hogy mit okozunk tettünkkel a másikban.
Én nem ismerem a férjedet, nem tudhatom, ő hogyan reagálna, ha elmondanád neki az igazat. Te tudhatod, hogy mi történne benne, ha kiöntenéd neki a bilit. Vajon mennyire rendülne meg benne az irántad érzett bizalom? Mennyire gondolná ezek után azt, hogy a történtek újra előfordulhatnak? És vajon mennyire zavarna be a jelen helyzetbe, vagyis hogy mindketten a fiatok érkezését várjátok? Hisz most ez a szentségteljes, gyönyörű állapot van a fókuszban. És ezt a fókuszt kár lenne most kicserélni a bizalomvesztésre vagy a megcsalásra
 |
Gondold végig józan paraszti ésszel a dolgokat! Ami megtörtént, megtörtént, ezen már változtatni nem lehet. Nézzük azt, hogy mi ennek az egész helyzetnek az előnye? Vajon miért kellett az egésznek így lenni, mit tanultál belőle? Hát azt, hogy nem érte meg, hiszen már egy éve rágod magad miatta. Ez az egy év elég hosszú idő ahhoz, hogy alaposan beléd égett a helyzet tanítása, és az is lehet, hogy épp ez kellett neked ahhoz, hogy a jövőben elégedett, teljes életet élő asszony legyél, olyan, aki nem vágyik másra, mint amit az élettől kapott, illetve választott. Lehet, hogy ahhoz ezen át kellett esned. Akkor mégiscsak volt értelme annak az ártatlan kis kalandnak! Akkor mégiscsak jó, hogy megtörtént! Úgyhogy jó lenne, ha eldöntenéd, hogy nem rágod magad tovább (hiszen ezt a szorongást a fiad is érzi belül), hanem megbocsátasz magadnak.
Ajánlok neked egy egyszerű és nagyszerű elengedő gyakorlatot. Képzeld magad elé azt a bizonyos férfit, kettőtök közé egy asztalt, és arra egy dobozt. Akármilyen lehet, ami a te fantáziádban megjelenik. Idézd fel a találkozásotok első pillanatától az utolsóig mindazt, ami köztetek történt. Minél tisztábban, élénkebben, vizuálisabban lásd. És mondd ki magadnak a következőt: Kedves
(ahogy a pasit hívják). Köszönöm neked mindazt, amit kaptam tőled (ne feledd, miért volt szükséged az általa kapott tanításokra, majd meglátod, hamarosan hálás leszel érte), de most már szeretném visszaadni neked mindazt az energiát, ami nálam maradt belőled, és visszakérni azt, ami nálad maradt belőlem. Ettől a pillanattól kezdve te ne tégy mást, mint hogy egyenletesen lélegzel, mégpedig úgy, hogy az orrodon beszívod a levegőt, és a szádon kifújod. Közben vizualizálod az együttlétetek képeit, és tudatosítod magadban, hogy minden levegővételeddel visszaveszed tőle azt az energiát, amit neki adtál, amikor pedig kifújod a levegőt a dobozba, visszaadod neki mindazt az energiát, amit ő adott neked. Ezt a vizualizációs légzőgyakorlatot mindaddig csinálod, amíg azt nem érzed, hogy mindent visszavettél és visszaadtál. Ezek után pedig kösd be a dobozt, még egyszer köszönd meg neki, hogy találkoztatok, nyújtsd át neki szeretettel, majd lásd, hogy megfordul, és addig távolodik, amíg már semmi nem látszik belőle. Ezzel az energiacserével elengeded őt, és ez fog segíteni a történtek elengedésében is. Ez már a te személyiségformáló titkod fog maradni.
 |
Bármivel kapcsolatban ajánlom, hogy ami már megtörtént, azzal kapcsolatban azt érdemes nézni, hogy miért volt rá szükségünk, milyen előnyünk származott belőle? Mit üzent, mit tanított, amit ezáltal meg kellett élnünk? Te már tudod, és nagyszerű, hogy ilyen fiatalasszonyként megtanulhattad azt, hogy lelked és kapcsolatod tisztaságát nem érdemes holmi ösztönenergiák fellobbanása miatt beszennyezni. (Merthogy te ezt annak élted meg.) Más meg egészen másként éli meg. Én ismerek olyanokat is, akik mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül le tudják választani a futó kalandokat a kapcsolatukról. Vagyis simán belefér nekik a flört, a kalandozás, és sem a másikat nem terhelik vele, sem a saját lelküket nem tépik miatta.
Én ez ügyben nem kívánok senkit sem minősíteni. Egyébként maga Bert Hellinger is azt mondja, hogy ha az egyik fél félrelép, azt ne közölje a társával. Ugyanis ha elmondja, valójában a saját lelkét tisztítja meg (hiszen én őszinte voltam), és onnantól átrakja a feldolgozást a másikra. Onnantól ő viszi a terhét, ő fog őrlődni, vívódni. Hellinger szerint irreális (véleményem szerint pedig ritka, mint a fehér holló), hogy két ember évtizedeken át csak egymásra vágyjon. A házasság ennél sokkal több, szentségteljes szövetség, ahol két lélek egymást segíti és emeli. Ehhez nagyfokú önzetlenség, vagyis szeretet kell.
Szóval Enci, nyugi, tök emberi, ami megtörtént, tényleg bocsáss meg magadnak. Nagyon csacsi vagy, ha nem ezt teszed, mert hosszú távon ezzel nemcsak magadnak, de a családodnak is ártasz. Gyakorold az elengedést! Próbáld ki először tárgyakon, apró, jelentéktelen szokásokon, ha pedig jön a szorongató
érzés, gondolatstop-technikával azonnal állítsd le, ne gondold tovább, helyette azonnal gondolj valami lélekmelegítő, klassz dologra! És végre legyél az örömteli jelenedben, ahol hamarosan anya leszel. Sok-sok boldogságot nektek!
Soma Mamagésa
| Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu |
Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag amelyben személyed természetesen titokban marad bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu
Bővebb információért kattints ide! »
