Egy hónappal ezelőtt Gábor elmesélte a Nők Lapjának, hogy nemrég valóra vált élete álma, és megkezdődött a nőből férfivá operálása. Ő ugyanis mindig férfinak érezte magát… Gabriellából Gáborrá vált, levették a mellét, kivették a méhét, a petefészkeit, férfihormon-kezelést kap – de a nemi szervek átalakítása késik. Gábor most a két nem között „lebeg”, nem tudja finanszírozni a külföldi műtétet, itthon pedig nem mer belevágni. Se nem nő, se nem férfi ő már. Lehet, hogy végleg ebben az átmeneti állapotban marad…
Meglepődtem, Gábor története mennyi olvasót késztetett levélírásra. És azon is, hogy milyen sok sorstársa él közöttünk… Segítségére siettek olyanok, akik már túljutottak a teljes nemi átalakításon (kevesen vannak ilyenek), de azok is keresték vele a kapcsolatot, akik maguk is hasonló helyzetben vannak, illetve az átalakítások közepén tartanak, és szívesen ajánlottak neki – elsősorban külföldi – szakembert, aki várhatóan jó eredménnyel elvégzi a nőből férfivá operálást. Gábor döntését nem ismerem (egyelőre), de sorstársai történeteiből adnék most közre egy megrázó csokorral.
„Ők sosem lesznek igazi férfiak”
A huszonhat éves Erika azzal jött be a szerkesztőségbe, hogy az ő párja is „lányból-fiú”, bár ő még csak a hormonkezelésnél tart. Erika azt mesélte, hogy a cikket olvasva ismét szembesült azzal, hogy hazánkban nincsenek alapelvei a transzszexuálisok ellátásának, és még az érintettek körében is tévhitek keringenek.
– Mi a párommal már egy ideje tanulmányozzuk a külföldi szakirodalmat, hiszen nem mindegy, hol, milyen műtéteket végeznek majd rajta – mondta. – Mi egyébként nem a hazai protokoll szerint járunk el, Magyarországon ugyanis először, ha indokoltnak találják, a páciens a nevét változtathatja meg, ezután jöhetnek a műtétek és a hormonkezelés. Szerintem elég furcsa, ha valakinek megváltozik a neve, de még mindig úgy néz ki, mint előtte, csak éppen női név helyett már férfinevet visel… A hormonkezelés viszont már a műtétek előtt átalakítja egy kicsit a szervezetet. A párom például még női névvel él, a melleit minden reggel lekötjük fáslival, és már egy éve hormonkezelést kap, amelytől többek között megnő a klitorisza öt-hat centiméteresre, és majd az egyik műtéti típussal, az úgynevezett metoidoplasztikával felszabadítják, s néhány centis péniszt tudnak belőle képezni, amely alkalmas a pisilésre. A másik műtéti típushoz, a phalloplasztikához viszont már a test más felületéről kell nyerni bőrt, szövetet, ereket. Ezekből képezik a péniszt, amelybe később implantátumot tesznek, és így már majdnem igazi férfiként funkcionálhat az illető. Utóbbi egy többlépcsős folyamat, jól meg kell választani, ki végezze, mert ismerek olyan fiút, akinek rengeteg szövődménye volt a műtét után. Mi még csak gondolkodunk, melyik műtétet válassza majd a párom, de azt gondolom, a nőből férfivá váló transzszexuálisoknak azt kell megérteniük, hogy muszáj kompromisszumokat kötniük, hiszen ők sosem lesznek igazi férfiak. A péniszük sosem tud majd úgy funkcionálni, mint annak, aki fiúnak született.
Ehhez kapcsolódik egy bangkoki találkozás: amikor doktor Thepet, a thai kozmetikai sebészt (akinek az egyik legkiterjedtebb a praxisa Bangkokban) megkérdeztem: ha ilyen simán, másfél óra alatt férfiből nővé tud operálni valakit, akkor a fordítottja is egyszerűen történik? Ő azt felelte, nemigen vállal fordított nemátalakítást, mert nőből férfit operálni több beavatkozást igénylő műtétsorozat, és a heroikus munka nem áll arányban a várható eredménnyel. Ráadásul nagy a szövődmények kialakulásának esélye. Magyarán: sosem lesz igazán működőképes az így kialakított pénisz.
Erika még azt mondta, a legtöbb európai egy belgrádi urológus sebészben hisz, bizonyos Sava Perovicsban, aki már rengeteg nemátalakító műtétet végzett. Erika és párja arra spórol, hogy összejöjjön a kezdeti beavatkozáshoz kétmillió forintjuk, és időpontot kapjanak Perovics professzortól.
Műtétsorozat – családi örökségből
Ezután találtam rá Zsoltra, aki már „majdnem teljesen férfi”. A fiatal mérnök Szerbiában él, de az egyetemi éveit Budapesten töltötte. Akkoriban döntött: nem tudja tovább elviselni, hogy női testben született, és átoperáltatja magát.
– Nem tudtak rajtam segíteni a pszichológusok sem – mesélte. – Az interneten kutatva tudtam meg, hogy pontosan a szülőhazámban végzik jól ezeket a műtéteket. Visszatértem az egyetem után, és otthon kezdtem meg a hormonkezelést, mert egyévi szedést írtak elő a műtétet megelőzően. Mivel Perovics professzor úrnak akkoriban volt itt egy urológiai iskolája, rengeteg külföldi szakorvos vett részt a képzésein, akik napi két-három műtétet néztek meg, és minden héten volt egy-két nemátalakítás is. Még nem telt le az egy év, és alkalom kínálkozott rá, hogy bevegyenek ebbe a programba, ezáltal olcsóbb lett számomra a műtét. Ezért nálam felborult a sorrend: megvoltak még a melleim, a petefészkem, a méhem, és rögtön a „közepébe vágtunk”. Egy pici péniszt képeztek ki, szépen sikerült, de a húgycsőkivezetés nem lett a legjobb, nem tudtam állva pisilni. A prof azt mondta, tudja ezt korrigálni, és ha nagyobb péniszt szeretnék, az is megoldható. Nem voltam elégedett a mérettel, ezért beleegyeztem, de előtte még jött a mellműtét, a méh- és petefészek-eltávolítás. Azután pedig következhetett a phalloplasztika, amelyhez egy nagyobb darab bőrt, ereket, izmokat vettek a hónalj alatti részből, s ebből képeztek péniszt, amelynek a beültetése, az idegek, erek összekötése tízórás műtéttel történt. De még én sem vagyok a végén: ahhoz, hogy ezzel „férfiasan” lehessen pisilni, többlépcsős műtéttel kell kivezetni ezen a húgycsövet, s később, hogy szexuálisan is működjön, implantátumot tesznek majd bele. Most egy kisebb beavatkozás következik, amelynek során a húgycsövet meghosszabbítják a péniszem végéig, a számból transzplantálják hozzá a nyálkahártyát.
Zsolt eddig hat műtéten esett át, és vár még rá két nagyobb műtét, és számol az esetleges korrekciókkal is. Azt mondja, eddig ráment a családi örökség a műtétekre, de megérte, mert „kezdi a helyén érezni magát”. Tudja, hogy szerencsés, mert volt türelme, pénze, kitartása ahhoz, hogy eljusson idáig – sok sorstársa bele sem mer vágni ebbe a bonyolult (és nem kevés veszélyt tartogató) műtétsorozatba.
Félúton: már nem nő, még nem férfi
„Ne gondolja, hogy Gábor van egyedül félúton” – többen kerestek meg ezzel a mondattal. Zoltán vállalta is, hogy elmeséli a történetét. Ő is gyerekkorától érezte, hogy valami nem stimmel, hiszen nem lehet lány. Amikor fiatal felnőttként rájött, hogy transzszexuális, szintén elkezdte a procedúrát: megváltoztatta a nevét, levették a melleit, kivették a méhét, a petefészkét, és férfihormonokkal kezelik – mégsem mer továbblépni. Azt mondja, anyagilag nem engedheti meg magának a több milliós műtétet, abban pedig nem bízik, hogy száz-kétszázezer forintért megfelelő eredményt kap, mert már „látott elrontott eseteket”. Talán, ha egyszer összejön annyi pénz… talán, ha nem fél majd a szövődményektől, a többlépcsős műtétsorozattól… Kérdezem, nem volt-e elhamarkodott lépés akkor a többi operáció.
– Nem, és ezt kell Gábornak is megértenie – mondja. – Az egy dolog, hogy nincs pénisze – de már nem kell nőként élnie, ami a legnagyobb frusztrációt jelentette számára. Az már tényleg az ő személyes története, be tud-e így illeszkedni az életbe, elfogadja, szereti-e a barátnője… Engem szeret az enyém, és nem kényszerít bele semmibe. Megérti, hogy van bennem félelem, hogy nem is tudnék ennyi pénzt előteremteni, de ő így szeret engem, és én boldog vagyok így is, mert mindenki férfinak lát. Azt az egy apró „hiányosságot” pedig rajtam és a barátnőmön kívül nem látja senki, tehát tényleg férfinak érezhetem magam.
Sorozatunk befejező részét két hét múlva olvashatjátok a Nők Lapjában!
Még több az e heti Nők Lapjából:
