Matyó lány nyerte a Magyar Televízió Eurovíziós Dalversenyének hazai döntőjét. A zsűrinél másodiknak futott be, a közönség beszavazta elsőnek. Három perce volt, hogy versenyszámával, a Szívveréssel meghódítsa a tévénézőket. Amikor kihirdették az eredményt, még a szívverése is elállt egy pillanatra: úgy érezte, csak álmodik, és mindjárt felébred.
Egy éve sincs, hogy szóltak: nincs kedved eljönni Csézy bemutatkozó koncertjére? Fogalmam sem volt, ki lehet ez a Csézy, és haboztam. Ha elmegyek, lehet, hogy lesz egy rossz estém. Ha nem, akkor talán elszalasztok valamit, ami fontos lehet. Végül győzött a kíváncsiságom, és nem bántam meg. Kijött a színpadra egy szép, fiatal nő, és több órán át lekötötte a zsúfolt nézőtér figyelmét. Ehhez két dolog kell: személyes varázs és varázslatos hang. Nála mindkettő adott. Kedves, finom, nőies jelenség. Alakját a manökenek is megirigyelhetnék, hangjából a botfülűek is kiérzik, hogy iskolázott. Hogyan lehet az, hogy mégsem tudtunk róla eddig? Kérdeztem ezt tavaly májusban. Hamar kiderült, hogy a mezőkövesdi lány nem kapkodta el belépőjét a popműfajban, holott régóta készült rá. Előbb énekelt, mint beszélt. Énektanár édesanyja zeneóvodába, zeneiskolába, majd konzervatóriumba járatta, érettségi után pedig magánúton képezte a hangját. De még ezzel sem érte be. Nekivágott az egyetemnek, tavaly óta diplomás ének- és kamaraművész.
– Ilyen felkészültséggel operában is énekelhetnél. Miért épp a könnyűzenét választottad?
– A popzene sem könnyű. Az alap, a technika ugyanaz mindkettőnél. Ahhoz, hogy tudjam, honnét indítok, hogyan használjam az arc- és homloküreget, meg kell tanulni énekelni. Ha ezt nem párhuzamosan csináltam volna a popzenével, nem marad meg a hangom. Világéletemben popénekes akartam lenni. Volt a városban egy lagzis, bálos zenekar, a legmenőbb az egész környéken, Anyu azért vitt hozzájuk, hogy szerezzek rutint. Ha ugyanis közönség előtt énekeltem, mindig elcsuklott a hangom.
– Ezt a kislány kori bátortalanságot alaposan kinőtted.
– Jól is jött, mert az elmúlt években sokfelé koncerteztem külföldön, Japántól Amerikáig. Japánban egy Európa-kiállításon én képviseltem az országot, matyó népviseletben. Bemutattam a látogatóknak, hogyan kell kirajzolni a hímzésmotívumokat táskára vagy tarisznyára.
– Te jó ég! Ehhez is értesz?
– Mezőkövesdi lány vagyok, Kis Jankó Bori néni, a leghíresebb népművész, nagynénje volt a nagyanyámnak, ő volt a család utolsó népművésze. Tőle kaptam azt a gyönyörű ködmönt is, amelyet a bemutatkozó koncertemen viseltem. Nagyon büszke vagyok rá, hogy tavaly engem választottak meg Mezőkövesden az Év Emberének. Eddig általában idősebbek részesültek ebben a kitüntetésben, most úgy döntöttek, hogy nekem adják. Tudják, hogy mit jelent nekem a szülővárosom. Soha nem tudnám elfelejteni, megtagadni, hogy honnét jöttem.
– Miért mentél Amerikába? Ott akartál karriert csinálni?
– Két hónapra meghívtak koncertezni. Éppen indultam haza, amikor elintéztek egy meghallgatást a Kennedy Center igazgatójánál. Választhattam: vagy meghosszabbítom a repülőjegyet, vagy kihagyok egy ekkora lehetőséget. Olyan honvágyam volt, hogy már semmivel sem lehetett ott tartani. Amerika nagy élmény volt, de meg sem fordult a fejemben, hogy kint maradhatnék. Itthon szeretnék az lenni, aki lehetek, és az operaéneklés sem az én világom. Egyébként szoprán vagyok a klasszikus zenében, a könnyű műfajban sokkal testesebb a hangom. Teljesen más mindegyik, és szerencsére külön is tudom választani a kétféle hangzást.
Minél tovább beszélgetünk, annál több meglepő dolgot tudtok meg róla. Gyerekkorában szinte minden idejét a nagyszüleivel töltötte, most már csak a nagymamája él, és imádja. Otthon megtanították dolgozni. Virágot, gyümölcsöt árult a piacon, segített a ház körül, csirkét pucolt, kukoricát darált, közben énekelgetett. Máig nem szakadt el hazulról – nincs is szándékában –, Mezőkövesdtől nem messze lakik, a Bükki Nemzeti Park szomszédságában.
– A világon nincs ennél szebb hely. Bent élünk a természetben, odajárnak a dámszarvasok. A lépcső tetejéről rálátni az erdőre, a falura. Olyan szép, mint a mesében. Ott élünk a kedvesemmel és a nyolcvanhárom éves nagymamámmal, akinek mindennap szüksége van rám. Ezért sem költöznék onnét el, inkább naponta ingázom Mezőkövesd s a főváros között. Csak azért béreltünk egy kis lakást Pesten, hogy legyen hová mennem napközben, ha éppen ráérek pár órára.
– A koncerten láttam a kedvesedet. Nagyon jóképű. Mivel foglalkozik?
|
A választ, illetve a teljes interjút a Nők Lapja március 12-én megjelenő, 11-es lapszámában találod! További kiemelt témáink a héten: Egy nagy korszak kezdete A sztárok ruhatára Március 15. Vita a közoktatásról A heti szerkesztő, Grecsó Krisztián ajánlásával Továbbá: Ásványok a szépségünkért; Divat: a tunika; Agresszív apróságok, bizonytalan szülők…; Ezotéria; Útitárs és még sok minden más! |
Még több az e heti Nők Lapjából:
