Aktuális

Már tudjuk, az idén kik a legjobb tévések!

Az idén is megválasztották az ország kedvenc tévés személyiségeit és tévés műsorait. Nem hozott nagy meglepetést a Kamera Hungária televíziós fesztivál versenye. Tényfeltárásban a Hír TV, interjúban Kálmán Olga, magazinműsorokban az MTV a legjobb a mai magyar televíziózásban. A közönség Vágó Istvánt és a Barátok köztöt szereti a legjobban.

A televíziós szakma szinte minden műfaját képviselő és a képernyőn naponta szereplő elismert műsorvezetőkkel, riporterekkel találkozhattunk a tévések legnagyobb hazai fesztiválján, a Kamera Hungária televíziós fesztiválon Veszprémben.

A rendezvényen neves és elismert tévés szakemberek vitatkoztak a televíziózás helyzetéről, a tévénézők és a műsorkészítők viszonyáról. A seregszemle idei zsűrielnöke Andy Vajna volt.

Az idén a 105 döntős alkotás közül 13 kapott díjat, valamint gazdára talált három alkotói és több különdíj is. Az idén 519 pályamű (több mint 15 885 percnyi műsor) érkezett, a zsűri ezek közül választott.

A Winkler Nóra és Réz András által vezetett gálaműsoron a versenyre nevező televíziók közül az RTL Klub kapta a legtöbb elismerést, ami a számokat illeti.

A legkedveltebb televíziós műsor közönségdíját a Barátok közt kapta, míg az április 9-i díjkiosztón azt is nyilvánosságra hozták, hogy a közönségszavazatok alapján Vágó István lett a legnépszerűbb tévés személyiség.

A kereskedelmi csatorna díjazottjai között szerepel még életrajzi és portréfilm kategóriában a XXI. század című magazinműsor főszerkesztőjének, Lázs Sándornak a Páros élet – Tasnády Fekete Mária és Radványi Géza élete című munkája.

A licenc szórakoztató műsorok versenyét A Széf december 28-i adása nyerte. A saját fejlesztésű szórakoztató műsor kategóriában a Médiacápa 3. része kapta a fesztiváldíjat.

Kálmán Olga kapta az interjú, stúdióbeszélgetés kategória fesztiváldíját a Pont 7 című műsorban Orbán Viktorral készült interjújáért, valamint az Egyenes beszédben készült Gyurcsány Ferenc-interjúért.

Az egytémás magazinműsor fesztiváldíjasa a Dob+Basszus – A mulatós zene gyökerei című része. A többtémás magazinműsorok versenyét a Panoráma december 16-i adása nyerte.

A dramatikus művek legjobbja a Buhera Mátrix. A műsorarculat kategóriát a Szarvashiba december 16-i adása nyerte. Az Esélyegyenlőségért díjat a versenyzsűri döntése alapján a Csodabogarak című alkotás készítőinek adta át.

Fesztiváldíjak

Licenc szórakoztató műsor
A Széf – 2007. december 28. (RTL Klub)
Saját fejlesztésű szórakoztató műsor
Médiacápa – 3. (TV2)
Dokumentumfilm-műsor
A forradalom arca – Egy pesti lány nyomában (Arted Művészeti Stúdió)
Életrajzi, portréfilm
XXI. századPáros élet – Tasnády Fekete Mária és Radványi Géza élete (RTL Klub)
Népszerű, tudományos és ismeretterjesztő műsor
Budapesti vadon (T.Zs.M. Filmgyártó)
Színes riport
Házon kívül – A legszegényebb a leggazdagabbnál (RTL Klub)
Tényfeltáró, oknyomozó riport
Célpont – Szabó család (Hír TV)
Interjú, stúdióbeszélgetés
Pont 7 – Interjú Orbán Viktorral (Agro TV- ATV)
Egyenes beszéd – Interjú Gyurcsány Ferenccel (Agro TV– ATV)
Egytémás magazinműsor
Dob+Basszus – A mulatós zene gyökerei – A 3+2 (MTV)
Többtémás magazinműsor
Panoráma – 2007. 12. 16. (MTV)
Dramatikus művek
Buhera Mátrix (Megafilm)
Műsorarculat
Szarvashiba – 2007. december 16. (MTV)
On-air promotion
A Széf – teaser promó (RTL Klub)

(NLC, fotó: Erhardt László)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top