Nyitott házasság – működhet?

Szia, Soma!

Régóta olvasom tanulságos válaszaidat, és most vettem a bátorságot, hogy én is írjak neked.

Tíz éve élek párkapcsolatban, van egy gyönyörű kisfiam. A házasságom pár éve már nem az igazi. Több mint fél éve nincsen közöttünk szexuális kapcsolat, csak élünk egymás mellett.
A férjemnek éve óta nem volt normális munkahelye, valamilyen oknál fogva vagy kirúgják, vagy felmond. Én pedig szépen lassan távolodom el tőle.
Most érzem úgy, hogy betelt a pohár. Már leültünk beszélgetni, adtam neki egy kis időt, hogy összeszedje magát és bizonyítson, de azóta sem látok változást. Nem tud felnőni a feladathoz, nem érzi a felelősséget, hogy van egy gyermeke, akit fel kell nevelni, van egy lakás és egy autó, amelyeknek a részleteit ki kell fizetni.
Nemrég beszéltem egy kolléganőmmel, aki „bogarat tett a fülembe”. Említette egy ismerősünket, aki nyitott házasságban él.
Szeretném ezzel kapcsolatban megkérdezni a véleményedet. Sokat gondolkodom a témán, nem tudom, hogy ez működhet-e, illetve hogy van-e értelme egyáltalán?

Nagyon várom válaszod.

„Remény”

Kedves reménykedő feleség!

Azt írod: „A házasságom pár éve már nem az igazi.” Miért, milyen az „igazi”? Az, ahol nincsenek problémák, mindig örül egymásnak mindkét fél, mindketten szeretik a munkájukat, jól meg is fizetik őket, mindketten vonzóak, testileg-lelkileg egészségesek, és nemcsak hogy folyamatosan kívánják egymást, de ki is elégülnek? Természetesen létezik ilyen: ideig-óráig. És meg kell köszönni a Mennyei Anyának (vagy ki miben hisz), ha ez a periódus jóval hosszabb, mint a többi. Akkor az egy boldog élet!
Ha azonban félretesszük az illúziókat, a lányregényeket és a szappanoperákat, akkor tudomásul kell vennünk, hogy az élet TERMÉSZETES velejárója, hogy problémák adódnak (vagy pozitívabb átkeretezéssel: megoldandó dolgok, feladatok). Ettől edződünk, fejlődünk, tapasztalunk. Valójában a nehéz, váratlan helyzetek azok, amikben megismerhetjük önmagunkat és a másikat is. Ilyenkor látjuk meg azt, hogyan reagál a másik, és hogyan reagálok én, hogy kik is vagyunk valójában.

Arról számolsz be, hogy a férjednek éve óta nem volt normális munkahelye, valamilyen oknál fogva vagy kirúgják, vagy felmond. Te pedig szépen lassan eltávolodsz tőle. Tehát a te reakciód az, hogy amikor a férjed bajban van, amikor éppen nem sikeres, és alapvetően nem úgy működik, ahogy te szeretnéd, akkor eltávolodsz tőle. Nem arról szól a házasság szövetsége, hogy jóban-rosszban, egymás mellett, egymást segítve vagyunk egyek? Éppen most kellene őt segítened, amikor nehéz helyzetben van, most kell igazán mellette lenned! Képzeld csak el, hogyan lenne ez fordítva. Neked nem jön össze a jó munkahely, az optimális fizetés, valamiért nem vagy képes végigcsinálni, amit elkezdtél, és erre még a társad is hátat fordít neked!

Közben persze abszolút megértelek téged is, a te szemszögedből neked is igazad van: mi az, hogy otthagyja a munkáját, amíg nem talál helyette jobbat? Ez teljesen felelőtlen, gyermeki viselkedésre vall! Mit képzel, hogy majd apuci vagy anyuci kifizeti helyette a rezsit és a törlesztőrészletet?
Ez az a tipikus helyzet, amelyből már milliót láttam: amikor mindkét félnek igaza van, és ragaszkodik is a saját igazához. Ez soha nem vezet megoldáshoz, egyetlen dolgot lehet vele elérni: folyik el a drága energia, amely konstruktív továbblépésre is használható lenne.

Most nézzük meg egy kicsit mélyebb szintről a helyzetet. A férjedben van egy olyan minta, lenyomat, amely újra és újra arra sarkallja őt, hogy otthagyja a munkahelyét (kirúgják vagy felmond). Eleve van benne valami, ami miatt nem a képességeinek megfelelő munkát vonzza be. (Gondolom, a normális munkahely ezt jelentené.) Vajon miért bünteti magát, és ezzel együtt a családját is?
Mert mint mindennek, ennek is kell hogy valami oka legyen. Mint tapasztalod, a szép szó, az akarati, a tudatos szint kevés a változáshoz. Hiába fogod még tízszer átbeszélni vele, hogy változtasson a munkához való viszonyán. Nem a tudatosság szintjén van az egészet működtető „program”, ezért ezen a szinten változtatni sem tud rajta. (Pszichológushallgatóként persze egyből az apjával való feldolgozatlan stresszekkel kezdeném el szembesíteni.)

Leegyszerűsítve, a helyzeteddel kapcsolatban én a következőket gondolom.
Nem hiszem, hogy most a nyitott házasság kérdésének megtárgyalásán van a hangsúly. Nem ennek van most elsőbbsége. Ez most sokkal inkább menekülés lenne, mint megoldás. Te tíz évvel ezelőtt megházasodtál. Gondolom, sejtetted, hogy ez a szabadon választott szövetség arról szól, hogy jóban-rosszban társak vagytok, és teljes bizalommal támaszkodhattok egymásra. A szeretet feltétel nélküli. Magyarán: nincs feltételhez kötve, nem kell kiérdemelni. Egyszerűen VAN.
A te párod most bajban van. Egy múltbeli sérülésében ragadt, amiből ki kell segítened, fel kell ébresztened. Ébreszd rá arra, hogy itt az idő, hogy elkezdjen szembenézni önmagával! Nem működik az életének egy fontos területe. Ez persze mindenre kihat, hisz az összefüggések birodalmában élünk. Márpedig ha valami nem működik, azt jó lenne „megjavítani”, vagy legalábbis törekedni arra, hogy „megjavuljon”. Márpedig valami oknál fogva (ezt van, amikor fontos tudni, van, amikor nem, teljesen egyénre szabott) egy önsorsrontó minta működteti a férjed munkához való viszonyát. Ahhoz kellene hozzásegíteni őt, hogy legyen ereje ezzel szembenézni és változtatni! De ehhez a te megértő és támogató türelmed is kell! Tudom, nem kis erőpróba, de hidd el, megéri, mind a ketten fejlődhettek tőle!
Lassan húsz éve, hogy együtt vagyok a férjemmel. Tapasztalatból tudom, hogy igaz a mondás: ami nem öli meg a kapcsolatot, az megerősíti. Mert tudod a másikról: ezt is kibírta veled, ezt is végigcsináltátok együtt. Ezáltal nemcsak te fejlődsz, a férjedet segíted, de a gyermeketeknek is példát mutatsz: a nehéz helyzetekben is ott kell lenni a másik mellett. Segíts neki, hogy összeszedje magát, és felnőjön a feladathoz – ahogy te írtad. De tudd: a követelőzéssel, szemrehányással, időpontok kitűzésével nem fogsz neki segíteni. Sőt még több stresszt dobsz rá, amikor így is görcsös. (Nyilván ettől nem működik a férfiassága sem, ezért nem kívánja a szexet.) Türelemmel, megértéssel, az adott helyzet elfogadásával tudsz segíteni. Azzal, hogy megértő szereteteddel szépen, fokozatosan kinyitod őt, elkezdtek leásni a mélybe. Vagy téged nem érdekel, hol van az a pont, az a törés, amely ezt az önsorsrontó mintát ültette bele? És miután majd rájön a férjed arra, hogy segítenie kell magán, mindenképpen ajánlom, hogy szakemberhez forduljatok. (Ismered a két rendszeresen visszatérő módszert, amelyet ajánlani szoktam.) Hellinger-terapeutához te magad is elviheted a férjed problémáját, ha ő nem lenne erre nyitott. (Döbbenetes és katartikus lenne szembesülnöd az okkal, hogy honnan, miért hozta ezt magával a párod.)
Igen, tudomásul kell vennünk: a változtatásba energiát kell fektetnünk! Most feltehetően egy nagyot sóhajtasz, hogy persze, mindez rendben van, de te honnan kapsz energiát? Csak gondold végig! Mi az, ami neked örömöt és erőt ad úgy, hogy nem bántasz meg vele másokat? Nyilván féléves kihagyás után már nagy szükséged lenne egy jó szexre, amit nem is csodálok.
De semmiképpen nem javaslom a nyílt házasság ötletének feldobását! A férjed leblokkolt állapotban, férfiúi energiáinak megélésében jelenleg sikertelen periódusban van. Se munkája, se pénze, se tomboló erekciója. Ehhez még csak az kéne, hogy bejelentsd neki: az orra előtt szeretnél mással szexelni.

Próbáld meg magad kicsit az ő helyébe képzelni! Csak azt okozzuk a másiknak, amit magunknak is kívánunk! Nőtársamként abszolút megértelek, hogy most már nagyon vágysz arra, hogy a szexben is megéld a nőiségedet. Ha úgy érzed, hogy most ezt nem tudod vagy nem is vágyod a férjedtől megkapni, akkor szerezz magadnak egy alkalmi partnert, és ne bántsd meg azzal a párodat, hogy az orrára kötöd! Őt most segíteni, támogatni, kibontani kell, erőt, bátorságot, megértést adni neki, hogy képes legyen szembenézni magával, és tudjon változtatni. Ha valaki hosszabb ideig szeretőt tart, az nekem nem szimpatikus. Ott valami alapjaiban nem működik. De sok olyan eset létezik, amikor egy futó kaland (amely nincs felfújva, nincs belevetítve több, mint ami valójában) áldásos lehet. Ez konkrétan azt jelenti, ha ad annyi örömöt és energiát, amelyet vissza tudsz forgatni a kapcsolatodba. Hiszen a hangsúly most ezen van, nem máson. Két értelmes felnőtt ember pontosan tudja azt, hogy ez a „cserekereskedelem” nem több, mint hogy az öröm eszközeként használjuk egymást. Senki sincs becsapva, hitegetve, mindenki jól jár. A jó szexben hatalmas energiák szabadulnak fel, minden szinten beindítja a vérkeringést. Tulajdonképpen a szerető is erre lenne hivatva, csak sajnos alapvetően azt látom – és főképp a nőknél –, hogy hajlamosak többet vetíteni a dologba, mint ami. Merthogy érzelmesek vagyunk, meg szeretnénk élni a szerelmet, és ezért arra is hajlamosak vagyunk, hogy mindenfélével felruházzuk a másikat. Rengeteg energiát fektetünk az ilyen mozikba. Ezért (is) veszélyes a szeretősdi. Ráadásul hosszasan hazudni a másiknak – és a titkokat cipelni – sok energiát emészt fel.

Akárhogy is döntesz, gondolj bele, mit okozol vele a másiknak! Nézd magad kívülről is ebben a helyzetben, érezz bele abba is, mit él át most a férjed. Gondolj arra is, hogyan fogja mindezt látni és értékelni a fiatok felnőttkorában.
A szabad akarat nem más, mint hogy megválasztjuk a törekvésünk irányát. Törekedj arra, hogy úgy cselekedj, hogy azt húsz év múlva is egyenes gerinccel tudd bevállalni.

Sok-sok erőt, éberséget és persze örömöt kívánok!

Soma Mamagésa