Tíz énekes, négy zenész, és az elektronikus zene ördöge állt össze egy ötletre, attól a meggyőződéstől vezérelve, hogy a 20-30-40-es évek legszebb dalai ma is élnek, és rájuk egész estés produkciót és „társulatot” lehet építeni. Ahányan vannak, annyiféle háttérrel, zenei stílussal, és indíttatással, annyiféle emlékkel, „nosztalgiával”, de azonos hőfokkal lépnek ki a színpadra. És amikor fölsír Farkas Róbert hegedűje, egy rég elfeledett, ám a zsigereinkben élő zenei hagyományban találjuk magunkat.
Csak egy nap a világ
„Ezt a nagy szerelmet tőled kaptam én / Mégis elhagytál egy szép nap könnyedén. / Eldobsz, mint egy szál gyufát, amelynek nincsen lángja már / Úgy fáj, úgy fáj…” Orlay Jenő szövegével ezt a dalt mindenki ismeri. Kiss Tibort, a Quimby zenekar énekesét akkor fogta meg, amikor pár éve egy szilveszteri buli hajnalán a házigazda lánytól meghallotta.
– Lehajtott fejjel, magányosan söprögetett, és ezt énekelte. Föl is vettem a telefonomra, annyira megkapott. A régi sanzonokat mindig is szerettem. Volt egy Karády lemezünk, azért különösen odavoltam. A kávéházak, kabarék századeleji hangulatát idézi fel bennem, amit a filmekben is annyira szeretek. Érzékiség, fantázia, szellemesség, mélység, mégis egyszerűség van bennük, úgy beleakadnak az ember érzelmi hálójába, hogy elkísérik egy életen át. Egy jó dal akár életet is tud menteni. Például a „Csak egy nap a világ”, a háborús évek legnagyobb sikerdala, sokakban tartotta a lelket a bunkerekben a bombázások idején.
Most Lovasi András énekli Páger Antal és Muráti Lili híres dalát. És a már említett „Tenyeremen hordom…” kezdetű nótát is. Márpedig a Kispál és a borz, és a Kiscsillag zenekar énekesében nyoma sincs érzelgősségnek, se nosztalgikusságnak, igaz, ellenérzésnek sem.
– Már a 90-es évek közepén is terveztük, hogy a régi dalokból néhányat el kéne énekelnünk. A jó muzsikának mindegy, hogy metálban vagy síró hegedűkkel játsszák-e el. A zene szövete a lényeg. És a szövegekben levő egyszerű toposzok, amik minden korban működnek. Némelyik dalban látszik, mennyire hamar reagált a század eleji magyar dalkultúra az amerikai swing-korszakra, beépítve egyes elemeit, és vegyítve a magyar nóta- és kávéházi zene, meg a francia sanzon hagyományaival. Igazán izgalmas mix kerekedett belőle, ez látszik például a „Szívemben bomba van” című dalban, amit nagyon irigylek a Kiss Tibitől.
Az igazi szerelem: Karády
Kiss Tibor Németh Jucival, az Anima Sound System korábbi énekesével közösen adja elő a „bombát” – egy vérpezsdítő, ellenállhatatlan rumbát.
– Anya énekelgette ezt otthon, ha jó kedve volt, de nem tudta a szövegét, csak az első sort, és ez nagyon idegesített minket, mert nagyon jó szám volt. Leginkább a pajkos gyerekessége miatt imádom – lelkesedik Németh Juci, aki épp azzal a bájos bugyutasággal adja elő a dalt, amit a zene és a szöveg humora megkíván.
Hiába, a jó dalnak aurája van – ahogyan az előadónak is. Együtt élnek. Ahogyan Frenk, a Hiperkarma együttes korábbi dobosa – aki már a saját útját járja -, a mély búgó hangjával, az elképesztően elegáns soványságával, a pillanatnyi ötlettől vezéreltetve a szájába kapott vörös rózsával olyan dekadenciát csempész Gaál Béla híres tangójába – „Drágám, néha téved az ember” -, hogy szív nem marad „rezzenéstelen”.
Szép lassan kiderül, hogy ezek a nagyon különböző műfajokban éneklő előadók valamennyien már korábban fölfedezték a magyar szórakoztató zene örökzöld melódiáit. Szalóki Ági, aki a Besh o droM zenekar énekesnőjeként vált ismertté, azt mondja, számára fölszabadító érzés ezeket a dalokat énekelni.
– Némelyik szöveg már-már megüti a giccs határát, tele van olyan képekkel, szóvirágokkal, amelyeket a szentimentális hangzásuk miatt már nem merünk használni. Például azt, hogy „rózsám”, „galambom”, „szerelmem”, pedig sokszor vágynánk kimondani. Nem véletlenül választottam most csupa melankolikus dalt – annyira jól esik, hogy ebben az életérzésben elengedhetem magam. De az összes közül számomra az igazi „szerelem”: Karády Katalin. Nem véletlenül készítek most Karády-lemezt. Karády világa nekem a nagymamámat idézi föl, aki ezekre a dalokra táncolt. Az ő polcán találtam azt a híres hamvadó cigarettás lemezt, amit ronggyá hallgattam kamaszkoromban. Azt az elegáns, decens, rég letűnt polgári világot hordozzák a számok, amit nekem a nagymamám testesít meg. Nincs bennem nosztalgia iránta, de egy erős vonzódás igen. Az a női alkat, az a szerep is nagyon vonz, amit Karády hozott be a köztudatba. Amikor azt énekli: „ne kérdezd, ki voltam, a csókodat én akartam!” – abban benne van az erős, független nő személyisége, aki azért nem titkolja az érzelmeit.
Rutkai Bori, a Specko Jedno együttes törékeny énekesnője (filmes, képzőművész, szövegíró) is a nőiessége kiélését élvezi leginkább abban, amikor az „Este fess a pesti nő”-t elénekli, ami csupa humor, elevenség és temperamentum.
– Most jöttem rá, amikor a Budapest Bárt összehoztuk, hogy én 12-13 éves korom körül nagy operett-, sanzon- és musicalrajongó voltam. Csak aztán a kamaszkor dekadenciája elsodort az underground felé. De ezek szerint olyan ez a vonzódás bennem, mint a búvópatak, most előtört. A Pesti nő című dal olyan nekem, mint egy ars poetica. Épp így telik egy napom, ahogyan a dalban: küzdök a háztartással, festek, kiállítást rendezek, loholok, mire eljön az este, amikor magas sarkút, nejlonharisnyát húzok, és kiállok a színpadra énekelni.
A magyar cigányzenének élnie kell
Lám, milyen sokféle „nosztalgiát” gyűjtött egybe Farkas Róbert, amikor a Budapest Bárt kitalálta. Ez a sokoldalú fiatalember a zenében szinte mindent kipróbált már, amit lehetett. 15 évesen a 100 tagú cigányzenekarban kezdte a pályafutását, és pár éven át vezető prímása is volt. Néhány hete kapta kézhez zenepedagógusi diplomáját a Zeneművészeti Egyetemen. Bejárta a világot, játszik a hegedűn kívül harmonikán, zongorán, gitáron, rockot, népzenét, jazzt, klezmert, balkáni, cigány és latin dallamokat, világzenét. Tagja a Romano Drom együttesnek és a Kistehén Tánczenekarnak. Angliában megtanulta, hogyan kell zenével közeledni magatartás- és tanulási zavarral küzdő „nehéz gyerekekhez”.
Többféle szenvedélyes elkötelezettsége közt a legerősebb: a magyar cigányzenei hagyományok fölélesztése.
– A cigányzene az én igazi örökségem. Felelősségem van abban, hogy el ne tűnjön a világból. A hegedű-cimbalom-bőgő formációnak működnie kell ma is, ahogyan a 30-40-es évek budapesti kávéházaiban is működött. A múlt századi filmzenéket, szórakoztató számokat nem romák írták, de ők játszották a budapesti kávéházakban minden sarkon volt akkoriban legalább egy. És ezekre táncoltak az emberek – élő zenére, kifulladásig. Az enyém volt tehát ez a vágy, föltámasztani ezt a feledésbe ment világot, és a feleségemé, Gáncs Andreáé az ötlet, hogy ezeket az énekeseket kérjük fel partnernek. Első szóra jöttek, boldogan. Így alakult meg a Budapest Bár, mutatva, mennyire jól megfér együtt a cigány, a polgári, a rock és az avantgarde hagyomány.
A titok nyitja: a pesti dal, amely „ami a muzsikát illeti, pont megfelelője annak a speciális pesti irodalomnak, amely a fővárost felfedezte” – írja a pesti dalról a Nyugatban Csáth Géza 1906-ban. „Valami kasírozott, stilizált cigányosság van benne, a városligeti hinták sípládáinak jellegével. Valami franciás sikk, valami fővárosi szegényes fényűzés, ugyanaz, amit szegény és csinos masamód-lányok jó cipőin, ízléses kalapjain és öntudatos affektált járásán csodálhatunk. Valami nekikeseredett züllöttség és fölényes fásultság, ami az élet lélekvesztettjeit, a művészeket jellemzi. Valami léha lenézése a nemes férfias nagy akarásnak és kimosolygása mindennek, amit a közönséges ember komolyan vesz.”
|
Dalok és világok a Budapest Bárban Halálos tavasz Csak egy nap a világ Rózsafa virít Az egyiknek sikerül Drágám, néha téved az ember (A zenekarról, a dalokról és a többi énekesről további információ: www.budapestbar.hu.) |
