– A középső fiam nem szerette Brüsszelt, szokatlan volt neki a városi lét. Otthon gyönyörű kertünk van, a természet mellett élünk, és a városi élet túl nagy váltás volt neki. Fél év után a férjemmel úgy döntöttünk, hogy Bálinttal hazaköltöznek, én pedig a másik két gyerekkel Brüsszelben maradok. Furcsa helyzet, de így, évek múltával, azt hiszem, kijelenthetem, ez a fajta családmodell is működik.
– Megér ennyi áldozatot a munkája?
– Igen. Hatalmas lehetőség és nagy felelősség, hogy egyike vagyok a legelső magyar európai parlamenti képviselőknek. Mi huszonnégyen vagyunk azok, akik az elmúlt négy évben először szólhattak bele Magyarország nevében az európai ügyekbe. Fogalmazhatunk úgy, hogy megalapoztuk a magyar európai politizálást, kitapostuk az utat azok előtt, akik majd utánunk következnek.
– Most mivel foglalkozik?
– Fogyasztóvédelemmel, ezen belül mostanában például azzal, miért nem kapnak gyakran az idősek áruhitelt, vagy hogyan lehetne a telefonos ügyfélszolgálatokat rábírnia arra, ne várassák órákig az ügyfeleket, s ne menjen el még az életkedvünk is, ha telefonon kell ügyeket intéznünk. Ez nem csak magyar, hanem európai probléma is. Nagy témám az energiapolitika, ezen belül a nukleáris politika, valamint foglalkozom a számítástechnikához kötődő jogalkotással, jelenleg épp a digitális fogyasztói chartával.
– Elég férfias témakörök…
– Tavaly részt vettem egy energia konferencián, ahol illendően köszöntöttem az egybegyűlteket: ‘Dear Ladies and Gentlemen’, majd körülnézve rájöttem, hogy a teremben én vagyok az egyetlen nő. Nem haboztam felhívni az urak figyelmét arra, hogy a témánk csak látszólag ilyen férfias, ugyanis csaknem az összes háztartásban az asszonyok fizetik a villanyszámlát.
– És bosszankodnak azon, milyen magas…
– Főképp Magyarországon. Tudta, hogy nálunk az egy köbméter fűtéséhez használt energiamennyiség az európai átlag kétszerese? Ez iszonyatosan nagy különbség!
– Mégis, hogyan lehet ezen változtatni? Ne égessük annyit a villanyt?
– A szolgáltatónak, és az embereknek is jobban oda kellene erre figyelniük. Hadd meséljem el a saját példámat, hiszen természetesen én is fűtöm a lakásomat. Egy nap Brüsszelben kaptam az elektromos művektől egy levelet, melyben tájékoztattak, hogy az én energiafogyasztásom – így a számlám is – jóval magasabb, mint a szomszédaimé. Majd két sorban hozzátették, hogy a hálószobámat elég lenne 16 fokra, a nappalit pedig 18-ra felfűteni. Képzelje, hogy megdöbbentem: az elektromos művek azt figyeli, hogy az én lakásomban több a villanyszámla, mint a szomszédé? Nem a tenyerét dörzsölve örül, hogy többet fizetek, mint a többiek, hanem nézi a fogyasztásomat, tájékoztat, ha valami nem stimmel, és tanácsot ad, hogy miként tudnék változtatni? Egyszerűen más a hozzáállás a fogyasztókhoz és a környezethez.
– Mi lett a levél hatása?
– Hát, a 16 fokos hálószoba elrettentett. De elgondolkoztam, mi lehet a nagy fogyasztás oka. Rájöttem, hogy miközben fűtöm a lakást, nyitva hagyom az ajtót, hogy a kutya ki-be járhasson, és akkor sem csavarom le a fűtést, ha elmegyünk otthonról. Azóta már a gyerekek is megtanulták a fűtőtestek helyes kezelését. A számlám pedig mintegy húsz százalékkal lett kisebb, úgy, hogy nem kellett lejjebb adnom a korábbi hőfokokból.
– Mint európai parlamenti képviselőnek, sok mindenre van rálátása. Ön szerint mennyire élnek jól magyarok?
– A belgákkal tudom összehasonlítani magunkat: egy átlag magyar és egy átlag belga szerintem közel hasonló színvonalon él, csak a magyar többet dolgozik ugyanazért. Belgiumban egyetlen főállással meg lehet teremteni a mindennapokhoz szükséges anyagi hátteret, nincs szükségük másodállásokra. A különbség ma sokkal kisebb, mint ami rendszerváltás előtt volt.
– Nehéz elhinni…
– Pedig igaz. A közös piac – no meg a globalizáció – nagyon hasonlóvá tette mindannyiunk életét. Közösek a küzdelmeink, félelmeink, céljaink, problémáink…
– Sokan szidják a globalizációt.
– Pedig szerintem a globalizáció alapvetően üdvözlendő dolog. Mióta az internet és a globalizáció nagyjából eltüntette az országok közti határokat, szabadon áramlik a tudás, a tőke és a szolgáltatások. A globalizáció egyébként visszafordíthatatlan folyamat. Alkalmazkodnunk kell.
– De mégis, hogyan? Hogyan kellene élnünk ahhoz, hogy úgy érezhessük, még mindig magunk irányítjuk a sorsunkat?
– Először is el kell fogadnunk, hogy ez a világ valóban rettentő gyorsan változik. Régebben, ha az ember kitanult egy szakmát, élete végéig megélt belőle. Mondjuk 30 évvel ezelőtt valaki tv szerelő lett, és fekete-fehér Videoton tévéket szerelt évtizedekig. Ma ilyen nincs – a mai tévészerelőknek folyamatosan meg kell tanulniuk az új típusokat, sőt, könnyen előfordulhat, hogy tíz év múlva már nem is kellenek tévészerelők, hiszen mindenki az otthoni számítógépén nézi majd a műsort. Amit ezzel mondani szeretnék: meg kell értenünk, hogy folyamatosan tanulnunk kell, tovább kell képeznünk magunkat. Csak így tudjuk saját magunk irányítani a sorsunkat.
– Mi a legsürgősebb? Mit tanuljanak meg először azok, akik fel akarják venni a ritmust a világgal?
– A számítógép használatát emelném ki, főleg, ha a negyvenes-ötvenes korosztályra gondolok. Ez ma már elengedhetetlen. Az a változás, ami a világban zajlik, ugyanolyan jelentőségű, mint amikor Gutenberg feltalálta a nyomtatást. A 16. századtól kezdve csak az tudott részesülni az emberi tudásból, aki tudott írni-olvasni. Ma ugyanezt a tudást egyre inkább szervereken találjuk.
– És a fiatalabbaknak mit ajánl? Akik már tudják kezelni a számítógépet… Hogyan birkózzanak meg a változó világgal?
– Szerintem akkor leszünk az Európai Unió sikeres tagjai, ha a gyermekeink népmeséken nőnek fel. Az igazi európai sikertörténet ugyanis a népmesékben rejlik. Mert mit is csinál a népmesék hőse? Először is beutazza Európát. Elmegy hetedhét országon túl, átkel az Óperenciás tengeren, az üveghegyen, sőt, időnként elmegy egészen a pokol tornácáig (ami a Cabo di Boca nevű szikla Portugáliában). Útközben öregapámnak szólítja azt, akivel találkozik, azaz udvarias, tanul a tapasztalatból, be tud illeszkedni. Mivel ügyes, értelmes, és legtöbbször ért is valamihez, legalább egyszer a mese folyamán önzetlenül segít valakinek, és ezért meg is kapja a maga jutalmát. No meg persze bátor, nem riad vissza az akadályoktól.
– Utazás, tanulás, tapasztalat, bátorság, dolgosság…
– Pontosan. A népmesékben ezek azok a tulajdonságok, amelyekért cserébe valaki – legtöbbször a legkisebb testvér – elnyeri a boldogságot. A másik kettő, aki áskálódik, önző, rosszindulatú, mindig pórul jár.
– Ön szerint ez az európai siker receptje?
– Pontosan. Rendelkezünk valamilyen szellemi értékkel – amit tudunk, amihez értünk – amit megmutatunk a nagyvilágnak, és cserébe kapunk terülj-terülj asztalkámat. Ezt az értéket hívják ma önrésznek. Vagy, ha önrészem nincs, de bátorságom van, akkor elmegyek a nagyvilágba, kitanulok valamit, majd a tudásommal felvértezve hazajövök, és sikeres leszek.
– Sok ismerősöm teszi ezt. Rengeteg a magyar fiatal Európában.
– Szerencsére.
– És miből gondolja, hogy visszajönnek?
– Mert megtapasztalják a világot, s rájönnek arra, hogy Magyarországon élni jó. Egyébként a régi korokban is visszajöttek. A reneszánsz korában, a felvilágosodás korában. Meg amúgy is, ez is a népmese része…
 Még több az e heti Nők Lapjáról: • D. Tóth Kriszta: Kőbe vésett gyönyörűségek » |
