Vegyük a tényeket: Magyarországon 2007-ben a 65 év feletti népesség aránya 15,7 százalék volt. Ez a szám fokozatosan növekszik, 2025-re ennek a korcsoportnak az aránya előreláthatóan az ország népességének több, mint 20 százalékát – két milliót főt – fogja kitenni. A többség friss szellemileg, testileg, és készen állna arra, hogy néhány órában hasznos feladatokat lásson el. Hogy a hirtelen üressé vált napoknak új értelmet találjon, és ha nem is teljes munkaidőben, de legyen újra felelősség, kihívás és megbecsülés.
A másik oldalon pedig ott vannak az általános iskolások, akik a tanítás után három vagy néha még több órát is egyedül töltenek. Megoldást – pénzt hiányában – nehéz találni, hiszen lassan minden különóráért, edzésért, foglalkozásért fizetni kell, aki ezt nem tudja megtenni, annak marad a napközi, végtelen tévézés otthon vagy az utcán való csellengés. Emellett sok elsősnek, másodikosnak gondjai vannak az olvasással, és mivel képtelenek lépést tartani az osztállyal, előbb-utóbb menthetetlenül lemaradnak.
A Civil Vállalkozások amerikai példát követve idén először indított el egy programot, ahol nyugdíjas önkéntesek segítenek az olvasás elsajátításában általános iskolás kisdiákoknak. Aichelburg Márton, a Civil Vállalkozások ügyvezetője azt reméli, hogy egy nagyszabású, később tovább bővülő program vette a kezdetét.
Seniorok és juniorok
– A program indulását másfél éves folyamatos gondolkodás, ötlet-börze előzte meg – mondja Aichelburg Márton. – Meg akartuk keresni a társadalom azon szegmenseit, ahol kiaknázatlan társadalmi erőforrásokra találtunk. A válasz egyértelmű volt: a nyugdíjasok.
– Valljuk be, már a szó sem tetszik, és nem véletlen, hogy az új értelem egy új szót is jelentett, a seniorok. Ma Magyarországon demográfiai forradalom zajlik. Nők és férfiak egy új, nagy generációja hagyja el a középkorúságot, és a számuk folyamatosan növekszik. Ők segítenek majd abban, hogy újraértelmezzük, valójában mi is az öregség. Hiszen két-három évtizedet töltenek el ebben az életszakaszban, jobb fizikai és mentális egészségben, mint az előző generáció. Ezek az emberek hatalmas és kiaknázatlan társadalmi erőforrást képeznek.
– Programunk célja, hogy önkéntesi alapon az időseket újra beszervezzük az élet vérkeringésébe, és hasznos értelmet találjunk a mindennapjaiknak. Kézenfekvő megoldásnak tűnt a fiatalokat összekapcsolni a nyugdíjasokkal, azaz a juniorokat a seniorokkal. Ahogy ez régen a nagycsaládoknál természetes is volt, a nagymama, a nagypapa és a dédmama foglalkozott legtöbbet a kicsikkel. A nagyvárosi életformában, atomizálódott családokban viszont teljesen elszakad egymástól ez a két világ, holott pont az összekapcsolásra volna szükség. A magányra ítélt idős egy élettel és visongással teli helyre, az iskolába kerül, ahol profitálni tudnak tapasztalatából, bölcsességéből, tudásából. Mindenki nyer: a gyerek, a senior, a szülő és az iskola.
Idén indult be a program
A szervezés két oldalról indult be. Keresték a mentorokat és leveleket írtak az iskoláknak az új lehetőségről. Aichelburg Márton sikeresnek ítéli a programot, hiszen a hirdetéseikre sok nyugdíjas jelentkezett, két iskolában pedig nyitottak voltak az igazgatók. A vezető nem is szeretett volna nagyobb léptékben gondolkodni, hiszen így gondosan ki tudták válogatni a jelentkezők közül a legalkalmasabbakat, és nyomon is tudják követni a tanévben a munka menetét.
|
• Ki jelentkezhet senior mentornak? Mindenki, aki betöltötte az 55. életévét, és elhivatottságot érez a többgenerációs környezetben való munkára, szeretne és tud is diákokkal együttműködni. A pedagógiai tapasztalat nem előfeltétel. A Senior Mentor Program tagjainak vannak kötelezettségei, megjelenni az órákon, végigvinni a tantervet a tanítási éven, készülni az órákra. Emellett részt vehet számos képzésen, kurzuson, lehetősége nyílhat ösztöndíjra.
• Kik kaphatnak mentori segítséget? Azok az alsó tagozatos kisdiákok, akiket a tanárok, az iskola kijelöl a felzárkóztató foglalkozásra. Fontos szempont, hogy azok kapják meg ezt a segítséget, akiknek nincs lehetőségük más korrepetációra. A szülői beleegyezés után a mentori órákon való részvétel kötelező, hiányzás után pótórákat jelölnek ki a szervezők. Ez heti három-négy óra elfoglaltságot jelent.
|
A szervező, ha a program sikeresnek bizonyul, szeretné a létszámot bővíteni, és más, nagyvárosi iskolákban is hasonló kezdeményezést indítani.
– Bizton állíthatom – mondja Aichelburg Márton – hogy a mentoraink remek emberek. Értik, érzik, szeretik a feladatukat, már az első alkalommal képesek voltak személyes kapcsolatot kialakítani a kisgyerekkel, akik szívesen jönnek az órákra. De valljuk be, ez a korosztály még könnyebb eset, mint a kamaszok. Ők azok, akik leginkább felnéznek a felnőttekre, és elfogadják az útmutatást. Nekik van a legnagyobb szükségük egy felnőtt segítőre, bizalmasra. A programban vannak olyan gyerekek, akik nem is magyar nyelvi környezetben élnek otthon, így még arra sincs lehetőségük, hogy megkérdezzék a szüleiket, ha valami házi feladatot nem értenek. Egyik mentorunk például ilyen gyereket korrepetál, és már az első foglalkozáson kristálytisztán látszott: a segítségre alapvető szükséglete van.
Két kör futás az udvarban, és utána tanulás
A program egyik mentora, Dr Nyiri Jenőné, Éva néni, aki egészen a nyugdíjig tanítóként, tanárnőként dolgozott. Nem csoda, hogy megörült az önkéntesi munkának.
– A lányom fedezte fel a hirdetést, de mivel hiába szólt nekem, hogy keressem meg a szervezőket, maga vette kezébe a dolgokat. Hozzám már csak a kész paksamétát tette le, tessék, olvassam el, ha tetszik, jelentkezzek.
Mit ne mondjak, nagyon tetszett. Tulajdonképpen pont ilyenre vágytam a nyugdíjas éveimben. Gyerekekkel foglalkozni, de nem iskolás keretek között, huszonnyolc örökmozgóval egyszerre, hanem kisebb léptékben. Egy felnőtt, egy gyerek. Egy kérdés, egy válasz.
Alkalmasnak éreztem magam a munkára. Rengeteg helyen tanítottam, a tanyasi iskolától kezdve a gimnáziumig, a szakmunkásképzőtől kezdve a nyolcadik kerületi iskoláig. Mikor bementem az elbeszélgetésre, hamar világossá vált, hogy ezt a munkát szinte nekem teremtették.
Nagyon fontos ez a program. De nem csak azért, mert végre én nekem sem kell otthon naphosszat unatkoznom, hanem azért, és főleg azért, mert a kicsiknek nagyon nagy szükségük van a segítségre. Sok évtizedes tapasztalat után mondhatom, hihetetlen tananyag mennyiséget akarnak belepumpálni a gyerekekbe már az alsó tagozatban. A szerencsétlenek reggeltől délutánig ülnek az iskolában, utána házi feladatot bifláznak, készülnek a másnapra, nem csoda, hogy elmegy a kedvük a tanulástól. Már ha csak az iskolatáskát vesszük: két mázsányi bőröndöket cipelnek ezek a gyerekek nap, mint nap.
Jelenleg két kis tanítványom van, és úgy érzem, hogy jól halad velük a munka. De nagyon kell ismerni őket, hogy előre jussunk a tanulásban, olvasásban. Sokszor úgy kezdem az órát, hogy kiviszem őket az udvarra kicsit megfuttatni, hiszen majd elalszik a fáradtságtól. Aztán kezdődhet a munka, ami legtöbbször a házi feladat átnézésében, olvasásában ki is merül. Nem hazudok, volt, hogy két óráig csak a feladatlapokat olvastuk, értelmeztük, töltögettük. De a végén legalább eljutunk oda, hogy a gyerek is sikert és örömöt érez. Megcsináltam. Megcsináltuk. Ez adja mindkettőnknek az erőt a következő órához.
|
Békés Pál író, a program védnöke “Azon túl, hogy olvasás nélkül nem lehet meglenni világunkban, az írott szó nem csupán “információ”, ahogyan manapság nevezni illik, hanem öröm és élvezetforrás is, ha valaki képes irodalmi műveket olvasni,” mondta Békés Pál író, a Senior Mentor Program védnöke. “Miközben teljes joggal vagyunk büszkék a magyar irodalom múltjára és jelenére, szembe kell néznünk azzal, hogy idővel nem lesz, aki képes értelmezni mindezen műveket, hiszen az irodalom összetett, magas rendű kifejezési forma, megkívánja, hogy az emberek a szövegértés képességének tökéletesen birtokában legyenek, lendületesen, élvezettel tudjanak olvasni.”
|
