Aktuális

Jelöld te Magyarország fiatal Példaképét!

A Pannon Példakép Alapítvány azért jött létre, hogy a lakosság segítségével olyan embereket mutasson be Magyarországnak, akik példaként szolgálhatnak a társadalom számára elhivatottságukkal, tenni akarásukkal és értékteremtő tevékenységükkel. Az országos ismertség mellett a negyedévente kihirdetett három díjazott egy-egy millió forint adományban is részesül elismerésként az eddig végzett tevékenységéért és támogatásként a jövőbeni terveihez.

A második negyedévben 25 évnél fiatalabb lányokat és fiúkat szeretnénk felkutatni és díjazni, akik az élet bármely területén olyan mentalitást, tenni akarást és tudatosságot mutattak fel eddigi életükben, amivel saját és tágabb közösségük elismertségén, életszínvonalán javítottak – és ez példaként szolgálhat más fiatalok számára is.

Lehet a jelölt sportoló, szociálisan érzékeny önkéntes, a tudományokban jártas és innovatív szakember, megszállott állatvédő, művész, zenész, nehéz helyzetben is kiegyensúlyozottan tevékenykedő ember vagy bárki más, akire felnézel. Egy a lényeg: ne csak kitűnő tanulókról és díjözönben élő fiatalokról kapjunk ajánlásokat.

A jelöléseket április 10-ig várjuk e-mailen: peldakep@peldakep.hu

A jelöléshez mindenképpen írd meg:

a jelölő nevét, postai és/vagy e-mail címét és telefonszámát, a javasolt személy nevét, postacímét, telefonszámát és/vagy e-mail címét, s ami a legfontosabb: rövid összefoglalót arról, hogy a javasolt személy szerinted miért érdemes arra, hogy Magyarország példaképe legyen.

A díjakat június 15-én adjuk át.

Postai cím:
Pannon Példakép Alapítvány 2040 Budaörs Baross u. 165.

Részletek: www.peldakep.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése