
![]() |
Sheila Kitzinger |
Sheila Kitzinger tinédzser korában unitárius papnő, művészettanár vagy színész szeretett volna lenni, aztán a pszichológia kezdte érdekelni.
– A pszichológia nagyon izgatott, de ahogy olvasgattam a különböző kutatásokat, azt láttam, hogy leginkább a patkányokról szólnak – meséli Sheila nevetve. – Ezért inkább a kulturális antropológiát választottam, azon belül is a szülés témakörét, ami nem volt annyira távoli, hiszen édesanyám bába volt. Nem elégedtem meg azzal, hogy oxfordi szüléseket lássak. Amikor a legkisebb lányom kétéves lett, nyakamba vettem a világot. Ez nem volt egyszerű, mert öt (!) lányom volt, és mind hét éven aluli, de szerencsére a férjem mindenben támogatott. Jamaicába mentünk, a hegyekben, Kingstonban dolgoztam egy közkórházban. Elképzelhetetlen szegénység volt, sokszor két nő feküdt egy ágyban, a szülőszobában az egyetlen párnát arra használták, hogy befogják az asszonyok száját, amikor szülés közben kiabáltak. Nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy a szülés milyen fontos testi és lelki folyamat. Egy tizennégy éves lány szülésénél, már a kitolási szak végén bátorkodtam szólni a szülésznőnek, hogy mindjárt meglesz a baba, erre félvállról visszaszólt, hogy ő jobban tudja, még nincs itt az ideje, majd ő szól. Fél perc múlva megszületett a kicsi…
Szabadidőmben fölmentem a hegyekbe, hogy lássak természetes szülést is. A legtöbb embernek ott nincs autója, órákat kell talpalni, hogy beérjenek a városba. Láttam vajúdó nőket téglával a fejükön – hogy késleltessék a szülést – gyalogolni a hosszú úton a kórházba. A testtartásban, amelybe a tégla egyensúlyozása kényszeríti őket, valószínűleg megfeszülnek az izmok, melyek gátolják a tágulást. A legtöbben mégis otthon hozzák világra gyermekeiket. Sokkal kevesebb komplikációt tapasztaltam ott, mint a kórházban. A helyi bába kíséri a szülő nőket, sokszor több más asszonnyal együtt. Nagyobb szabadságuk van a vajúdóknak a mozgásban, olyan pozíciót vesznek föl, amilyet a testük diktál, ezáltal közelebb tud kerülni a test a természetes állapotához. Általánosságban mondhatom, sehol nem szeretnek lefeküdni a nők, ami nem véletlen, hiszen a gravitáció könnyít. Sokan szülnek guggolva, ami azért is van, mert erősebb a lábuk, a nyugati nők nem sokáig bírják ezt a testhelyzetet. Legtöbb helyen ingeket vagy törölközőket feszítettek ki, és azokba kapaszkodtak. Gyakori, hogy a nők közösen táncolják át a szülést, más kultúrákban a hastánc erről is szól: segítik vele a magzat optimális forgását és a méhösszehúzódások intenzitását. Egyes kultúrákban már kislánykoruktól gyakorolnak bizonyos mozdulatokat, amiket a vajúdás alatt „használnak”.
A hit ereje gyakran sokkal erősebb, mint Nyugaton. Sokan vallási énekeket mantráznak, hihetetlen, mikor csupán a dallam változásából már lehet érezni, hogy a szülés egyik szakasza átlépett a következőbe. A gyermek születése közben vagy után egyes természet közeli népeknél hagyomány, hogy énekkel magasztalják a nőt, miként a férfiakat, mikor azok hazatérnek a vadászatból. De például Dél-Afrikában alig láttam tradicionális szülést, mert ott az a szokás, hogy a nők egyedül szülnek. Kimennek az erdőbe, megszülik a gyereket, a lepényt, elharapják a köldökzsinórt, majd visszatérnek a közösségbe. Kutatni is nehéz volt, mert annyira magánügyként kezelik, hogy még beszélni sem szívesen beszélnek róla.
A medikalizáció hatása
Férfiak és a szülés
– A férfiak szerepe nagyon változó a különböző kultúrákban. A legtöbb helyen nincsenek jelen a szülésnél, hanem egy másik helyiségben vagy a házon kívül imádkoznak a szülésre fókuszálva, általában egyedül, néhol egy-két férfi társaságában. Kicsit hasonlóan ahhoz, mint amikor a fejlettebb kultúrákban a férfiak a kocsmában isznak, miközben a nejük szül. De van a másik véglet, a couvade-szindróma. Egyes indiánoknál a kispapa a szülés megindultával szintén vajúdni kezd, nem tetteti, hanem valóban annyira beleéli magát, hogy átérzi a fájdalmat és produkálja is a tüneteket, kiabál, nyög, miközben a törzs nőtagjai, sőt, sokszor a vajúdó anya maga gondoskodik róla még akár a gyermekágyas időszakban is. A férfiak szempontjából nagyon érdekes a fejlettebb országok trendje, miszerint egyre több apa van jelen gyermeke születésénél. Ez egyrészt pozitív, hiszen vannak nők, akiknek segít, ha párjuk mellettük van. Másrészt ez hozhat előre nem látható nehézségeket, például sok férfi beszél arról, hogy attól, hogy feleségét olyan óriási fájdalmak közt látta, amit „ő okozott” – hiszen gyermeket nemzett neki -, vagy attól, hogy vágyainak tárgyát nem túl kívánatos helyzetben látta, a szülés után nehezültek a szexuális együttlétek, kevésbé kívánta partnerét. Valószínűleg az ideális, ha csak akkor van jelen a férfi a szülésnél, ha azt mindketten őszintén akarják. A másik érdekes különbséget a kórházi és az otthoni szülések közt tapasztaltam minden kultúrában. A kórházi szüléseknél a férfiak szerepe sokszor a fényképezés, videózás, a csúcspont pedig a köldökzsinór elvágása. Otthoni szüléseknél, amikor a férfi nagyobb teret kap, fizikailag és lelkileg is jobban tudja segíteni a vajúdót, a köldökzsinór elvágása sokszor teljesen lényegtelenné válik, hiszen az egész folyamat „kiüti a nyeregből”.
