Kovács Katit újra felfedezték – rajongóival fiatalodik

Kovács Kati rögtön hangot talált a nálánál bizony legalább egy-két generációval fiatalabb kolléganőivel, és fergeteges lendülettel, ifjonti hévvel énekelt, táncolt velük. A másik különös eset a hazai alternatív zenei élet kultikus helyszínén, az A38 hajón történt. A retróban utazó, a hatvanas-hetvenes évek magyar zenéjét újra felfedező, fiatal The Qualitons együttes hívta meg egy koncertre. Kovács Kati elfeledett lemezeiről, a soulos, rockos felvételekből válogattak, amelyeket a kortárs pop közegébe illesztve mutattak be. Kati vállalta a kihívást, és komoly sikert aratott az ifjú, főleg underground zenére fogékony közönség előtt. A koncert számos felvétele az internetes portálokra is felkerült, és azóta is hihetetlen mennyiségben tölti le onnan főként az a generáció, amelynek szülei, sőt nagyszülei alkották egykor Kovács Kati közönségét. Lelkesült lettem ezekben a napokban, mert úgy éreztem, hogy hosszú-hosszú idő után végre az őt megillető helyre kerül.

– Ez egészen fantasztikus! Hogy még most, nem is tudom, hány évesen…

– Pontosan tudod, hány évesen, csak gavallér vagy, és nem mondod.

– Szóval fantasztikus, hogy tinédzserkorúak lettek rajongóid a hajón, gyűjtik a felvételeidet az interneten.

– Jó volt. Igen. Érdekes volt. A Nők Lapja meghívása is megtisztelt, hiszen ezen a hetilapon nőttem fel. Az A38 pedig azért volt izgalmas, mert eszembe sem jutott, hogy milyen helyre hívnak. Először azt hittem, hogy valami vicc az egész. Pont velem akarnának dolgozni ezek az egészen másféle zenén felnőtt és másféle muzsikát játszó gyerekek? Bocsánat, de hozzám képest gyerekek. Pont rám volna kíváncsi ez az alternatív zenére vágyó közönség? Amikor mondták, hogy nem vicc, és hogy valóban rám gondoltak, akkor azt mondtam, hogy miért is ne?

– Láttam egy videofelvételt, ami a próbátokon készült. Az elején még tartottatok egymástól, a zenészek a híres dívától, te pedig a hetyke ifjaktól. Aztán ahogy elkezdtetek zenélni, egy idő után elmúlt minden fenntartás.

– Elég sok szorongás volt bennem, és éreztem, hogy ők is feszengnek. Aztán amikor elkezdtük a próbát, már nem tartottak tőlem annyira, hanem keményen megmondták, hogy mi az, amit szeretnének. Örültem neki, hogy nem valami kegytárgyként kezelnek, hanem partnernek tartanak.

– Ez a koncert jelenthet valamit a továbbiakra?

– Nagyon jó volt, nagyon élveztem, és örülök, hogy ennyire fogékony, ennyire nyitott volt a közönség…

– De hatalmas visszhangja lett.

– Nyilván azért, mert felkerült az internetre. Tudom, hogy ez ma már nagyon fontos, és hozzátartozik az érvényesüléshez, de én ezt nem tudom igazán érzékelni. Nekem nincs számítógépem. Menedzserem és sajtófőnököm sincs. Én nem ebbe nőttem bele. Számomra azok jelentik a közönséget, akiknek estéről estére énekelhetek, akiket látok, akikhez szólhatok, akik arcán láthatom a mosolyt, a szomorúságot.

– Szóval nem is lesz folytatás? Egyszeri alkalom volt az A38-as buli?

– Lehet. Nem tudom. Ha megint adódik egy ilyen alkalom, akkor miért ne, de az is lehet, hogy ennyi volt az egészben. Én ezért is hálás vagyok.

A nagy „nem”

Nem, nem, nem! Soha nem, nem, nem! – énekelte, üvöltötte a maga nyerseségében is érzéki hangján a mikrofonba, kamerákba, és így az ország majd minden otthonának kellős közepébe az 1966-os Táncdalfesztiválon Kovács Kati. A Nem leszek a játékszered című dallal mintegy jelképesen kezdetét vette egy történelmi korszakváltás Magyarországon. Egy nemzedék, a későbbi „nagy generáció” jelentkezése, önállósulása, elindulása. Hogy hova vezetett, mi is lett belőle, azt most ne firtassuk, de azon az estén az a dal, az az előadás minden korábbinál provokatívabban, élesebben mutatta meg a nemzedéki szakadékot.

Heves viták, perpatvarok keletkeztek családokon belül, iskolákban, munkahelyeken: az idősebbek többnyire elutasították ezt a nyers, szinte brutálisan őszinte hangot, míg az akkori tizenévesek saját lázadásuk kifejeződését érezték meg benne. A harcok aztán elcsendesedtek, kiderült, hogy más dolgok fölött még jobbakat lehet acsarkodni. Ám jórészt e csatározások következtében épült be, és kapott polgárjogot a beatnemzedék a magyar kultúra egészébe, és változtatta meg látásmódunkat, életszemléletünket, ízlésünket. Valami hasonlót jelentett nekünk az akkori rocknemzedék felbukkanása, mint amit Amerikának a rock and roll hullám vagy Európának a brit beatzene. Katiból egy csapásra sztár lett, az évek múltával neve fogalommá vált, hangot és arcot adott sokak életérzésének például dokumentarista filmekben is. Divatok jöttek-mentek, új csillagok ragyogtak fel és tűntek el, ő azonban változatlan emberi-szakmai hitelességgel jelentette és jelenti ugyanazt. Ugyanazt az erőt, ugyanazt a lobogást, ugyanazt a hitet az érzelmekben, a szerelemben, a szeretetben, a barátságban. Dalai, az Úgy szeretném meghálálni,  A régi ház körül, a Rock and Roller, az Add már uram az esőt, a Nálad lenni újra jó lenne, a Most kéne abbahagyni, és a többi, nem csupán egy korszak emblematikus megnyilatkozásai lettek. Nem csupán egy nemzedék hajdanvolt ifjúságát, szertefoszlott illúzióit idézik vissza, de úgy tűnik, újabb generációk számára maradtak elevenek, lettek aktuálisak. Műfajokba nemigen besorolható dalok. Slágernek olykor túl karcosak. A soulhoz túlontúl markánsak, a dzsesszhez túl melodikusak, a funkyhoz túl személyesek, a hard rockhoz érzelmesek, a táncdalhoz viszont zabolátlanok. Melyik Kati igazi műfaja? Egyik sem és mindegyik. Minden hatást felforrósítva, átlényegítve a személyiségére formált. Talán ettől lett folytonosan jelenlévő személyes ismerős, miközben eltéríthetetlenül, egyedül járta saját csillagútját.

– Dolgoztál szinte mindenkivel a hazai pop-műfajban: Presserrel, Zoránnal, Szörényivel, Demjénnel, Bergendyvel, Bródyval. Énekeltél Cserháti Zsuzsával, Hofival, Koóssal, most már a fiatal retró-rockerekkel is. Játszottál Jancsó Miklós, Mészáros Márta, Bacsó Péter filmjeiben. Tudtommal mindegyikük szeretett volna veled további együttműködést, és te valahogy mindig továbbálltál. Miért nem próbáltad tovább? 

Kovács Kati válaszát és az interjú második felét az e heti Nők Lapjában olvashatjátok!

Még több az e heti Nők Lapjából: • D. Tóth Kriszta: Kismamás-orvosos » • Egyszerű és gyors: készíts otthon hamburgert! » • Aki Julia Robertsnek diktálja a divatot » • Három női művésszel a nőművészet nyomában » • Klímaváltozás vagy (és) katasztrófa » • Adakozás válság idején »

További kiemelt témáink a Nők Lapja december 9-én megjelenő 50. számából: A hét témája Csontkollekciók a kifutón – néhány héttel ezelőtti riportunk nagy port kavart az olvasóink között. Levelek és vélemények nyomán folytatjuk a témát: fordulat jöhet a modelliparban? Vágó – vágatlanul A kvízmestert ma már jobban érdekli a kínai nyelv, mint a televíziózás. De ha valaki a tévé ízlésformáló erejéről kérdezi, még mindig lázba jön: Vig Györgynek fejti ki nézeteit Vágó István. A szegénység spirálja Egyetlen gyerek sem kerülhet állami gondozásba csak azért, mert szegény családban él. Vagy mégis? Egy borsodi nagymama küzdelme három unokájáért. Nemek és modellek A Gender Check című bécsi kortárs művészeti kiállítás a nemi szerepekkel foglalkozik, olykor ironikusan, olykor provokatívan. Három magyar női alkotót kérdeztünk a kiállítók közül. A heti szerkesztő, Nagy Gergely ajánlásával: Nem, nem, nem! Ezzel a határozott tagadással robbant be az 1966-os Táncdalfesztiválon Kovács Kati. A nagy „nem”-ben egy új generáció talált önmeghatározást és végső soron életigenlést. Tagadás és állítás, pozitív és negatív, igen és nem, fekete és fehér kiegészítik egymást. Mint ahogy a más értelemben használt nemek is: nő és férfi. Feltételezik egymást. Összetartoznak. Ilyenkor év vége felé, karácsony előtt jó, ha eszünkbe jut: egyedül nem megy. Nemigen. Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más!