Sz. Á.: Őszutón volt harmincegy. Könnyebb volt a harmincnál, vagy az sem rázta meg?
H. G.: Nem látom drámának a dolgot. Sőt. Élvezem ezt a kort, az érési folyamatot. Gyakran vagyok a barátnőim révén kölcsöngyerekekkel. Sajátot is szeretnék már, ám az idő múlása nem fokozza, s nem is csillapítja ezt az érzést. Még tart a felkészülési időszak, hagyom, mert még mindig jobban érdekel a világ. Lélekben a színészek általában fiatalok maradnak. Konzervál a szakmám.
Sz. Á.: Pár éve arról mesélt, akkori, szakmabeli párja eljegyezte. Hová lett az esküvő?
H. G.: Készültünk rá, de közben rengeteg volt a munkánk. Észrevettem: már nem együtt, hanem csak egymás mellett élünk. Elkezdtem firtatni: jó-e ez így? Hogy mondjam, elvi különbségek támadtak, a frigy pedig elmaradt. Huszonévesen magától értetődőnek tartottam a házasságot. A családunkban simán mentek az ilyen ügyek. A nővérem például tizenöt évesen ismerte meg a férjét. Egy időben azt hittem, egy nagy találkozásból mindenképpen házasság lesz. Ezen most már nevetek.
Sz. Á.: Bölcsebb lett?
H. G.: Biztosan. Esetemben meghatározó, hogy korán elvesztettem az édesanyámat. Férfiak vették át a nevelésemet. Édesapám volt az első – a legfontosabb -, aki hatott rám. Gondoskodó, aggódó személyiség, aki ugyanakkor nagyon liberális. Tiszteli a szabadságot, a másik ember egyéniségét. Egy párkapcsolatban is ez a leglényegesebb és a legnehezebb. Apám világlátása volt a példa számomra.
Sz. Á.: Édesapjának mi a foglalkozása?
H. G.: Vegyész, de nyitott mindenre. Kislány koromban, kamaszként is mindig meg tudtam beszélni vele a legbensőbb ügyeimet.
Sz. Á.: A nővé válás dolgait, hasonlókat?
H. G.: Mindent. Miközben azért kissé fiús lettem.
Sz. Á.: Viccel?
H. G.: A nőcis témákat ma is hamar elunom. És eléggé önjáró vagyok. Amúgy máig édesapám, vagyis egy férfi az egyetlen, aki a legszörnyűségesebb oldalaimat is el tudja fogadni.
Sz. Á.: Például?
H. G.: Néha makacsul, nagy indulattal ragaszkodom lényegtelen problémákhoz. Vagyis áldozatul esem az érzelmeimnek.
Sz. Á.: Sok nő ilyen.
H. G.: És nem kevés férfi. Édesapám viszont racionálisan szemléli saját érzelmeit. Az enyémekről nem is beszélve. Próbálom ezt eltanulni tőle.
Sz. Á.: Édesapja nyilván a társkeresésben is minta volt.
H. G.: Ha igen, semmiképpen sem tudatos szinten. Most van életemben az első olyan szerelmem, aki az elveiben hasonlít hozzá. Egyéb dolgokban viszont nagy a különbség.
Sz. Á.: Párja színházi ember?
H. G.: Zenész.
Sz. Á.: Régi ügy?
H. G.: Másfél éves.
Sz. Á.: Korábbit írt felül, vagy szabad volt éppen?
H. G.: Nem szoktam összemosni a kapcsolatokat. Egyszer történt csak, hogy előbb jött valaki a kelleténél, egyszer pedig én érkeztem túl korán. Utálatos tapasztalatok voltak.
Sz. Á.: Milyen az ideális férfi?
H. G.: Van olyan? Nem volt sok kapcsolatom, de mind különböző. Úgyis mondhatnám: házasság helyett érdekes korszakaim voltak. Tudtam alkalmazkodni sokféle ízléshez, világlátáshoz. Változott az is, hogy melyik kapcsolat milyen alapokra épült, megmagyarázhatóra vagy megmagyarázhatatlanra. Leszűrtem ezekből, amit kellett. Aztán viszont mentem tovább a saját utamon. De a barátságot mindenkivel megőrzöm. Komoly hálaérzet van bennem, és az ilyesmit ki is mutatom, nem tart vissza, ha pillanatnyilag nem tud a másik ezzel mit kezdeni. Én hosszú távra tervezek.
Sz. Á.: Szerencsés alkat: szarkalábak még nem jelentek meg az arcán. Sokat dolgozik a szépségén?
H. G.: Inkább hanyag vagyok. Kozmetikusnál még sosem jártam csak azért, hogy megfiatalítson. A sport sem a testem karbantartása miatt érdekel. Hosszú ideig úsztam, mostanában a lovaglásba szerettem bele. Olyan mozgásformákat keresek, amelyek közben meditálhatok vagy teljesen kikapcsolhatok. Az is a gondolataimtól függ, hogy milyennek látom magam. Gyönyörűnek vagy borzasztó slamposnak. Mindkettő előfordulhat.
Folytatás a Nők Lapja Évszakok téli számában!
