– A fotókon Sára nagyon hasonlít rátok. Ez csak külsőségekben igaz, vagy az egyénisége is a szülei másolata?
Ditz Edit: – Sári pont úgy néz ki, mint amilyennek elképzeltük. Mintha mindkettőnk gyerekkori fényképeit gyúrták volna össze benne. Az egyénisége is hasonló, ugyanolyan energikus, pörgős, örökmozgó, mint mi. Három hete elindult, már utánozza a macska hangját is, és dorombol minden puha tárgynak, amit kedvesnek talál. Mi persze okosnak, különlegesnek látjuk, de nyilván minden szülő ugyanígy van a saját gyerekével. A mi kettősünk Petivel mindig tökéletesen működött. Nagyon illett egymáshoz az életmódunk, most az a feladat, hogy kitaláljuk, hogyan működik a mi kis hármasunk.
Geszti Péter: – El kellett dönteni, hogy mit lehet megtartani a korábbi, kétfős életünkből, és mit nem. Többet kéne otthon maradni. Gyakran érzem például azt, amikor ülök egy megbeszélésen, hogy mennyivel jobb lenne otthon lenni a babával.
– Mennyire veszed ki apaként a részed a napi gyereknevelési teendőkből?
Geszti Péter: – Ma is pelenkáztam, ha lehet, fürdetek is, és etetésre is befogható vagyok, bár olyankor mindent összekenünk babapempővel. Próbálok segíteni, amennyire alkalmas vagyok, de az éjszakai felkelésekből nem nagyon veszem ki a részemet. Legtöbbször Edit kel fel Sárihoz, de ennek praktikus okai vannak: ő gyorsabban és rutinosabban altat vissza, és amúgy is csak leszúrásban részesülök, ha valamit nem csinálok elég gyorsan és hatékonyan hajnali kettőkor. Igyekszem a munkáimat egy éve úgy szervezni, hogy többet lehessek otthon, vannak részsikereim ebben.
Ditz Edit: – Peti tulajdonképpen nekem hiányzik jobban, nem a kislányunknak. Jó lenne, ha több időnk lenne egymásra is, és többet tudnánk visszacsempészni a korábbi életünkből.
Geszti Péter: – Amikor Sári reggel bedöcög a szobába, rendszerint nagyot kacag, mind a négy fogát megvillantva. Én még félig kómában vagyok, de már jól indul a nap, és a babával töltött óra feltölt egész napra.
– Első gyermekes szülőkként mennyire szigorúak vagy engedékenyek a nevelési elveitek?
Ditz Edit: – Egyelőre nincsenek szabályok, sőt a mi életünket alakítjuk Sáriéhoz. Sok nő cipeli magával a gyereket ide-oda, ha kell, ha nem, és közben azt gondolják, hogy ha álmos a kicsi, majd elalszik valahol a babakocsiban. Ehelyett én akkor megyek el, mondjuk, vásárolni, ha van, aki vigyáz rá.
Geszti Péter: – Régebben állandóan zenét hallgattunk, ez nekünk létszükséglet. Most persze csend van a házban, ha Sári alszik, hiszen az ő igényei fontosabbak. Az autóban is lehalkítjuk a telefonokat, ha alvásidőben utazunk.
Ditz Edit: – Biztosan azt tekintem példának, ahogy engem is neveltek a szüleim. Ugyanazt a békés, szerető, nyugodt családi közeget szeretnénk nyújtani Sárinak is. Ha nagyobb lesz, akkor már lesznek szabályok, de lesz szabadsága is.
Geszti Péter: – Az igazán fontos dolgok, amit egy gyereknek meg kell kapnia, a bizalom, a szeretet, a bátorítás. Én arra fogom alapvetően biztatni, hogy legyen érdeklődő, forduljon gyermeki kíváncsisággal a világ felé egész életében. Mindent a kezébe adunk, ha kéri. Azt is, ami törékeny, de figyelünk rá, és ha azt látjuk, hogy már nem érdekli, vagy „el akarja törni”, akkor elkérjük tőle. De nem úgy, hogy add vissza, mert nem szabad, hanem mutatunk neki alternatívát, valami érdekesebb elfoglaltságot, ami miatt rögtön elfelejti, hogy mit vesznek el tőle. Ez a babás élet sokszor nagyon monoton, ezért fontos, hogy Editnek az anyai szerep mellett megmaradhassanak az önálló intellektuális élmények is, ezek elengedhetetlenek. Így tud kiegyensúlyozott maradni, és számomra is megmaradni annak az izgalmas nőnek, aki a társam, akibe beleszerettem.
– Tehát a gügyögés mellett kellenek a megszokott, felnőttes élmények is?
Ditz Edit: – Tudtuk, hogy nem akarok éveken át úgy élni, hogy csak a játszótérig megyek el a gyerekkel, és csak annyi a kapcsolatom másokkal, hogy ott elbeszélgetek a pelenkázásról a többi kismamával. Az elmúlt pár évben Londonba jártam a Nemzetközi Borakadémiára. A terhességem alatt nagyon rákapcsoltam, igyekeztem minden szemináriumon részt venni, és letenni a vizsgáimat. Egy vizsgám mégis maradt, de arra gondoltam, majdcsak lesznek lopott órák, amikor tudok tanulni. Tévedtem.
– Terhesen bort kóstolni nem veszélyes?
Az interjú második felét az e heti Nők Lapjában olvashatjátok!
Még több az e heti Nők Lapjából:
