Emlékszem, amikor először jártam a bangkoki Mandarin Orientalban, alig mertem bemenni, mert a főbejáraton tábla hirdette: flip-flopban belépni tilos. Persze senki sem meri megállítani a farangot – vagyis a külföldit – azért, mert flip-flopot visel, de abban a pillanatban megéreztem, hogy itt valami más vár, ez a Bangkok nem az, mint amit a bejáratnál magam mögött hagytam. A nyüzsgő, piszkos, ételszagú, mégis varázslatos Bangkokban létezik egy „kiváltságos” hely. Amikor belépünk, egy csapásra elhalkul a bangkoki tuk-tukok, hajók zaja, megszűnnek a szagok, és mintha elvágták volna azt az ideges, lüktető pörgést, amely a városra jellemző. Mára már levették a pántospapucs-tiltó tábláját az ajtóról, de valójában nem ez az egyetlen tényező, amiért az ember nem itt száll meg, ha a thai fővárosban jár.
Én is csak kávézni, nézelődni mentem oda – a szállást kifizetni reménytelen, hiszen a legolcsóbb szoba is négyszáz dollár éjszakánként. De miért is ilyen drága itt minden?
Írók tették legendává
1865-öt írunk. A bangkoki élet a Chao Praya folyó partján zajlik, szinte mindenki a folyóparton talál magának munkát, és sokan a parton lévő cölöpházakban is laknak. Két dán hajóskapitány kinéz egy helyet a folyóparton, ahová kis épületet emelnek. Fogadóként üzemeltetik: azt gondolják, a kereskedők, akik a Thaiföldet átszelő folyón szállítják áruikat, szerény vendégházukban találnak majd egy-két napos szállást. Felépítik tehát az épületet, amely már nem látható, viszont 1876-ban megépül az a szárny, amely ma is létezik, és ezzel leteszik az Oriental Hotel majdani legendájának alapköveit.
És az első fordulat: 1888-ban megérkezik az első „celeb”, igaz, még Konrad Korzeniowski néven, egy lengyel hajóstiszt, aki a Chao Prayán hajózik, és pont az Oriental mellett köt ki. Hajóstársai „Lengyel Joe”-nak hívják, a világ később Joseph Conrad néven ismeri meg, és olvassa ma is regényeit, amelyek egy-egy fejezete az Orientalban született. Joseph Conrad lakosztályát ma is bárki elfoglalhatja, aki ki tud adni egy éjszakáért ezerötszáz dollárt…
 |
| A Joseph conrad íróról elnevezett lakosztályt bárki lefoglalhatja, 1500 dollár/éj… |
A következő híres író, aki felfedezi magának a szállodát, Somerset Maugham, aki maláriával küszködik bangkoki tartózkodása során (1923-ban), mégis megírja gyerekeknek szóló meséjét, a Sziámi tündérmesét, illetve több regényvázlatot is készít.
Mindeközben a szállodát bővítették, újjá is építették, de a régi szárnyat, ahol egyre több híres író szállt meg, felújítva meghagyták, és az itt található lakosztályokat egykori lakóikról nevezték el.
Főleg az angol és amerikai írók számára ma is hagyomány és sikk, hogy egy időre megszállnak a hotelben, és akár alkotnak is. Ian Fleming, a James Bond-regények szerzője például gyakran érkezett Bangkokba több hétre, és az Oriental nyugalmában, a medence partján alkotta meg újabb regényének vázlatát, akárcsak Wilbur Smith. Barbara Cartland – aki élete során kétszázötvennégy regényt írt -, némelyik könyvét Bangkokban fejezte be. A szállodában viszonylag keveset tartózkodott, a nap nagy részében várost nézett és vásárolt… A hotel évente tart exkluzív irodalmi rendezvényt, amelyen 1998-ban például Norman Mailer volt az egyik vendégelőadó – hálából lakosztályt neveztek el róla.
Naomit csak a szállodaigazgató ébreszthette
A szállodát nagyon könnyű megközelíteni: a magasvasútról leszállva, a kikötőből tízpercenként indul az Oriental hajója. Ingyenes útról van szó, bárki felszállhat a hajóra, és megteheti a tízperces utat a zsúfolt Chao Praya folyón a hotelig. Pálmákkal szegélyezett, gyönyörű kertbe érkezünk, amelynek közepén megbújik a medence.
Az utóbbi pár évtizedben a hírességek is felfedezték maguknak a hotelt: nem ritkán Jerry Hall napozik az előbb említett medence partján. Az estéket azonban ritkán tölti a hotelben: ilyenkor boltkórosként kószál a bangkoki forgatagban.
 |
| Leonardo DiCaprio itt pihente ki A part című film nyomasztó forgatási jeleneteit |
Somsri Hansirisawadi, a hotel pr-igazgatója azt meséli, Leonardo DiCapriót például mindannyian imádták. A színész az A part című film forgatásának idején lakott egy hónapig a szállodában, mosolygós volt és kedves, nem akart nagy felhajtást maga körül, lejárt reggelizni a hangulatos teraszra, és igyekezett nem sok vizet zavarni. Nem így Elizabeth Taylor, aki botrányairól maradt emlékezetes a hotelt negyvenegy éven keresztül, 2009-ig vezető – és így maga is legendává váló – német származású menedzser, Kurt Wachtveitl emlékezetében.
– Az ember azokra a hírességekre emlékszik elsősorban, akik botrányt csináltak. Elizabeth Taylor például pont úgy bánt velem, mint egy kutyával – idézi fel a régi időket Wachtveitl. – Taylor egy majom kapcsán rendezett hangos jelenetet az előcsarnokban, hogy mindenki rá figyeljen. Naomi Campbell pedig ragaszkodott hozzá, hogy én magam ébresszem telefonon, és ne automata ébresztést kapjon. S hogy mitől lett legenda a bangkoki Oriental? Azt hiszem, a legfontosabb, hogy itt a vendégek úgy érzik, életre kel egy egzotikus álomvilág…
A hotel híres, de problémamentes vendégei közé tartozott többek közt Lady Diana és Charles herceg, II. Erzsébet, Neil Armstrong, Sean Connery, Niki Lauda, Sophia Loren és Mel Gibson. Mick Jagger gyakran átrepül Bangkokba (az éppen aktuális barátnőjével) és nincsenek extra igényei. Igaz, aludni nagyon szeret, ezért a reggelit többnyire lekési. Michael Jackson is többször járt az Orientalban. Például akkor, amikor először vádat emeltek ellene kiskorú megrontásáért, az énekes lemondta koncertjeit, és az Orientalban „bújt el”, magára zárva a hotel lakosztályának ajtaját. Ki sem mozdult onnan, még az ételt is a szobaszerviz szállította neki. Ekkor repült utána jó barátja, Elizabeth Taylor, hogy meggyőzze: nem vonulhat el örökre az emberek elől, ki kell állnia a nyilvánosság elé, vissza kell térnie. Liz akkor sem hazudtolta meg önmagát: hangos „performance”-szal hívta fel magára a vendégek figyelmét, de valahogyan mégis elérte, hogy Jackson elhagyja elegáns lakosztályát, és visszatérjen a show-bizniszbe.
Még több az e heti Nők Lapjából:
