Egy szomáliai kislány tizenhárom évesen elszökött otthonról. Komoly oka volt rá. Waris Dirie-nek – kelet-afrikai hagyományok szerint – megcsonkították a nemi szervét, majd tizenhárom éves korában a családja házasságra kényszerítette. Ez volt az utolsó csepp a pohárban: a kislány útra kelt az ismeretlenbe, a sivatagon keresztül. Waris napokig bolyongott a sivatagban, mire Szomália fővárosába, Mogadishuba jutott. Az ottani rokonok hamarosan továbbküldték Londonba. Egész kamaszkorát bezárva, iskolázatlanul élte, aztán dolgozott szolgálóként, volt hajléktalan, bevándorló, majd egy gyorsétteremben vállalt munkát. Aztán Londonban egy sztárfotós felfedezte ritka szépségét, és sikeres modell lett a lányból. Waris egy interjú során megelégelte, hogy folyton a Hamupipőke-mesét emlegetik karrierjével kapcsolatban, s a világ elé tárta, hogy az a nap változtatta meg az életét, amikor – kisgyermekként – nemiszerv-csonkítást végeztek rajta. Később könyvet is írt az életéről, A sivatag virága címmel, amely tizenegymillió példányban kelt el. A most negyvenöt éves Dirie történetét hamarosan a moziban is megnézhetjük.
 |
| Édesanyjával Szomáliában. Volt ereje kiemelkedni közegéből, de sosem felejtette el, honnan jött. |
– A története bejárta a világsajtót. Azon tűnődtem, vajon mi volt az, ami segítette, mi adta a lökést, a bátorságot, hogy kitörjön a „sorsából”? Nem félt a szökés során? Volt-e olyan pont, amikor visszafordult volna?
– Nem volt ilyen pont. Valóban rémült és rettenetesen megfélemlített voltam, de éppen ezért nagyon határozottan hoztam meg a döntést, hogy elhagyom a családomat. Biztos voltam benne, hogy bármilyen élet vár is rám, sokkal jobb lesz annál, hogy feleségül megyek ahhoz az idős férfihoz, akihez a családom hozzá akart adni.
 |
| Waris Dirie szülőföldjén, Afrikában. A házasság elől szökött meg. |
– Mikor határozta el, hogy a világ elé tárja a múltját, a történetét? Önéletrajzi regénye megírása „terápia” volt, vagy inkább rá akart világítani egy nagyon komoly problémára?
– Annak ellenére, hogy még kislány voltam, amikor eljöttem otthonról, már biztos voltam abban, hogy eljön a nap, amikor képes leszek harcolni a nemiszerv-csonkítás ellen. Nem egyszerűen rossz hagyománynak, hanem egyenesen bűnnek tartom. Nem tudtam, hogyan és mikor fogom megkezdeni a harcomat, de azt igen, hogy egyszer meg kell tennem. Aztán az élet úgy hozta, hogy felfedeztek és sikeres modell lettem. Ekkor már elég erős voltam ahhoz, hogy egy magazinnak meséljek a csonkításról. Tudtam, hogy az emberek felfigyelnek majd a történetre, és éppen azt szerettem volna, hogy beszéljünk róla, ne hallgassuk el. Sokáig vártam arra a pillanatra is, hogy megírjam, min mentem keresztül – és nemcsak én magam, hanem rengeteg afrikai nő! Nem magamért szóltam erről a problémáról, hanem amiatt a rengeteg kislány miatt, akik ma is a nemiszerv-csonkítástól rettegve élnek. Az lenne jó, ha nem kerülne sor ilyesmire soha többé…
– Hogyan tudta feldolgozni mindazt a traumát, amely gyereklányként érte?
– Bármennyire hihetetlen is: az átéltek nem törtek meg. Továbbléptem, és bíztam abban, hogy képes leszek megteremteni a boldogságomat. Nagyon erős nő vagyok, mindig is az voltam, és tudtam: megéri harcolnom az életemért. És azt is tudtam: az önvallomásom valószínűleg segíthet abban, hogy ne essenek át más kislányok hasonló traumán. Látom is az eredményt: rengeteg olyan emberrel találkozom, akik segítenek a missziómban, és ez inspirál, hogy soha ne adjam fel.
– Milyen érzés volt részt venni a könyvéből készülő film, A sivatag virága forgatásán, és látni, ahogy az élete, a múltja megelevenedik a vásznon?
– Nagyszerű volt visszatérni Kelet-Afrikába, a sivatagba. Az érzéseimet leírtam a Fekete asszonyok, fehér ország című – idén megjelenő – könyvemben is. Amikor megnéztem az elkészült filmet, elöntöttek az érzelmek, főként, mert úgy éreztem, gyerekkorom szinte összes emléke visszatért. Mintha valóban önmagamat, a saját életem filmjét láttam volna, még akkor is, ha más alakít engem…
 |
| Waris már topmodellként, a kifutón. Szépsége hozta meg a világhírt, amelyet ő emberjogi harca eszközeként használ |
– Mit üzen a filmmel a fejlett és a fejlődő világ asszonyainak – és férfiainak?
– A legerősebb üzenet, hogy fel kell venni a harcot a nemiszerv-csonkítás ellen. De a film a boldogságról és az élet élvezetéről is szól. Komolyan hiszem – a filmben át is jön ez az üzenetem -, hogy mindig megéri valami jobbért harcolni, nem feladni, nem belenyugodni egy-egy nehéz helyzetbe. Érdekes, hogy bár komoly a film témája, mégis boldog és reményt adó mozi lett belőle – már csak azért is, mert az én életem a példa arra, hogy a dolgok jól is alakulhatnak, ha nem adjuk fel. Létrehoztam a Waris Dirie Alapítványt 2002-ben, hogy még hatékonyabban harcoljak a nemiszerv-csonkítás ellen, immár az ENSZ segítségével. A csonkítás, a kényszerházasság és a poligámia egyaránt fontos probléma az afrikai kontinensen, és én – ENSZ-nagykövetként is – mindegyik ellen megpróbálok a saját eszközeimmel fellépni. Jelenleg azon az ügyön dolgozom, hogy segítsünk a kelet-afrikai nőknek abban, hogy saját üzleti vállalkozást indíthassanak, és anyagilag függetlenné válhassanak. Ha esélyt adunk arra ezeknek az asszonyoknak-lányoknak, hogy ne legyenek anyagilag kiszolgáltatottak, az már nagyon komoly lépés a nők jogainak kivívása, illetve a nemiszerv-csonkítás szörnyű hagyományának eltörlése irányában.
– Hogyan él ma Waris Dirie?
– Boldog anya és szerelmes nő vagyok. A legfontosabb, amit megpróbálok megmutatni és átadni a gyerekeimnek: a szeretet, és a másik ember elfogadásának képessége. E kettő minden emberi kapcsolat alapja.
A Waris Dirie életéből készült film előzetese (angol nyelvű). A filmet május 20-ától vetítik a magyar mozikban!
