Miért boldogtalanok a nők?

A hír: Nagy-Britanniában a nők kétharmadának szinte folyamatosan elege van az életéből
Az elkeserítő adatok szerint a nőket folyamatosan sújtja a munkahelyi stressz, de problémáik vannak a mindennapi élettel és a baráti kapcsolataikkal is. A mindennapi feladatokat, amilyen az ügyintézés, a bevásárlás vagy a takarítás, a brit nők 50%-a teherként éli meg, 46%-uknak hiányoznak vagy teljesen eltűntek a baráti kapcsolatai, tízből négyen pedig a munkájukkal elégedetlenek. (Hír24.hu)

Különvélemény Für Anikótól
Milyen érdekes, hogy épp a minap az öltözőben terelődött erre a szó, hogy a prés, amiben nőnemű honfitársaink többsége él, szinte elviselhetetlen. Teljes egyetértés volt közöttünk, dacára annak, hogy egyikünk sem megrögzött feminista!

Pedig csak nagy vonalakban gondoltunk át a problémát, részletekbe nem bocsátkoztunk. Most folytatnám tehát, továbbgurítom gondolataimat az ismét szembejövő, illetve „utcán heverő” téma kapcsán. Hogy, ugye, hogyan is telik szóban forgó hősnőnk napja, aki – mondjuk – társadalmunk papírvékonyságú középosztályának tagja, bérből és fizetésből él, és – mondjuk – rendelkezik 1 db férjjel és 2 db gyerekkel.

5.30-6.00-kor csörög a vekker, kelés. (Figyelem! A verőfényes Reklámországban pitymallatkor kifogástalan sminkkel, nevetve ébredő húszéves reklámanyuka NEM etalon!) Uzsonnakészítés – bár ez megtörténhet előző éjszaka is –, reggelitálalás, ami, mondjuk, legtöbbször csak néhány kapkodva bekapott falat némi tea-kávé kíséretében –, de ennek elkészítése is idő. Majd fürdőszoba – hogy esetleg az egész család sorban áll érte, hagyjuk –, kis smink, ami igencsak jót tesz napközben meg-megrogyó egónknak, mert jótékonyan eltakarja a karikákat és az idegességünkben elkapart pattanásokat, a tükörbeli képet felidézve pedig kis erőre kapunk úgy délután három felé, amikor állva is simán el tudnánk aludni, miközben nagyon értelmes arckifejezést kell öltenünk, mert a főnök épp valami rettentő fontosat magyaráz. Aztán hazafelé bevásárlás, sorban állás, kis cipekedés, araszolás a csúcsforgalomban, persze mindezek előtt a csemeték begyűjtése óvodából-iskolából. Otthon a mosógép megtöltése, tiszta ruha hajtogatása, valami gyors vacsi összeütése, teregetés. Ekkor minimum este hat óra van. És ott van még a család lelki karbantartása is, ami természetesen az XX-kromoszómás feladata. Ha hozzávesszük azt is, hogy pechünkre a „szebbik nem” titulust akasztották ránk, és ezt komolyan is vesszük, akkor a napba-hétbe-hónapba bele kell férjen torna, fodrász, pedikűr, manikűr, kozmetikus. Kis számvetés, másnapi dolgaink átgondolása, előkészítése – és már öreg este van. És ez nap mint nap így megy. Hétvégére pedig ott egy kis üdítő takarítás és tornyosuló restanciáink némi pótlása.

Mindez végül is jó, ha van, csak jókedv is kellene hozzá, amit ezen a „háromlábú széken” egyensúlyozva – család, hivatás, önmagunk és barátaink – nem mindig tudunk produkálni. Hogy ezeket mind tökéletesen csináljuk, lehetetlen. Ne is nyomasszon bennünket, hogy az. Mert az! Megfigyelésem szerint valami olyasféle lehet a túlélési stratégia, hogy amikor már borulna egyik oldalon ez a mi székünk, gyorsan áttesszük a hangsúlyt a kérdéses lábra. Hála istennek, a családunk általában sokkal megértőbb, mint amilyen elvárásaink nekünk vannak magunkkal szemben! Az ideális persze az volna, ha olyan társadalomban élnénk, ahol a nők többsége nem muszájból dolgozna, mert az ő fizetése nélkül nem tudna megélni a család. Csak sejtem, hogy hasonló felmérés kis hazánk nőtagjai körében milyen eredménnyel járna. Szóval, kedves angol hölgyek, szeretnénk javasolni, hogy csak pár hónapra cseréljenek velünk, akik forintban és nem fontban kapjuk a fizetésünket, máris kicsit jobb kedvük kerekedne!